fbpx

Vuelta a Espana: Alberto Contador nyerte az év legszínvonalasabb háromhetesét

Nézzük pozitívan: az eső és a nedves útviszonyok befolyásolta záró időfutam a végén felhívta a figyelmünket rá, hogy milyen jó, ha nem az irreális körülmények alakítanak egy háromhetest, hanem magas színvonalú verseny zajlik.

Rendhagyó módon Madrid helyett Galíciában, a 800 éves Santiago de Compostela városában került sor a 2014. évi Vuelta a Espana zárószakaszára, a 9,7 kilométeres időfutamra. Sajnos egy zivatar jelentősen befolyásolta a versenyt, természetesen azok közül került ki a győztes, akik még száraz pályán mentek, a Movistarból Adriano Malori volt a leggyorsabb.

Adriano Malori

Adriano Malori

Azok kesereghettek, akik ma nagy dobásra készültek, de a zivatar alatt és után nedves úton, technikás pályán, jóval alacsonyabb kanyarsebesség miatt nem vehették fel a versenyt Malorival. A dobogósok sem kockáztattak már – különösen az összetettet vezető Alberto Contador, nem volt értelme, hiszen megnyugtató távolságban voltak egymástól, eldöntötték a Vueltát a három hét alatt.

A spanyol körverseny szervezői egy felejthető színvonalú Tour de France és Giro d’Italia után megmutatták a világnak, milyen egy szakmailag is izgalmas háromhetes: ahol nem az orosz rulett dönt,  vagy hogy ki fagy meg a hegyen, vagy ki mer kamikázét játszani a sáros kockaköveken, hanem háromhetes kerékpárverseny zajlik három hétig. Contador, Froome, Valverde, Purito és Aru csatáira a hegyekben sokáig emlékezni fog a közönség.

Alberto Contador, a pisztolyos

Alberto Contador, a pisztolyos

Szokták bírálni mostanában Alberto Contadort, hogy nem is volt olyan súlyos a Tour de France-on elszenvedett sérülése, mint ahogy azt tálalták, de ne foglalkozzunk ezzel, örüljünk annak, hogy remek formában versenyzett itt, és annak is, hogy Chris Froome is vállalta a küzdelmet. Tulajdonképpen ha Nairo Quintana-t is a világ legjobb GT-menői közé számoljuk, akkor csak a Tour-győztes Vincenzo Nibali hiányzott ahhoz, hogy a négy legjobb csapjon össze egyszerre.

Miután Nibali és Quintana a saját érdemeiket nem kisebbítve ellenfél nélkül maradt a Touron és a Girón, szakmai és nézői szempontból sem túlzás kijelenteni, hogy idén a Vuelta volt az igazi Tour, remekül kijelölt útvonallal és szakaszokkal. Alberto Contador pedig férfias küzdelemben győzte le Chris Froome-ot és Alejandro Valverdét, akik szintén mindent beleadtak a sikerért, és nagyon büszkék lehetnek a dobogós eredményre.

Vuelta a Espana 21. szakasz eredménye:

1 Adriano Malori (Ita) Movistar Team 0:11:12
2 Jesse Sergent (NZl) Trek Factory Racing 0:00:08
3 Rohan Dennis (Aus) BMC Racing Team 0:00:09
4 Vasil Kiryienka (Blr) Team Sky 0:00:17
5 Jimmy Engoulvent (Fra) Team Europcar 0:00:18
6 Sergei Chernetski (Rus) Team Katusha
7 Maciej Bodnar (Pol) Cannondale
8 Alexey Lutsenko (Kaz) Astana Pro Team
9 Jasper Stuyven (Bel) Trek Factory Racing 0:00:19
10 Damien Gaudin (Fra) AG2R La Mondiale

 

Összetett végeredmény:

1 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo 81:25:05
2 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:01:10
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:50
4 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha 0:03:25
5 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:04:48
6 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:09:30
7 Daniel Martin (Irl) Garmin Sharp 0:10:38
8 Warren Barguil (Fra) Team Giant-Shimano 0:11:50
9 Damiano Caruso (Ita) Cannondale 0:12:50
10 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:13:02

 

Vuelta rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2014

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.