fbpx

Veszélyes a DH vonatok csatlakozása Jasnán

Már tegnap is fantasztikus napot zárt a LiMiT Racing Team a szlovák DH OB-n, és ha azt lehet überelni, akkor ma sikerült. A jasnai pályára már kitehetnék a „megtelt” feliratot, ugyanis mára már az összes versenyző megérkezett, és a hivatalos edzéseken egész nap folytak le a hegyről a „déhások”.

Annak ellenére, hogy rengeteg bicós érkezett a szlovák OB-ra, az előző versenyektől eltérően itt egyáltalán nem volt zavaró, hogy ennyien vannak a pályán. Nem voltak tömeges megállások, úttorlaszok, nagyon jól működött a bringás morál, abszolút a lejtőzés élvezetéről szólt a mai etap.

Keresztes Péter

Keresztes Péter

Bár valóban egyre többen vannak a versenyzők, a LiMiT Racing Team háza táján mára kissé megcsappant a csapatlétszám. Szabó NF Bandi tegnapi esését követően már nem is nevezett a szlovákok országos bajnokságára, mert mára rosszabb állapotban voltak a kezei, mint azt tegnap este vártuk. Így letette a bicóját, majd egész nap gyalogszerrel járta a pálya nyomvonalát és videókat készített a csapat Drift kameráival – személyével immár háromfősre bővült – médiás alakulatunkkal együtt.

A csapat két Petije egész nap együtt körözött, néha egy-egy defekt miatt kellett csak különválniuk. A nagy vonatozásukba azonban egyszer beütött egy kis gikszer, mikor egy kettős ugratónál Keresztes Peti érkezését követően a chickenline-ról beficcant az érkezőre egy szlovák játékos, éppen Gács Peti elé. A csapatvezetőt ott csak a lélekjelenléte mentette meg egy hatalmas eséstől, aki eképp kommentálta a történteket: „Úgy néz ki, napi egy ’Mária-jelenésem’ mindig van itt Jasnán. Ma egy ugrató érkezőjébe gurult be elém egy versenyző és az összeütközést elkerülendő fékeznem kellett éppen előtte. Esélytelen volt, hogy megálljak az eldobón, így az utolsó pillanatban eldobtam a féket és vártam a becsapódást az ellenívbe. Valahogyan megúsztam a dolgot és bepattantam az érkezőbe. Irreális, hogy hogyan juthattam át egy ilyenen, de szerencsére összejött mindenféle technikai és testi probléma nélkül. Az eset megvan fejkamerán is, és ha minden igaz, akkor a mai videóba bele is rakja Bedécs kolléga. Amúgy a mai nap is hihetetlen jó volt, az igazi downhillezés örömét adja ez a hely!”

Gács Péter

Gács Péter

Keresztes Petinek Jasnáról egyvalami biztosan rögzült az emlékezetébe, mégpedig hogy itt lehet olyan speciális defektet kapni, amit sehol máshol: a felvonón, felfelé :). A recept mindenki számára ismeretlen, Peti viszont már két strigulát is behúzhat: „Érthetetlen számomra, hogy milyen terepviszonyok uralkodnak a levegőben, mivel a tegnapi után sikerült ma is ledefektelnem a felvonóban. Nagyon örülök, hogy az időjárás nem romlott el és a kezdeti köd hamar felszállt. Meglepően jól bírtam az egész napos teli köröket, azonban az utolsó pár körömre jött meg a rendes tempó. Úgy gondolom, a pályaismeret hiányát sikerült felhoznom a többiekhez képest és így holnap délelőttre teljesen összeáll a pálya.”

Harmadik versenyzőnk, Palotai Gábor mai taktikája úgy nézett ki, hogy nem akart elfáradni, mégis sikerült a tervezettnél több kört mennie: „Szerintem a pályán megtaláltam az ideális nyomokat, ma viszont a villámból elkezdett folyni az olaj, aminek egyelőre nem tudom az okát, mivel tegnap teljesen jól működött.”

Palotai Gábor

Palotai Gábor

Reméljük, holnapra is marad ez a frenetikusan jó bringás idő, bár Jasnán nem versenyzett még úgy a csapat, hogy ne esett volna az eső. A pakliba ezért jó eséllyel belefér, hogy az anyatermészet holnap vicces kedvében lesz és feláztatja a pályákat, ami általában minden előzetes tippet és eredménylatolgatást dugába dönt és a feje tetejére állít.

A második edzésnapról galéria itt, illetve videó itt.

A versenyhétvégéről folyamatos beszámolók, képek és videók, valamint további információk a LiMiT Racing Team facebook oldalán.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo