Szigetek sokfelé vannak a világban: délen, délebbre és még annál is délebbre; meg északon is. Sokkal ritkábban kerekedünk fel azonban amiatt, hogy északi szigeteket ismerjünk meg bringahátról. Különösen nem tavasz derekán. Mi mégis ezt tettük, egyelőre egy hosszú hétvége erejéig, a svéd Gotland és Farö szigeteken.
Fél nap Stockholmban
Maradjunk azonban egy bekezdés erejéig még Svédország fővárosában, Stockholmban. Április 26-ot írunk, ezen az itt szokatlanul meleg napon úgy tetszik, szinte az egész milliós svéd nagyváros nyeregbe pattant és teker csak úgy l’art pour l’art, hiszen tekerni jó. Kiváltképp egy olyan, vizekkel bőkezűen megáldott, és ettől rendkívül látványos városban, mint Stockholm. Útitársammal, Bözsével pedig csak állunk és bámulunk a csodálattól leesett állal, ahogy a belvárost átszövő száz kilométernyi bringaúthálózaton az öltönyös yuppie-tól a melósig, a gyerektől a legidősebb anyókáig ezernyi ember rakja neki a legkülönfélébb bicókon. Majd kicsit szomorúan konstatáljuk – mint mindig a nálunk fejlettebb bringás kultúrával rendelkező országokban –, hogy bizony ettől még igencsak messze vagyunk. Ennek ellenére persze igyekezzünk tenni azért, hogy behozzuk a lemaradást. Egyszer. Majd…
Szomorúak vagyunk amiatt is kissé, hogy Stockholmban még nincs drótparipánk, a terv ugyanis az, hogy ha megérkeztünk Gotlandra, bérlünk. Hogy miért? Mert repülővel utaztunk, és addig okés, amíg az ember a 150 személyes A320-assal repül Stockholmig, de a további úton Gotland szigetére, a helyközi busz szerepét betöltő 33 személyes Saab 340-es gépmadárnak már eléggé limitált a befogadóképessége, ezért csak cargóként lehet feladni cangát.
Vikingek és Hanza
A Stockholmban töltött fél nap után aztán elindulunk úti célunk Gotland felé. A Gotlandsflyg kis turbólégcsavaros Saab-ja fürgén kigurul a belváros szélén fekvő Bromma reptér kifutójára, kövér gáz, take off, majd 35 perccel később landolás Gotland fővárosának, Visby-nek repterén.
A Szentendre méretű és lakosságú Visby – és vele Gotland szigete – réges-rég a kelettel kereskedő vikingek legfontosabb balti tengeri bázisa volt, majd később az észak-német Hanza szövetség tette rá a kezét ugyanilyen okokból. Ebből az időből (1200-as évek) származik a belvárost ma is teljes egészében körülvevő városfal. A falon belül lévő színes, virágos belváros a Világörökség része. Itt a falon belül érdemes elidőzni egy napot, mert van mit nézni. Így teszünk mi is, miután átvettük a számos bringakölcsönző egyikénél két, rombolószerű, de rendkívül kényelmes és megbízható, 7 fokozatú agyváltóval szerelt túragépünket. A bringabérlés ahhoz képest, hogy Skandináviában vagyunk, nem túl borsos: a következő négy napra fizettünk ketten 150 koronát, ami kb. 4000 forintot jelent. Aztán kiderül, hogy szezonban is akár 400 koronáért bérelhetünk igen remek gépeket egy hétre.
Ma városi bringást játszunk és felfedezzük Visby-t: középkori kereskedő házak, gótikus templomromok, szűk lépcsők és utcák, sarkukon remek kávézók, és a tiszta északi napsütésben kéklő Balti tenger. Itt is – mint Stockholmban – a lakosság jelentős része kerekezve bonyolítja mindennapi közlekedését. A bringafelhozatal és a nyeregbe ülő népek ugyanolyan változatosságot mutatnak, mint a svéd fővárosban. Na és persze a helyi kerékpáros infrastruktúra sem hagy maga után kívánnivalót…
Nekivágunk
Másnap reggel nyolckor alaposan megreggelizünk a panzióban. A nap kint hétágról süt ugyan, de az éjjel átvonult hidegfront után brutál erős szél vág minket képen, amikor kilépünk a kapun. Ráadásul északról… Igen, mi pont észak fele fogunk tekerni. Felmálházunk, lélekben rágyúrunk a majdnem végig szembeszélben letekerendő 100 kilométerre és nekivágunk.
Pedálozunk keményen a 149-es úton, a sziget partján. Elmegyünk Lummelunda mellett, ahol Svédország leghosszabb barlangja található. Ne gondoljunk azonban nagy karsztos hegyekre, mivel Gotland legmagasabb pontja is alig 80 méter, az viszont közvetlen a parton már elég szép kis szirtet jelent. Szélerőművek és 2-300 éves szélmalmok váltják egymást az épp zöldülni kezdett gotlandi tájban. Egy ABC-nél állunk meg először hosszabb időre; kajavásárlás és ebéd következik lenn a tengerparton egy elhagyott halásztelep mellett.
Kisebb-nagyobb megszakításokkal hajtunk tovább a közben egyre erősebben dudáló szélben, fenyvesek, rétek, tanyák és kavicsos tengerpartok mellett, amikor egyszer csak különös KRESZ-táblára leszek figyelmes: piros keretes, sárga háromszögben, fekete színnel két stilizált Saab Draken. A tábla mögött betonkifutó, de szabad a ki-, bejárás. „A helyi turisztikai hivatal vendégeiként bringatúrázunk itt Gotlandon.” – magyarázzuk a hangárajtóban megjelent, barátságos fiúnak. „Magyarországról jöttünk.” – tesszük hozzá. „Én is.” – feleli hirtelen magyarra váltva. „Ööö… hogyan?” – ámulunk.
Öt perccel később a hangár túlsó végében parkoló – Svédországban szinte ismeretlen – Antonov 2 típusú repülőben ülve hallgatjuk Schmidt Gyula László, azaz Lasse, történetét. Tíz éves kora óta él Svédországban. Gyakran megfordul hobbipilótaként itt, a Gotland északkeleti csücskében lévő Bunge – egykor katonai, ma már – sportrepterén, amely Lasse jó barátjának édesapja – egy egykori SAS kapitány – kezelésében van. És ismét egy magyar, aki valamiben első: Lasse evezett át elsőként, egyedül kajakkal Svédországból Észtországba, szárazföld érintése nélkül, 50 óra alatt.
Lasse és barátai meleg teával, lekváros kenyérrel és sütivel vendégelnek meg minket, ami nagyon jólesik így hét óra fele este, főleg hogy a metsző északi szélben – szikrázó napsütés ide vagy oda – eléggé átfáztunk. Amikor továbbindulunk, még világos van. Itt északon ilyenkor már kilenc körül nyugszik a nap. Irány tovább a ma esti szállásra a Gotlandhoz tartozó, de annál jóval kisebb Farö szigetére. Híd híján komppal kelünk át a Farösundnél lévő néhány kilométeres tengerszoroson, de perceket szöszölünk el azzal, hogy kiderítsük mennyi a fuvar. Az irodában senki, meg egyáltalán sehol senki, csak a kapitány meg egy matróz feje búbja látszik a hajóhíd tetején. A komp mindjárt indul. Jó, akkor biztos a hajón kell megvenni. És nem, ott sem, sehol sem, mert ingyen van! Azaz a svéd közútkezelő pénzéből – tehát az adózók pénzéből – az adózóknak. Szóval, híd híján komp, a nap 24 órájában…
A „Birkák szigete”
Azaz svédül Farö. Sötét van, mire megérkezünk a Farö Kursgard nevű, egykori katonai objektumból ma önkéntes védelmi erők kiképző táborává és nem mellesleg turistaszállóvá vált telepre. Másnap nyakunkba vesszük az alig 600 lakosú Farö-t és bejárjuk. Teljesen érintetlen természet: erdők, lápok, belső tavak, a tengerből kiálló számtalan sziklaformáció, valóban temérdek birka és sehol egy falu vagy város. Farö-n – Gotlanddal ellentétben – a tanyaközpont a legnagyobb közigazgatási egység, no meg egy üdülőfalu Svédország egyik leghosszabb és leglátványosabb homokos tengerpartja, a Sudersand mellett, de itt most szinte senki nincs. Meg egyáltalán, sehol sem. Így például az egész Kursgard-on csak mi ketten vagyunk, már a második éjjel. Még egy gondnok sincs. A szezon itt csak júniusban kezdődik.
Kifogyott az ivóvizünk, a palackos. Na, nem mintha a csapvíz ihatatlan lenne errefelé, de valamitől olyan fura íze van. Körbejártuk az egész telepet, hátha mégis lakik itt még valaki, akinek legalább pár doboz „gyenge” söre lenne – az a svéd 1,2-2,5%-os, víz helyett is fogyasztható – de egy lélekkel nem találkoztunk. Találkoztunk viszont egy ezrednyi katonai kerékpárral az egyik holdvilágos barakkban. A koruk? Passz… Nem maiak; kb. 50-60 évre saccoltuk. A súlyuk pedig vetekedett egy kisebb mopedével. Ezek a bringák ott álltak lezáratlanul, de senkinek nem jutna eszébe elvinni őket. A svédek eléggé megbíznak egymásban és a hozzájuk látogatókban is. Ne éljünk ezzel vissza sosem, ha ott vagyunk!
Vissza
Másnap aztán nyeregbe megint. A tegnapi pihentető 60 km helyett megint egy százas vár ránk vissza Visby-ig, de ezúttal hátszélben. Süt a nap hétágról, de ma már csak 4 fok van. Szerencsére pluszban… Tekerünk még kicsit Farö néhány festői kis öblében, megkergetünk egy-egy nyájat, aztán kompozás Gotlandra, több mint egyórás defektszerelés, közben 4 forró kávé egy automatából, majd nekivágunk a szigeten keresztülvezető 148-as útnak. És egyszer csak bringatúrásokkal találkozunk… Egy fiatal pár Stockholmból. Ők az egyedüli túrázók, akikkel a hosszú hétvége alatt összefutunk. Megnyugtatnak: a nyári szezonban Gotland és Farö remekül kiépített bringás körútja – a 500 kilométernyi Gotlandsleden – hemzseg a bringatúrásoktól.
Világosban érünk vissza Visby-be, immár rendesen átfagyva. Hogy kiolvadjunk, a forró zuhany után legurulunk a partra megbámulni a tavasz kezdetét jelző Walpurgis-éji tűzgyújtást (össznépi ünnepély) amihez egy agyonhasznált nadrággal járultunk hozzá. Máglyán végezte.
Hasznos információk: Szállásról, utazásról, étkezésről, mikorról, miértről mindent megtudhatunk a www.gotland.info és www.gotlandsflyg.se internetes oldalakon, de egyet ne felejtsünk! Svédországban svédországi árak vannak, ezért inkább ne számoljunk át semmit!
Megjelent a Bikemag 2007. szeptember-októberi számában.
Szöveg: Vereckei András
Fotó: Bézsenyi Zsolt
