fbpx

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

22 csapat, 198 versenyzője vág neki augusztus 24-én, szombaton Galíciából az év utolsó GT-je, a 2013. évi Vuelta a Espana három hétig tartó küzdelmének, a hivatalos rajtlista alább olvasható.

Valverde és Purito rajthoz áll, a címvédő Contador hiányozni fog

Valverde és Purito rajthoz áll, a címvédő Contador hiányozni fog

A címvédő, Alberto Contador hiányzik idén a mezőnyből, de összetett esélyesei közül mindenképpen ki kell emelni két korábbi győztest, az olasz Vincenzo Nibalit (2010) és Alejandro Valverdét (2009), utóbbi háromszor állhatott dobogóra (2003, 2006, 2012). A nagyobb nevek között találjuk még az egyik legfőbb esélyest, Joaquim Rodriguezt, aki az utóbbi időben ha elindult egy GT-n, akkor a pódiumon végzett, ott lesz Ivan Basso, Bauke Mollema, Roman Kreuziger, Daniel Martin, Michele Scarponi és egy igen erős Euskaltel különítmény: Samuel Sanchez, Mikel Nieve és Igor Anton. A Vueltán is esélyes, hogy folytatva a kolumbiai kerékpársport legsikeresebb szezonját, Sergio Henao, Carlos Betancur és Rigoberto Uran közül is dobogóra állhat valaki. A végső sorrendet nagyban befolyásolja majd, hogy a legjobb hegyi menők közül ki koncentrál majd sokkal inkább a szeptember végi firenzei világbajnokságra, és ennek fényében maximumon végignyomják-e a háromhetest, vagy inkább szakaszokra hajtanak-e. Hamarosan kiderül…

(Itiner: A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok)

A hivatalos rajtlista:

movistarMovistar Team ESP
1 VALVERDE, Alejandro ESP
2 CAPECCHI, Eros ITA
3 ERVITI, Imanol ESP
4 GUTIERREZ, Jose Iven ESP
5 HERRADA, Jose ESP
6 INTXAUSTI, Beñat ESP
7 LASTRAS, Pablo ESP
8 MORENO, Javier ESP
9 SZMYD, Sylvester POL
Sportigazgatók: ARRIETA, Jose Luis
GARCIA ACOSTA, Jose Vicente

ag2rAG2R La Mondiale FRA
11 POZZOVIVO, Domenico ITA
12 BERARD, Julien FRA
13 BETANCUR, Carlos Alberto COL
14 CHAINEL, Steve FRA
15 CHEREL, Mikael FRA
16 GASTAUER, Ben LUX
17 MONDORY, Lloyd FRA
18 MONTAGUTI, Matteo ITA
19 NOCENTINI, Rinaldo ITA
Sportigazgatók: JURDIE, Julien
JANNEL, Didier

argosTeam Argos-Shimano NED
21 ARNDT, Nikias GER
22 BARGUIL, Warren FRA
23 FRÖHLINGER, Johannes GER
24 HUPOND, Thierry FRA
25 JANSE VAN RENSBURG, Reinardt RSA
26 PETERSON, Thomas USA
27 PREIDLER, Georg AUT
28 SINKELDAM, Ramon NED
29 STAMSNIJDER, Tom NED
Sportigazgatók: KNORS, Jorn
REEF Marc

astanaAstana Pro Team KAZ
31 NIBALI, Vincenzo ITA
32 BRAJKOVIC, Janez SLO
33 FUGLSANG, Jacob DEN
34 GRIVKO, Andriy UKR
35 IGLINSKIY, Maxim KAZ
36 KANGERT, Tanel EST
37 TIRALONGO, Paolo ITA
38 VANOTTI, Alessandro ITA
39 ZEITS, Andrey KAZ
Sportigazgatók: MARTINELLI, Giuseppe
SHEFER, Alexander

belkinBelkin-Pro Cycling Team NED
41 MOLLEMA, Bauke NED
42 BOS, Theo NED
43 BROWN, Graeme AUS
44 CLEMENT, Stef NED
45 GARATE, Juan Manuel ESP
46 SÁNCHEZ, Luis León ESP
47 TANNER, David AUS
48 TEN DAM, Laurens NED
49 WAGNER, Robert GER
Sportigazgatók: DEKKER, Erik
ELIJZEN, MICHIEL

bmcBMC Racing Team USA
51 GILBERT, Philippe BEL
52 EIJSSEN, Yannick BEL
53 KOHLER, Martin SUI
54 LANDER, Sebastian DEN
55 LODEWYCK, Klaas BEL
56 NERZ, Dominik GER
57 PINOTTI, Marco ITA
58 SANTAROMITA, Ivan ITA
59 WYSS, Danilo SUI
Sportigazgató: LEDANOIS, Yvon

caja_ruralCaja Rural – Seguros RGA ESP
61 ARROYO, David ESP
62 ARAMENDIA, Francisco Javier ESP
63 CARDOSO, Andre POR
64 FERRARI, Fabricio URU
65 GARCIA, Marcos ESP
66 LASCA, Francesco ITA
67 PIEDRA, Antonio ESP
68 TXURRUKA, Amets ESP
69 VELASCO, Ivan ESP
Sportigazgatók: GOIKOETXEA, Eugenio
GUTIERREZ, Jaime

cannondaleCannondale Pro Cycling ITA
71 BASSO, Ivan ITA
72 BOIVIN, Guillaume CAN
73 DALL’ANTONIA, Tiziano ITA
74 HAEDO, Lucas Sebastián ARG
75 LONGO BORGHINI, Paolo ITA
76 PATERSKI, Maciej POL
77 RATTO, Daniele ITA
78 SARMIENTO, Cayetano José COL
79 WURF, Cameron AUS
Sportigazgatók: MARIUZZO, Dario
SCIREA, Mario

cofidisCofidis, Solutions Credits FRA
81 COPPEL, Jerome FRA
82 BAGOT, Yohann FRA
83 BESSY, Cyril FRA
84 EDET, Nicolas FRA
85 MATE, Luis Angel ESP
86 PETIT, Adrien FRA
87 POULHIES, Stéphane FRA
88 SIJMENS, Nico BEL
89 ZINGLE, Romain BEL
Sportigazgatók: AUGE, Stéphane
JONROND, Jean – Luc

euskaltelEuskaltel – Euskadi ESP
91 SÁNCHEZ, Samuel ESP
92 ANTON, Igor ESP
93 AZANZA, Jorge ESP
94 LANDA, Mikel ESP
95 MARTÍNEZ, Egoi ESP
96 NIEVE, Mikel ESP
97 OROZ, Juan José ESP
98 URTASUN, Pablo ESP
99 VERDUGO, Gorka ESP
Sportigazgatók: GERRIKAGOITIA, Gorka
ISASI, Iñaki

fdjFDJ.fr FRA
101 PINOT, Thibaut FRA
102 COURTEILLE, Arnaud FRA
103 ELISSONDE, Kenny FRA
104 GENIEZ, Alexandre FRA
105 MANGEL, Laurent FRA
106 PINEAU, Cédric FRA
107 ROUX, Anthony FRA
108 SOUPE, Geoffrey FRA
109 VEIKKANEN, Jussi FIN
Sportigazgatók: PINEAU, Franck
BRICAUD, Thierry

garminGarmin Sharp USA
111 MARTIN, Daniel IRL
112 FAIRLY, Caleb USA
113 FARRAR, Tyler USA
114 FERNÁNDEZ DE LARREA, Koldo ESP
115 HOWES, Alex USA
116 KREDER, Michel NED
117 NUYENS, Nick BEL
118 RASMUSSEN, Alex DEN
119 VAN SUMMEREN, Johan BEL
Sportigazgatók: FERNÁNDEZ, Bingen
WELTZ, Johnny

kathusaKatusha RUS
121 RODRIGUEZ, Joaquin ESP
122 CARUSO, Giampaolo ITA
123 GUSEV, Vladimir RUS
124 ISAICHEV, Vladimir RUS
125 KOZONTCHUK, Dmitry RUS
126 LOSADA, Alberto ESP
127 MORENO, Daniel ESP
128 PAOLINI, Luca ITA
129 VICIOSO, Angel ESP
Sportigazgatók: KONYCHEV, Dmitri
MIKHAYLOV, Gennady

lampreLampre-Merida ITA
131 SCARPONI, Michele ITA
132 ANACONA, Winner COL
133 BONO, Matteo ITA
134 DODI, Luca ITA
135 GRAZIATO, Massimo ITA
136 MORI, Manuele ITA
137 RICHEZE, Maximiliano Ariel ARG
138 STORTONI, Simone ITA
139 ULISSI, Diego ITA
Sportigazgatók: FERNANDEZ MATXIN, Joxean
LERICI, Sandro

lottoLotto Belisol BEL
141 DE CLERCQ, Bart BEL
142 DE GREEF, Francis BEL
143 HANSEN, Adam AUS
144 HENDERSON, Gregory NZL
145 REYNES, Vicente ESP
146 VAN DE WALLE, Jurgen BEL
147 VAN DER SANDE, Tosh BEL
148 VANENDERT, Jelle BEL
149 VANENDERT, Dennis BEL
Sportigazgatók: AERTS, Mario
LEYSEN, Bart

netappTeam Netapp – Endura GER
151 KONIG Leopold CZE
152 BARTA, Jan CZE
153 CAMANO, Iker ESP
154 DE LA CRUZ, David ESP
155 DEMPSTER, Zakkari AUS
156 HUZARSKI, Bartosz POL
157 MENDES, José Joao POR
158 SCHORN, Daniel AUT
159 VOSS, Paul GER
Sportigazgatók: POITSCHKE, Enrico
SANS VEGA, Alex

opqsOmega Pharma – Quick-Step BEL
161 MARTIN, Tony GER
162 DE WEERT, Kevin BEL
163 FENN, Andrew GBR
164 MEERSMAN, Gianni BEL
165 PAUWELS, Serge BEL
166 SERRY, Pieter BEL
167 STYBAR, Zdenek CZE
168 VAN KEIRSBULCK, Guillaume BEL
169 VANDEWALLE, Kristof BEL
Sportigazgatók: VAN SLYCKE, Rik
SCHAFFRATH, Jan

greenedgeOrica Greenedge AUS
171 GERRANS, Simon AUS
172 BEWLEY, Sam NZL
173 CLARKE, Simon AUS
174 COOKE, Baden AUS
175 DOCKER, Mitchell AUS
176 HOWARD, Leigh AUS
177 MEIER, Christian CAN
178 MATTHEWS, Michael AUS
179 SULZBERGER, Wesley AUS
Sportigazgatók: STEPHENS, Neil
WILSON, Matthew

radioshackRadioshack Leopard LUX
181 CANCELLARA, Fabian SUI
182 BUSCHE, Matthew USA
183 HERMANS, Ben BEL
184 HORNER, Christopher USA
185 IRIZAR, Markel ESP
186 KISERLOVSKI, Robert CRO
187 POPOVYCH, Yaroslav UKR
188 RAST, Grégory SUI
189 ZUBELDIA, Haimar ESP
Sportigazgatók: AZEVEDO, José
LARRAZABAL, Josu

skySKY Procycling GBR
191 HENAO, Sergio Luis COL
192 BOASSON HAGEN, Edvald NOR
193 CATALDO, Dario ITA
194 KIRYIENKA, Vasil BLR
195 KNEES, Christian GER
196 PUCCIO, Salvatore ITA
197 ROWE, Luke GBR
198 URAN, Rigoberto COL
199 ZANDIO, Xabier ESP
Sportigazgatók: LJUNGQVIST, Marcus
PORTAL, Nicolas

saxoTeam Saxo – Tinkoff DEN
201 KREUZIGER, Roman CZE
202 MAJKA, Rafal POL
203 MORKOV, Michael DEN
204 PETROV, Evgeny RUS
205 ROCHE, Nicolas IRL
206 SÖRENSEN, Chris Anker DEN
207 SÖRENSEN, Nicki DEN
208 TOSATTO, Matteo ITA
209 ZAUGG, Oliver SUI
Sportigazgatók: HOFFMAN, Tristan
GUIDI, Fabrizio

vacansoleilVacansoleil – DCM Pro Cycling Team NED
211 POELS, Wouter NED
212 BOLE, Grega SLO
213 DE GENDT, Thomas BEL
214 FLECHA, Juan Antonio ESP
215 HOOGERLAND, Johnny NED
216 MARCZYNSKI, Tomasz POL
217 MARKUS, Barry NED
218 VALLS FERRI, Rafael ESP
219 WESTRA, Lieuwe NED
Sportigazgatók: VIERHOUTEN, Aart
CORNELISSE, Michel

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

 

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.