Véget ért az egyhetes Bike TransAlp is, a Kis József-Vas Péter (Merida Masters – Bikemag.hu) párosból Peti számol be a történtekről:
Kicsit hektikusra sikerült a befejezés, ezért csak most jelentkezem. Megcsináltuk, beérkeztünk Rivába. Nem gondoltam volna, hogy ilyen kemény lesz. Legutóbb, 2012-ben – pedig akkor még egy komolyabb felhőszakadás is elkapott minket – sokkal könnyebb volt az utolsó nap. Tekintve, hogy most is 1300 m-ről indultunk és 70 m-en fejeztük be az etapot, egy gyors, nem túl fárasztó szakasz várt ránk. Ezzel szemben brutális mászások, benne még tolós szakaszokkal is, sok technikás lejtő és kemény egynyomtávos terepek fogadtak. Plusz a rekkenő hőség, amitől egy kicsit elszoktunk a magaslatokon.
Reggel éreztem, hogy nincs minden rendben a gyomrommal, így óvatosan reggeliztem, nehogy baj legyen. Szerencsére a rajtnál már minden ok volt és nem éreztem gyengének magam. A tolós és technikás szakaszok viszont rengeteget kivettek belőlem. Jocó megint sokat várt rám a lejtő alján. Innen egy 10-15 km sík, bringautas rész jött, ahol nemcsak arra kellett figyelni, hogy jó bolyt találjunk, de hatalmas volt a turista forgalom is a bringaúton, így rettentő veszélyes volt az egész. Az egyik srác közvetlen előttem esett hatalmasat, rossz volt nézni, ahogy pörög, forog az aszfalton.
Következett az utolsó mászás, 10 km egy kb. 8%-os aszfaltos emelkedőn, volt kb. 35 fok. Iszonyú volt. Úgy éreztem, hogy végem van, ekkor éreztem először, hogy nem bírom, meg kell állnom, vagy vissza kell lassítanom, nem tudok felmenni. Koncentrálj és ne gondolkozz, emeld meg a pulzusod és menni fog. Végül, tényleg sikerült újra motiválttá tenni magam, de tudtam, hogy az erőm végén járok. Megint sikerült visszaszerezni a technikás lejtőkön elvesztett pozíciót és már tudtam, hogy megcsináltuk. Még egy kis vonatozás lefelé, 40-nel bolyozás Rivába és a gyönyörű parti sétányon befutottunk a célba. Ismét hatalmas érzés volt. Végül nem volt sírás, de óriási érzés volt, hogy megcsináltuk. Zoli fantasztikus befutó fotót csinált rólunk. Talán Bibivel (Holló Tibi, 2012-es segítőnk) többet ölelkeztünk, ő mindig nagy érzelmeket szabadított fel, Zoli visszafogottabb – a korkülönbség miatt is talán – de nagyon jó csapat voltunk ismét.
Tehát elsőként szeretném megköszönni Zolinak, hogy a felületes ismeretség ellenére is elvállalta a segítő szerepét és hogy egy hétig minden nyűgünket (asszem ebben én voltam az élenjáró) elviselte. Szeretném megköszönni szponzorainknak, a Bikefun Kft-nek, a Bikemag.hu-nak, hogy részt tudtunk venni a versenyen, a High5-nak, hogy nem haltunk éhen és szomjan és csapatunknak a Maraton Merida Team CST-nek és persze legfőképpen Mikusznak a rengeteg segítséget. Köszönjük Nektek is, hogy minden nap olvastatok minket és a sok szurkolást!
A verseny utáni eufóriát már felváltotta nálam a teljes kimerültség érzése, tekintve, hogy lóhalálában kellett távoznunk, mivel a Vas család ifjabb tagjai következő nap a Zalaegerszegi XCO OB-n vettek részt, és mi is oda tartottunk még a verseny utolsó napjának éjszakáján. Az OB után nálam filmszakadás volt. Durva napszúrás és teljes kimerültség. Talán ez a legfontosabb tanulsága egy ilyen soknapos versenynek. Ha motivált vagy, hihetetlen dolgokra vagy képes, le tudod győzni önmagadat is, de utána mindenképpen súlyos árat fogsz ezért fizetni, hogy megéri-e mindez, talán arra a legnehezebb válaszolni…
A verseny honlapja: http://bike-transalp.de/news/
