fbpx

Vázanyagválasztás: objektív vagy szubjektív?

A váz alapanyágak kiválasztása lehet anyagi kérdés, alakulhat ízlés vagy divattrend szerint, a kíváncsiság kielégítése végett, esetleg történhet mások tanácsára. Ötnél több fő csapásirány nemigen jön számításba, egy-egy típus esetleg további változatokra bontható (szkandiumötvözet alumínium, karbon és fém hibrid, stb.) A millió forintos kérdés az, hogy létezik-e tökéletes választás, melyik mit tud, és milyen kompromisszumot von maga után. Jelen írás ezeket a kérdéseket boncolgatja, a végén természetesen nem végérvényű következtetésekkel – bevallottan vitaindító célzattal született.

Van, aki fel sem ülne másra, mint a jó öreg acélvázra...

Az írás ötlete onnan származik, hogy egy volt profi versenyző nemrég azt mondta nékem, hogy ő bizony nem is fog felülni egy karbonbringára, őt nem érdekli, hogy az egyszerre merev és komfortos, számára csak egy vázanyag létezik: a jő öreg acél. Természetesen kipróbált már mindent, ifiként acéllal ment, majd alura nyelgelt át, magnéziummal folytatta, ezután jött a karbon/alu, majd egy külhoni csapatban fullkarbon. Még a titánélmény is megvolt időközben, tehát mindent látott és megélt, mára mégis az “őskori” technológia híve. Feltételezhetjük, hogy jó oka van rá.

Egy acélváz a szívhez szól, nem is kellenek az észérvek...

Saját tapasztalatom nem vetekedhet egy profi sportolóéval, habár jómagam is végigpróbáltam a nyersanyag-repertoárt, és annak legtöbb variánsát. Az acélt nálam az alu, majd magnézium, titán, illetve szkandium követte, ezután ismét könnyű, modern acéllal próbálkoztam, mára viszont kizárólag karbonvázakat hajtok. Hozzáállásom pragmatikus: szeretem, ahogy egy modern karbonváz egyszerre bitangmerev és a rezgéseket is kiválóan semlegesíti, nem kell nagyon félteni, csőfalai (általában) nem hártyavékonyak (a könnyű acél és a szkandium nálam a kisebb koccanások során behorpadt), nem kerül annyiba, mint egy titánváz, tönkremenetelének egyértelmű előjelei vannak, szakember kezei közt egész jól javítható. Nem utolsósorban a fejlesztési pénzek már évek óta erre az alapanyagra koncentrálódnak, így az adott gyártó aluvázát választva is egy még jobb karbonmodell kifejlesztésének költségheihez járulnék hozzá.

A szkandium-ötvözet erősebb, mint az alu, kisebb átmérőjű csövekkel is elég erős, így növelve a kényelemérzetet, illetve csökkentve a váz tömegét...

A magnéziumszerkezet egész jól csillapítja a rezgéseseket, de könnyen korrodálódik, illetve gyúlékony...

Az acél vagy aluvázak már elérték teljesítőképességük határait, mind az alkalmazott technológiai szintjén, mind az ár minimalizálása, azaz a költséghatékony gyártás terén. Jelentős előrelépés itt már nemigen várható. A titán és a magnézium esetében pedig a gyártók komoly technikai akadályokba ütköztek, így azok továbbfejlesztése is parkolópályán van. Ellenben a karbonszerkezetek tökéletesítése még gőzerővel folyik: egyre fejlettebb szöveteket állítanak elő, adalék- és egyre modernebb laminálóanyagokat alkalmaznak, majd újabb és újabb technológiákkal alkotnak ezekből vázszerkezeteket. És nemcsak a vázforma vagy -kialakítás fejlődik, hanem a gyártástechnológia terén is jelentős a haladás.

A karbonszövet alapanyag tetszőleges vázformát tesz lehetővé: tartalomhoz a forma...

Mi szólhat ezek után a karbonalapanyag ellen – persze leszámítva a többletköltséget? Valószínűleg itt kerül előtérbe az ízlés és a szubjektivitás. Nem mindenki ugyanarra az érzésre vágyik, illetve nem ugyanazt várja a kerékpárváztól. A korábban említett profi versenyzőt minden bizonnyal kevéssé bűvöli el a modern karbonvázak által nyújtott “döglött” érzés, amely kissé hasonlatos a fogorvosnál kapott helyi fájdalomcsillapításra: nagymértékben tompítja a kellemetlen rázkódást, elviselhetővé teszi a durvább útegyenetlenségeket is. Van, aki szereti tudni, hogy milyen útfelületen hajt. Az acél, a titán vagy a kis csőátmérőkkel operáló szkandiumváz, kisebb mértékben, de csillapít, viszont megőrzi a közvetlen kapcsolatot a útfelülettel. A másik oldalon ott az általam legutoljára próbált karbonváz, amellyel a teszt során folyamatosan vízelvezetőkre, aszfaltrepedésekre hajtottam, hogy meggyőződjek arról, hogy nincs lassan eresztő defektem.

Ha átgondoltan tervezik, a karbonszerkezet rendkívül könnyű. stabil és kényelmes, sok esetben még a tartósság hiánya sem jó ellenérv...

Persze a karbonszerkezetek esetében is létezik egészséges kompromisszum a csillapítás terén (azt hiszem, jelenleg pont egy ilyen váz birtokában vagyok), de látszólag a trend a kevésbé sportos (azaz nem túlzottan előre dőlt) testhelyzet és a maximális kényelemérzet biztosítása az amatőr kerékpáros, teljesítménytúrázó vagy műkedvelő számára. A vázanyagválasztásban itt találkozik a divat, az ízlés és a marketing, illetve az objektivitás és a szubjektivitás. Látszólag a magát non-konformnak tartó cikkírót is elkapta a jelenlegi vázgyártási trend szele. Viszont egy a biztos: nemrég országunk peremén nyaralva olyan közutakon bicajoztam, amelyek leginkább csúfot űznek az “aszfaltos” jelzőből, és ott bizony egy acél vagy aluvázon folyamatosan a felmerülő csukló-, váll- és talpzsibbadással foglalkoztam volna, és nem a táj szépségével, az élővilág megdöbbnető sokszínűségével. Szerintem karbonvázzal nemcsak versenyezni lehet, illetve érdemes!

Szöveg: Németh Balázs
Képek: gyártók

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.