fbpx

Cateye CC-MC200W Micro vezetékmentes kerékpárkomputer

A Cateye Micro Wireless az 1964-ben alapított japán kerékpárkiegészítő-gyártó 2013-as újdonsága, megbízható vezetékmentes kapcsolatot tesz lehetővé, illetve kijelzője és a megjelenített funkciók ízlésre, igényre szabhatók. Ezzel a ritkán látott funkcióval eddig kizárólag a legdrágább modellek rendelkeztek, pedig rendkívül hasznos lehet a mindennapokban.

Cateye Micro Wireless_2

Háttérvilágítással is rendelkezik...

Háttérvilágítással is rendelkezik…

Cateye CC-MC200W Micro a közkedvelt CC-MC100-as felújított változata, lényegében mindent fontos információt kijelez, amire kerékpározás közben szükség lehet, a legigényesebb „adatgyűjtők” is minden bizonnyal elégedettek lesznek a biztosított funkciókkal. Kerékpártúra során a nap végén minden adat bekerülhet az útinaplóba, illetve amatőr edzésekhez is bőven nyújt támpontot. A személyre szabható információkijelzés révén bármelyik funkció kerülhet az első, a második vagy harmadik adatsorba, például ha térkép szerint tájékozódunk, az aktuális sebességre nemigen vagyunk kíváncsiak, ellenben a megtett kilométer, illetve egy résztáv ismerete elsődleges fontosságú. Egyes szakaszokat külön-külön is lemérhetünk, ez is egyetlen gombnyomással programozható.

A teljes szett, a felszerelés pedig gyerekjáték...

A teljes szett, a felszerelés pedig gyerekjáték…

Szerencsére CC-MC200W Micro annyira nem „profi” modell, hogy kezelése technikus képzettséget feltételezzen, felszerelése a FlexTight konzolnak köszönhetően pedig egyenesen gyerekjáték. A miniatűr gombok láttán arra gondolhatunk, hogy nehéz ezeket nyomogatni, de nem kell megijedni, bármelyik sarkát nyomjuk meg az egységnek, azzal a kívánt oldali gombot helyettesítjük. Így ráadásul kesztyűben is megbízhatóan működtethető!

Az automatikus indítás és megállítás funkció segít a pontos adatrögzítésben. Az automatikus kikapcsolás pedig energiatakarékos, a háttérvilágítás viszont praktikus a sötétben való közlekedéshez. A CC-MC200W Micro vékony letisztult megjelenésű modell, amely a kormányra és a kormányszárra is szerelhető. Két kerékpáron párhuzamosan használható, mivel két kerékméretet tud kezelni. (Mindössze egy második jeladót kell vásárolni hozzá.)

Cateye Micro Wireless_1

Cateye Micro Wireless_5Technikai jellemzők:

  • sebességmérés: 0-105,9 km/h közötti tartományban
  • tekert idő mérés: 0-9ó 59p 59mp-ig
  • résztáv mérés: 0-999,99 km-ig
  • átlag és max. sebesség mérés
  • össztáv mérés: 0-99999 km-ig
  • stopper 0-9ó 59p 59mp-ig
  • óra idő mutatás
  • átlaghoz képest lassabb/gyorsabb tempó nyíl
  • automata ki/be kapcsolás plusz alvó mód és automata indulás
  • háttérvilágítás
  • össztáv beírás utólag is
  • kerékátmérők: 10-399 cm közötti átmérőkhöz
  • jelátvitel 20-70 cm között
  • elem: 1+1db CR2032, tartozék
  • elem várható tartam: kb. 1 év az órában (világítás nélkül), 10 ezer km a jeladóban
  • méret: 53.5X36.0X17.5mm
  • tömeg: 26 gramm
  • tartozék: 1db jeladó, 1db rögzítő Flex Tight és 1db mágnes

Ajánlott fogyasztói ár: 17.990 Ft

További információ a forgalmazó honlapján

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.