fbpx

Új szponzor, új név, nagy tervek az Epronex-Hungary-nél

2022-ben Epronex-Hungary néven folytatja hazánk egyetlen felnőtt férfi országúti csapata

November 16-én a Porsche Buda szalonjában tartották az Epronex-Gesu Bikewear Team évzáró sajtótájékoztatóját, ahol a 2021-es év értékelése mellett a 2022-es tervekről is szó esett, és egy nagy bejelentésre is sor került.

Az asztalnál a csapatvezetők mellett ezúttal Princzinger Péter is helyet kapott, aki most kivételesen elsősorban nem a Magyar Kerékpáros Szövetséget képviselte, hanem a Magyar Turisztikai Szövetség nevében vett részt a sajtótájékoztatón és az esemény elején a bejelentést is ő tette meg. 2022-ben a szövetség támogatásával a csapat Epronex-Hungary néven fogja folytatni, mellyel a magyar turizmust fogja reklámozni a világon mindenhol. Elhangzott az is, hogy azért esett a választás az Epronexre, mert egy új csapat létrehozása magas költségekkel jár, és sokkal kézenfekvőbb egy jól működő csapat mellé állni, ahol gyakorlatilag már minden adott, vannak kerékpárok, szakemberek, autók és nem mellesleg versenyzők is. Ha a 2022-ben az együttműködés szakmailag sikeres lesz akkor van rá esély, hogy 2022 év végén eggyel feljebb lépjen a csapat és egy év múlva már arról számoljanak be a sajtótájékoztatón, hogy 2023-tól Magyarországnak ismét van kontinentális besorolású csapata.

2021-ben sikeres évet zárt az Epronex-Gesu Bikewear Team, Rózsa Balázs révén elhozták a zöld trikót a Bolgár Körversenyről, a vártnál több meghívót sikerült szerezniük többnapos UCI kategóriás versenyekre, így folyamatosan versenyről versenyre jártak a szezonban, mindenki erőn felül teljesített a csapatban. Aminek meglett az eredménye, a szponzorok is maximálisan elégedettek a csapattal és a jövőben is mindenki marad az Epronex csapat mellett.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo