Doppingolt-e Lance Armstrong??? Eleinte legyintettem rá, de lassan már kedvem lenne a falat kaparni, amikor az Armstrong-botrány kapcsán azt hallom, olvasom, hogy a két tábor serényen gyűjti, és ütközteti az ilyen-olyan érveket: vajon beszúrt-e magának valamit LA? Ez a történet nem arról szól, hogy csupán doppingolt!!!
(Nem emlékszem, hogy leírtam volna a Bikemag hasábjain saját véleményemet az Armstrong-ügyről, vagy manipuláltam volna szándékosan egy kapcsolódó cikk hangulatát valamilyen irányba. Mindig próbálkoztam a lehető legszigorúbban a tényeknél maradni. Ezt a továbbiakban is így tervezem, most azért teszek kivételt – vagyis keveredni fognak a gondolatok a tényekkel – mert úgy látom, nagyon sokan teljesen téves irányból közelítik ezt a botrányt, és azt hiszem lesz köztük olyan, akinek segíteni fogok máshogy látni a történetet.)
Vágjunk rögtön a közepébe: A megbukott Lance Armstrong legfőbb bűne az USADA nyomozati anyaga szerint sem az, hogy beszúrt magának ezt vagy azt. Lance Armstrong legfőbb bűne, hogy egy hosszú éveken át tartó, a kerékpársportban mindaddig soha nem látott korrupció kulcsfigurája volt. Mindemellett profi hazudozó, aki rengeteg fiatal meghatározó példaképeként díszelgett a falakon.
És ezt egy amerikai állami ügynökség derítette ki, melynek hitelessége azért nehezen megkérdőjelezhető. Ne kérdezgessük, hogy hol vannak a pozitív minták, azok eltűntek. A hatóság más bizonyítékokkal és tanúvallomásokkal támasztotta alá a doppingolást. Ezt megkérdőjelezni már olyan szinten nevetséges, mintha én most azt mondanám, nem hiszem el, hogy Armstrong úgy nyert az Alpe ’d’ Huez-en, ahogy, biztos valami trükkfelvétel, majd akkor hinném el, ha ő nyert volna, ha látom a két szememmel.
Akit tényleg érdekelnek a részletek, ne a kerékpáros szempontból minden szakmaiságot nélkülöző magyar hírportálokról, de többet mondok, ne is a Bikemagról, sőt, ne is a nemzetközi szaksajtóból tájékozódjon. Ne üljön fel annak, hogy a felületes érdeklődő eddig az egyszerű gumicsontig rágja le a sztorit. Inkább vegyük a fáradtságot, és olvassuk el, vagy legalább fussuk át a nyomozati anyag nyilvánosságra hozott kivonatát, beleolvasva itt-ott.
Tudom, Lance Armstrong hívei bármire képesek összeesküvés-elméletet gyártani, és nyilván szerintük az egykori csapattárs, Tyler Hamilton könyvét is az amerikai dohánylobbi pénzelte, de abba is érdemes beleolvasni. Vagy kicsit visszalépve az időben, 2011 elején Paul Kimmage készített egy mélyinterjút Floyd Landis-szel, arra is érdemes rákeresni (nálam egyébként az tette helyre a dolgokat, a pletykák, sejtések összeálltak nagyjából egy történetté).
Nagyképűen legyintettek akkor még – mondván hiteltelen lúzer – a bukott Tour de France-győztes Landis-re az Armstrong-fanatikusok, pedig a korábbi harcostárs „csak” túl magas tesztoszteron szintet produkált egy kontrollon, miután megpróbálta a maga útját járni. Könnyű elintézni azzal, hogy megtébolyult. Mint ahogy mindenki más eltűnt a süllyesztőben így vagy úgy, aki a pályán veszélyeztette Armstrong sikerét vagy később bemocskolni próbálta személyi kultuszát.
Könyörgöm, egyvalamit gondoljon végig az, aki pozitív érzéseket táplál Lance Armstrong iránt. Amivel kezdtem, nem csak arról szól az Armstrong-botrány, hogy doppingolt-e a texasi, és teljesen értelmetlenek a párhuzamok, hogy ellenfelei is doppingoltak. Akkoriban borzasztóan szennyezett volt a kerékpársport, és abba most ne menjünk bele, hogy most mennyivel kevésbé szennyezett. Igen, doppingolt, az USADA is kiderítette, megbukott. És igen, a legtöbb egykori ellenfeléről is kiderült, hogy doppingoltak.
Az USADA azonban ennél jóval többet kiderített, és nevezze bár őket akárki hiteltelen elmebetegeknek, az egykori bukott csapattársak történeteiből is összeáll a kép. Lance Armstrong neve egy komoly bűnszervezetet, ha úgy tetszik „polipot” fémjelzett, a kerékpársportban soha nem látott tőkével a háttérben, aminek köszönhetően azt tehettek évekig, amit akartak, azt fizettek le, akit akartak, és azt tettek tönkre az ellenfelek közül, akit akartak (mert nyilván, az ellenfelek sem voltak tiszták), vagy éppen azt vásároltak meg kilóra, akit akartak.
Vegyük észre azt is, hogy az Armstrong-korszak felvirágoztatta a kerékpározást az USA-ban. Mind a sportszerűen kerékpározó tömegek létszámát, mind a kerékpáreladást, mind az versenyszervezést tekintve, ami így összesen nagyságrendekkel több pénzt mozgatott meg adott idő alatt, mint amennyi akkortájt a profi kerékpáros élsportban volt Európában. Akkora összegeket, amihez képest egy-két dollármillió ide vagy oda nem osztott nem szorzott, ha arról volt szó, hogy meg kell védeni a legyőzhetetlen hős imázsát, akár korrupt eszközökkel.
Ezzel abban az időben nem tudtak versenyezni olaszok, spanyolok, belgák, ha úgy tetszik, még profibb lett a sport, amerikai mintára lett még profibb, de egy testidegen környezetben. Sokan utálták a mezőnyben Armstrongot, de még többen félték. A pénz hatalmánál fogva a Johan Bruyneel irányította csapat versenyzőinek mindent szabad volt, míg az ellenfelek továbbra is titokban, a régi „bevált” módszerek szerint szúrták magukat.
Ha egy Marco Pantani bukott, ő bukott, ha viszont Lance produkált pozitív mintát, azt pénz segítségével eltüntették. De általában nem produkált pozitív mintát, mert a pénz segítségével azt is tudták, mikor számíthatnak ellenőrzésre, nem csak Lance, hanem a csapattársak is, tehát mindig megvoltak azok a segítők, akik büntetlenül, „fullra tolva” segítették a hőst a hegyekben. Verhetetlenek voltak.
Félreértés ne essék, Armstrong óriási tehetség volt, óriási sportoló, de verhetetlenné csak ezekkel a módszerekkel tudott válni, melyek bőven túlmutatnak a mezei doppingolásnál. Iszonyú nehéz állást foglalni, különbséget tenni bűn és bűn között, de például amikor egy zseniális zenész belövi magát, attól még rajongunk a művészetéért, pedig tudjuk tiltott dolgot művel. De ki tud megbocsátani egy drogdealer-bandának?
Mint már említettem, most nem szeretném felvenni azt a szálat, mennyire tisztul manapság a kerékpársport, „ránézésre” szerintem tisztul, de túl felületesnek érzem a saját perspektívámat ahhoz, hogy védeni tudjam álláspontomat. A kérdésnek azért van jelentősége az Armstrong-ügy kapcsán, hogy miért pont most, miért 2012-ben próbálják megtisztítani a kerékpársportot az Armstrong névtől? Az nem kérdés, hogy Lance és bandája csaló gazemberek gyülekezete, de mégis van egy olyan érzése az embernek, hogy a leleplezés szálait is komolyabb anyagi érdekek mozgathatták, mintsem a puszta igazság keresése.
Látni kell, hogy Armstrongot most felkoncolják. Nagyon durván. Nem csak hét Tour de France-győzelmét és eredményeit veszítette el. A Tour szervezőirodája amellett, hogy bejelentették, törlik a nevét az évkönyvekből, a legfrissebb hírek szerint 3 millió eurót tervez visszaperelni, amit a győzelmeiért fizetett ki. Az SCA Promotion ugyancsak 7,5 millió dolláros pert tervez, miután 2004-ben ötmillió dolláros bónuszra szerződtek a texasi hatodik Tour-győzelméért. Mára kihátrált Armstrong mögül szinte minden támogatója, és szalonképtelen lett a rák ellen küzdő Livestrong Alapítvány élén is. És a lavina még csak most indult el, a milliomos földönfutóvá válhat…
Visszatérve az előbbi kérdésre, felvetődik, hogy mindez pusztán „a kerékpársport megtisztítása” érdekében történik, vagy éppen ellenkezőleg, a kerékpársport tönkretételére irányul-e? (Lehet majd újra írni az évkönyveket, nevetségessé téve nagy sportolók küzdelmeit, a média jó ideig csámcsoghat a negatív híreken, melyeknek sajnos mindig jóval nagyobb az olvasottsága. A szponzorok pedig majd nem kérnek ebből egy idő után.)
Vagy magát Lance Armstrongot akarják-e teljesen lenullázni, aki olyannyira befolyásos emberré vált az USA-ban, hogy már politikai pálya felé is kacsintgatott? Az események láncolata alapján az utóbbira tippelnék. Miért? Ha tudnám a tuti választ, akkor most nem egy kerékpáros magazin hasábjain cikkeznék erről. Mindenesetre a nagypolitikában már komoly ellenfelekkel kell számolni, akik más módszerekkel dolgoznak, mint ahogy Pantani próbált küzdeni ellene a Mount Ventoux-n…
Takács Tamás
