fbpx

Selle Italia SLR TT versenynyereg

Immár 115 éve üzemel a Dolomitok lábánál a Selle Italia főhadiszállása, amely iparágtól függetlenül elismerésre méltó történelmi történelmi múlt, a kerékpáralkatrész-gyártás területén pedig egyenesen rekordgyanús. A Milánó mellett fekvő Corsicóban 1897-ben indult be a nyereggyártás, a tulajdonoscsalád bőripari vállalkozása gyökerein.

si_slr_tt_2
si_slr_tt_3Akkor még gépjárművek nemigen rótták az utakat, a tehetősek is kerékpárra ültek, és fellépett az igény a magas minőségi szintet képviselő nyergek iránt. A kerékpárnyereg egészen a 70-es évekig nem képezte jelentős részét a család bőripari vállalkozásának, de az olajválság nyomán kitörő „bike boom” a Selle Italiát is előre lendítette. Versenysport-szponzorációval párosították az üzletág felfejlődését, majd ez vezetett újabb és újabb technológia csúcsmodellek kifejlesztéséhez, ezzel párhuzamosan a márka a világ legismertebb nyereggyártójává nőtte ki magát a 80-as évek közepére. A profi kerékpárversenyzők zöme ma is a Corsicóban gyártott, még mindig bőrborítással rendelkező de a legmagasabb szintű karbontechnológiát alkalmazó Selle Italia modelleket részesíti előnyben. Tradíció, tapasztalat és szenvedély: vallja a gyártó, immár több, mint egy évszázada!

si_slr_tt_1
Bemutatónk tárgya a Selle Italia SLR TT versenynyereg, amely a 90-es évek végén piacra dobott, azóta folyamatosan óriási népszerűségnek örvendő SLR család tagja, számos Pro-Tour versenyző nagy kedvence. Rendkívül könnyű, átlagosan 125 grammot nyomó modellről van szó, amely ennek ellenére kényelmes, akár 100-200 km észrevétlenül teljesíthető rajta. A titok nyitja a 30% karbonszövetet alkalmazó kompozit nyeregtest, az anatomikus, lapos és széles profil, illetve az üreges titánpálca, amely egész jól csillapítja az út felől érkező rezgéseket. A hab a tortán a valódi bőrből készült borítás, amely – mint az a cipők esetében már bizonyítást nyert – kényelem szempontjából nemigen helyettesíthető más anyagokkal.

si_slr_tt_7A párnázottság a TT esetében spártainak mondható, meglepő módon ez nem befolyásolja kedvezőtlenül a kényelemérzetet: olyan jól eltalált a testforma, illetve olyan hatékony a rezgéscsillapítás, hogy e nélkül sem „fapados” az SLR TT. Az EVA alapanyag ráadásul mindössze 5 grammot nyom a mérlegen: ez kétségtelenül az SLR-tömegminimalizálás egyik kulcsa. Ráadásul a tartósságra sem lehet panasz, mind országúti, mind MTB CC-használatra ajánlott, feltéve ha nem „ütik-vágják”, évekig szolgálhat tulajdonosa alatt.

si_slr_tt_8Az SLR TT 131 mm-es szélessége 110-120 mm közötti ülőgumó-távolsághoz ideális választás, szerencsére a Selle Italia Magyarországon is üzemeltet nyeregteszt-centrumokat (Selle Italia Test Center, lásd boltlistát a bemutató végén!), így ki lehet próbálni, hogy kompatibilisek vagyunk-e ezzel a modellcsaláddal. Ha nem, nincs semmi veszve: választható még a Flite vagy más csúcskategóriás, vagy éppen kedvezőbb árfekvésű modellcsalád!

si_slr_tt_4Adatok:

  • Tömeg: 125 g
  • Hossz: 275 mm
  • Szélesség: 131 mm
  • Pálcaanyag: üreges titáncső
  • Borítás: valódi bőr
  • Ajánlott fogyasztói ár: 54.990 Ft

A 80-as évektől az összes legendás Selle Italia nyeregmodell, illetve az alkalmazott technológia megtekinthető a gyártó honlapján.

si_logoTovábbi információ a forgalmazó honlapján.

  • Selle Italia Test Center – a következő üzletekben keresd a tesztnyergeket:
  • Kerékvár – 1015, Budapest, Hattyú utca 10./c
  • ProBike – 1024, Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 13-15.
  • AlpinBike – 1036, Budapest, Fényes Adolf utca 19-21.
  • Nella kerékpárcentrum – 1054, Budapest, Kálmán Imre utca 23.
  • Hajtány kerékpárüzlet és szerviz – 1157, Budapest, Zsókavár utca 32-34.
  • Diósd bike – 2049, Diósd, Sashegyi köz 12.
  • Györe kerékpáristálló – 2700, Cegléd, Kis utca 3.
  • Tóparti kerékpárbolt – 2890, Tata, Tópart utca 18.
  • Velosport kerékpárüzlet – 3100, Salgótarján, Füleki u. 8.
  • Prolog kerékpárüzlet és szerviz – 6723, Szeged, Csongrádi sugárút 31.
  • Imperator kerékpárszalon – 7623, Pécs, Jászai Mari utca 34.
  • Peppe kerékpár – 9024, Győr, Nagy Imre utca 91.

si_slr_tt_6

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.