fbpx

Varjas 2 millió dollárt kapott, hogy jegelje, de a CBS felgöngyölíti a mechanikus dopping ügyét

Vasárnap éjjel az amerikai CBS „60 Perc” adásának magyar főszereplője volt, Varjas István minden eddiginél kendőzetlenebb formában beszélt a mechanikus doppingról, azaz a kerékpárokba rejtett motorokról:

http://www.cbsnews.com/videos/enhancing-the-bike/

Varjas a Bikeexpress Kerékpárboltban mutatta be a CBS riporterének az első generációs motort, amiről bővebben nem írnánk most, megtettük már többször itt a Bikemagon, ki is próbáltunk több ilyen kerékpárt. Itt is elhangzik, hogy ennél a motornál katonai felhasználásra szánt anyagokról van szó, a kész termék pedig olyan csendes, hogy a lánc, a kerekek és a hajtás hangja elnyomja a motorzajt, a mezőnyben kb. lehetetlen észrevenni.

varjas_1

Amit fontos kiemelni a műsorból, hogy a feltaláló kimondta, a Tour de France-on is használtak ilyen bringákat, de konkrét kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ő soha nem adott el profi versenyzőnek motort. Majd hozzátette, ha egy nagypapa vásárol nála egy bringát, majd az unokája is használja versenyen, az nem az ő dolga. Az a kérdés is elhangzott, hogy ha mégis odajönne hozzá valaki úgy, hogy kimondja: „ezt a bringát csalásra fogom használni”, és sok pénzt ajánl, eladott volna-e neki kerékpárt? Erre annyi volt a válasz, hogy ha elég sok pénzt ad, miért ne?

varjas_3

Varjas 1998-ban egy barátján keresztül adta el a prototípust, azzal a kitétellel, hogy 10 évig hallgasson róla és ezért 2 millió dollárt kapott. „Ha Magyarországon élsz és valaki 2 millió dollárt ajánl azért, hogy ne csinálj semmit, az egy visszautasíthatatlan ajánlat.” Arra a kérdésre, hogy vajon 1998-tól datálódik-e a csalás, Varjas azt válaszolta, hogy úgy gondolja, igen. A Trek akkor jött ki a széles csövekből álló karbon kerékpárjával (ez arra utal, hogy valószínűleg nem véletlen egybeesés, hogy ilyen szélesre tervezték a csöveket – a szerk.). És később az interneten is felbukkant ilyen motorral tuningolt kerékpár.

Egy ikermotoros modell, amilyennel a CBS riportere tekerés nélkül is állva hagyta a turistát

Egy ikermotoros modell, amilyennel a CBS riportere tekerés nélkül is állva hagyta a turistát

Lance Armstrong ellen most ezen a vonalon is folyik a nyomozás, megkérdezték erről a U. S Postal egykori versenyzőjét a CBS részéről, de mindent tagadott, megtagadta a riportot is. Nyilatkozott viszont Tyler Hamilton, aki a kémiai dopping terén leleplező könyvet adott ki, de azt tagadta, hogy tudott volna ilyen kerékpárok használatáról a U. S. Postal csapatában. A műsor kedvéért ő is kipróbálta a bringát és egyértelműen azt mondta, ez bizony eldöntheti a versenyt. Megkérdezték a híres doppingdokit, Michele Ferrarit is, aki Varjas szerint vásárolt tőle 3 kerékpárt, de Ferrari azt ismerte csak el, hogy kipróbálta. Tegyük hozzá, hogy blogján megjelent már cikk az ilyen kerékpárok előnyeiről az edzéstervezésben.

A műsorban megkérdezték az UCI korábbi ellenőrét, Jean Pierre Verdy-t, aki szintén kimondta, hogy ezeknek a bringáknak a használata bizony élő probléma a profi mezőnyben, nem véletlenül kezdték el a teszteket. Az Eurosport riportereként dolgozó Greg LeMond is alátámasztotta mindezt, ő maga is próbálta Varjas bringáit. A magyar feltaláló egyébként informátorként maga is segítette az UCI-t. Elhangzott, hogy 2015-ben a Tour de France-on a Team Sky kerékpárjai átlagosan 800 grammal nehezebbek voltak a többi csapat gépeinél. A Sky részéről ezt az aerodinamikai előnyökkel magyarázták. Pedig a 800 gramm pont az a tömegkülönbség, amit az újabb generációs, kerékbe épített okosság ad hozzá a bringa súlyához. De ezekről a szerkezetekről a következő részben lesz szó…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo