fbpx

Acélvázak korrózióvédelme

Pár hónappal ezelőtt egy világoskék Pegoretti Marcelo acélváz érkezett vissza a műhelybe, a ködös Albionból, hogy új, csillogó fényezést kapjon. A váz 2002-ben készült nálunk, és jelenlegi tulajdonosa rövid ideje vásárolta használtan az első gazdájától.

Ha újrafényezésre kerül hozzánk váz, a rutineljárás szerint homokfúvást alkalmazunk a régi festékréteg eltávolítására. A nyomást alacsony szinten tartva gyorsan, hatékonyan eltávolítható a vázról minden festékréteg. Az eljárásnak ezenkívül más haszna is van, nevezetesen az, hogy az esetlegesen korrodált részek kíméletlen őszinteséggel mutatják meg magukat. Az angol váz esetében is ez történt. Hegesztett acélvázaknál klasszikus helyen, a nyeregvázcső tövében lyukadt át a cső, mutatva, hogy a váz jó pár éve semmilyen belső vázvédő kezelést nem kapott. A látvány és a helyzet azért volt szomorú, mert a nyeregvázcsövet cserélni nem tudjuk, illetve nincs értelme. A folyamat többször annyi idő lenne, mint egy új váz építése. Az újdonsült tulajdonos természetesen megpróbálta garanciális hibaként elkönyveltetni az esetet, mondván, ha korrózió ezen a ponton tipikus, a jelenség számunkra ismert, miért nem teszünk ellene valamit? Nos, ez a mindenkori tulajdonos feladata, hiszen a gyárban, üzemben kezelt vázat egy-, maximum kétévenként újra fel kell készíteni a korrózió elleni harcra, amit immár a tulajdonosnak kell elvégeznie.

De hogyan kerül nedvesség, víz a vázba be?

A legnagyobb ellenség nem a csapadék, avagy az útról felvert víz és sár – mint például a kerékpár egyéb, forgó alkatrészeinek és azok csapágyainak esetében. A legnagyobb gondot a kondenzvíz, azaz a hirtelen hőmérsékletváltozás következtében, a levegőben található pára kicsapódása a hideg felületre. Jelen esetben ez maga a váz. Mindenki megtapasztalhatta, hogy egy, a hideg tavaszban vagy őszben becsülettel lenyomott edzés után, szeretett paripánkat a fűtött szobába tolva, azon öles cseppekben csapódik le a víz. Nos, ugyanez történik a váz belsejében is. A pára, cseppekbe gyűlve szépen lefolyik a csövek belső felületén és a legközelebbi csomópontban összegyűlik. Ilyen a már emlegetett nyeregvázcső-középcsapágyház kapcsolat, de klasszikus példa a hátsó papucsok környéke, vagy az alsócső-középcsapágyház illeszkedése. Ha a váz már „látott ilyet”, azaz a víz már rozsdásodó felületet talál, a korrózió felgyorsul, hiszen a rozsda szivacsos szerkezetű, azaz nagyobb felület lehet nedves, és az lassabban is szárad ki.

A kondenzvízen kívül van még két minősített eset, amiről említést kell tennünk. Az egyik a téli görgőzés és az így, a vázra kerülő veríték esete. Egy régi törölközőből hasított csík a felsőcsőre helyezve máris megoldja a problémát. Ha tehetjük egyik végét rögtön a kormányra erősítsük, így a fejcsapágy is megmenekül a sós létől.

A másik eset pedig a nagynyomású mosók, a „gőzborotvák” használata. Nem vitatom, hogy egy különösen saras monti, avagy ciklokrossz esemény után használata evidensnek tűnhet, de ez esetekben az acélvázas kerékpárt legkésőbb másnap szereljük szét teljesen, a vázat-villát pedig szárítsuk ki.


Ezek szerint minden acélváz „ketyegő rozsdabomba”?

Nem, korántsem. Sőt, ehelyütt ki kell térni az acélvázak eltérő konstrukcióira is. Korrózió szempontjából a több évtizede épült, muffos vázak kevésbé hajlamosak a teljes átrozsdásodásra. Ennek két oka van. Az egyik, a nagyobb falvastagságú csövek, amin át kell rágnia magát a rozsdának. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha egy muffos váz már lyukas, az többnyire teljesen menthetetlen, hiszen más részein is olyan elvékonyodások lehetnek, amik már használhatatlanná gyengítik a szerkezetet. Ugyanakkor ezek a vastagabb csövek – a felsőcső kivételével – egyik végükön legalább teljesen nyitottak. A váz „vízgyűjtő” pontjaként is aposztrofálható részébe, a középcsapágyházba teljes belső átmérőjükkel nyitva futnak be a csövek. A belső felületükön összegyűlő kondenzvíz így lecsurog a csapágyház aljába, ahol szerencsés esetben egy lyukat legalább, de esetleg mívesen kialakított, nagyobb nyílásokat is talál, hogy kifolyjon, kiessen, kizuhanjon, elpárologjon, elszégyellje magát. Mindez nem jelenti azt, hogy muffos vázunkat nem kell belsőleg védeni. Kell, hiszen ezek többnyire sokat látott darabok, gyakran javított festéssel. Nem érdemes egy szeretett darabtól a karbantartás hiánya miatt kényszerűségből megválni. Pláne, hogy sokuk már réges rég bezárt műhelyek alkotása, és, még ha esetenként nem is képviselnek nagy értéket, gyakorlatilag pótolhatatlanok.

A hegesztett konstrukciókat nézve már lényegesen nagyobb a korrózió kockázata. A vázak sokkal erősebben ötvözött csöveik miatt kisebb falvastagsággal rendelkeznek, és a csövek csomópontjaiban csak szellőzőfuratok vannak, illetve számtalan kis sarok, „fészek”, ahol összegyűlhet a víz, és elindulhat a rozsdásodás. Ilyen vázak esetében a csövek belső védelme kiemelt fontosságú.

Mit is tehetünk pontosan?

A váz csöveinek belső védelmére elérhetők speciális spray-k, gyakran egyéb, szintetikus olaj bázisú kenőanyagok átcímkézett változatai. Sacha White, a Vanilla Bikes vázépítője és tulajdonosa bevallottan egyszerű autó-motor olajat használ muffos vázai korrózióvédelmére. Igaz, egy szórófejjel ellátott spray-vel egyszerűbb, tisztább munka végezhető, de az eredmény nem biztos, hogy kielégítő. A váz csöveinek belső olajozásához egyébként is szét kell szerelnünk teljesen a kerékpárt, hiszen csak a vázon és külön a villán fogunk dolgozni. Mivel egy kerékpár teljes szétszerelése már amúgy is kellőképpen felborítja egy nyugodt családi fészek előszobáját, vagy a garázst, fészert, műhelyt, érdemes a második módszert, azaz az olajos megoldást választani. Ha már belefogtunk, menjünk biztosra. Érdemes a munkához kellően száraz helységet választani. Sőt, célszerű a szétszerelt vázat egy napig hagyni, átszellőzni. Egy erős fényű elemlámpával, vagy akár ledes bringalámpánkkal bekukkanthatunk a nyeregvázcsőbe, illetve célszerű finoman, egy festékvédő alkalmatosság közbeiktatásával, fejjel lefelé a földhöz ütögetni, hogy mi esik ki a vázból. Erősen korrodált vázaknál ilyen esetben rozsdalemezkék is előbukkannak, ami semmi jót nem jelent. Ehhez a munkához széthajtogatott-lapított hullámkartont teszek a földre, majd arra egy lapos deszkát fektetek és azon ütögetem oda vázat. Ez a fázis természetesen kihagyható, illetve aki úgy érzi, hogy nem kockáztatja a nyeregcső környékének fényezését, az akár el is tekinthet tőle.

Amikor a váz teljesen száraz, válasszunk ki egy számunkra szimpatikus váznyílást, a többit pedig dugózzuk le. Személy szerint én a gazdaboltokat ajánlom, ahol különböző űredények dugózásához kaphatóak parafa, vagy gumi anyagú dugók, szinte minden átmérőben. Összesen öt darabra lesz szükségünk. Egy pár a középrész két oldalára, kettő a fejcső alsó és felső végébe, egy ötödik pedig a nyeregvázcsőhöz. A már korábban említett okok miatt szinte biztos, hogy a vázba öntött olaj a láncvillákba is eljut, ahol nagy valószínűséggel találunk majd egy-két kisebb lyukat, amit a váz forrasztásakor/hegesztésekor a felmelegedett levegő és gázok elvezetésére fúrtak a csövekbe. Ide kihegyezett gyufaszálat, vagy fogvájót nyomhatunk, a lyuk méretétől függően. Ha ezeknél nagyobb a lyuk, akkor a gyufaszálra/fogvájóra tekerjünk kreppszalagot vagy szigetelő szalagot. A kulacstartó szemek tömítésére általában elég a beléjük passzoló csavar. A tökélyre hajtók ezekre a csavarokra is tekerhetnek kis szigetelő szalagot és betekerhetik a helyükre. Célunk elsősorban az, hogy a vázba öntött olaj ne spricceljen szerteszét, tehát nem feltétlenül kell törekednünk a tökéletes tömítettségre. Viszont a falra fröccsent olajat később nagyon nehéz eltávolítani, pláne, ha a folt miatt előzőleg édesapánk eltörte a kezünket. Szóval legyünk körültekintőek és dugózzunk. Én, személy szerint, a nyeregvázcső tetején hagyok „beöntő nyílást”, mert a bilincshez vágott rés a vázon úgyis nehezen tömíthető, tehát az olaj körbelögybölésekor ide teszek ugyan dugót, de egy ronggyal be is bugyolálom a részt, és itt tartom kézzel. Így az úgyis kicsurgó olajat a rongy felissza, nem kerül sem a mackóalsómra, sem a pántos papucsra, Nirvanás pólóra.

A vázat egy nagyobb kartonlapra állítva, öntsünk be körülbelül két deciliter olajat. Többet is lehet, de a tapasztalat szerint ennyi is elegendő, hogy a váz valamennyi részébe eljusson, és a csövek belső felületét beterítse. Miután az olajat betöltöttük, fogjuk kézbe a vázat és döntsük közel vízszintes helyzetbe. Forgató, döntögető mozdulatokkal juttassuk be az olajat a váz minden egyes csövébe. Ha láttunk már a tévében aranyásós filmet, az ott látható lavórpörgetés koreográfiában közel áll ahhoz, amire nekünk is törekednünk kell.

Ne felejtsük, hogy az olajnak idő kell, hogy mindenhová eljusson. Emiatt célszerű hígabb konzisztenciájút keresni.

Az eljárás nálam körülbelül tíz percig szokott tartani. Ekkor már a dugóknál is megjelenik az olaj, hiszen teljesen tökéletesen nem tudjuk letömíteni a vázat. Ekkor, egy kivágott, lapos flakon, vagy rossz tepsi fölött eltávolítom a dugókat a vázból és engedem az olajat lefolyni az edénybe. Ez egy időigényes folyamat, legyünk türelmesek. Ezután a fejcsőre állítom a vázat, hogy a felsőcsőből és az alsócsőből is lefolyhasson az olaj. Ilyenkor célszerű egy kis rongydarabot a középcsapágyházba tenni, mert a láncvillákból is lecsurog a még bennük maradt olaj. Végül a hátsó papucsokra állítom a vázat. A forgatások között legalább fél órát célszerű várni, de egyesek egy-egy napot sem tartanak túlzásnak. Az olajozásnak, áldásos hatása mellett van hátránya is, nevezetesen, hogy az így képzett olajfilm, esetleg olajcseppek megfogják a port, ami kiszáradva szintén a rozsda táptalaja lehet.

Általánosságban elmondható, hogy a váz összes üregét átjárta az olaj, kivéve a támvillákat. Pedig ezek védelme is kiemelt fontosságú. Az esetek döntő többségében ezeken is található gázelvezető, szellőző furat rendszerint egy 2 mm-es lyuk formájában. Ezen a lyukon keresztül juttathatunk be ide is némi olajat, viszont erre a helyre pár csepp is elég. Ide lánckenő olajat szoktam befecskendezni, nagyon kis mennyiségben. A spray-k használatakor azt tanácsolom, hogy univerzális használatú csodaanyagokat a váz belsejében ne használjunk. Az olyan anyagok, mint a WD40 tekintélyes mennyiségű oldó hatású szénhidrogént is tartalmaznak, ami jól jön alkatrészek tisztításánál, vagy csavarlazításnál, viszont esetünkben nemcsak, hogy szinte azonnal elpárolognak, de a festést is kikezdhetik. Spray alakban is inkább a láncápolókat ajánlom.


Általános tanácsok

Mindenkivel előfordult, vagy elő fog fordulni, hogy esőben kell tekernie, vagy hidegben. Ha nincs lehetőségünk utána azonnal szétszerelni a bringát, legalább szellőztessük át. Húzzuk ki a nyeregcsövet, vegyük le a kulacstartókat. Állítsuk a bringát lehetőleg jól szellőző helyre. Ha a kerékpárunkat dohos pincében, kocsitárolóban, garázsban vagyunk kénytelenek tárolni, időről időre toljuk ki szárazabb helyre, egy kicsit akár a napra, és szellőztessük ki. A vázon található szellőző furatokat, nyílásokat nem szabad lefedni, betömni, ezzel többet ártunk a váznak, mint használunk! Összeszerelt állapotban felesleges ezeken a nyílásokon olajat bejuttatni, hiszen az egyik neuralgikus ponton, a nyeregvázcső-felsőcső kapcsolatban a nyeregcső úgyis zár. A bejuttatott olaj viszont nem tesz jót a fejcsapágyban lévő zsírnak, a műanyag tömítéseknek, a monoblokknak sem, nem beszélve a klasszikus, csésze-tengely felépítésű, nyitott középcsapágyról.

Az olvasottak talán sokakat elriasztanak majd, hiszen a vázak belső védelme nem egy látványos, jó hangulatú szerelő munka. Viszont mindenféleképpen megéri. Óvjuk, védjük acélvázainkat!

Szöveg és ábra: Merényi Dániel (a Cicli Pegoretti vázépítő műhely munkatársa – a szerk.)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.