2020-ra a Gepida új kiegészítő-családokkal jelent meg a kínálatában, a magyar kerékpármárka ezen a téren is szintet lépett és ezentúl még minőségibb fejvédők, lámpák, kesztyűk, kulacstartók, szerszámok közül válogathatunk a gyártó palettájáról. Az említett kerékpárhoz tartozó felszerelések nem csak technikai tartalomban, hanem dizájnban, színben is illenek a Gepida kerékpárokhoz, így mindenképpen érdemes őket számba venni, ha kiegészítőt keresünk a Gepida e-bike-unk vagy hagyományos bringánk mellé. Az újdonságok közül a Tour fejvédő-családot fontos kiemelni, amibe kifejezetten jó ár-értékarányú sisakok tartoznak, még a nem Gepida kerékpár tulajdonosoknak is érdemes megnézni őket.
Lássuk a kínálatot!
A fejvédőknél gyakorlatilag minden szegmenst lefednek a Gepida sisakok, találunk köztük mtb, országúti, városi, túra és enduro felhasználásra tervezett modelleket is. Pontosan 5 különböző típust, 6 új színben kínál a Gepida, köztük a klasszikus visszafogott színek is megtalálhatóak, mint a fehér, a fekete és a szürke, de a színesebb fejvédőket kedvelők is tudnak választani maguknak, a fluoreszkáló piros, narancs, sárga színek közül, amik nem mellesleg a láthatóságunkat is nagyban javítják. Természetesen minden fejvédő in-Mold technológiával készül, tehát a belső habrétegre rá van sütve a külső héj, és emellett minden sisakhoz kétféle antibakteriális szivacsozás is jár, egy bogárhálós és egy normál. Az összes fejvédő két méretben, M és L, kapható így a legtöbb bringás megtalálja köztük a fejére valót.
A Gepida fejvédők közül a legdrágább és egyben legjobb modell a Gepida Tour Pro sisak, melynek egyik különlegessége, hogy csavarral rögzül a napellenzője, ami kétféle pozícióba állítható egy árnyékosabb és egy endurósabb helyzetbe, emellett le is tudjuk venni, tehát nélküle is használható. Ezenkívül találunk benne állítható magasságú, mikrometrikus csatos fejkörméret-állító rendszert, mellyel elég jól a fejére szabható minden bringásnak a sisak. A Gepida Tour Pro valójában egy igazán univerzális darab, mert gyakorlatilag az mtb felhasználástól az endurón át a túráig minden felhasználásra alkalmas. A 23600 Ft-os ajánlott fogyasztói ára is kedvező.
A csúcsmodell kistestvére a Gepida Tour sisak, ami szintén az említett két pozíciós, levehető napellenzővel rendelkezik, de az állíthatósága kicsit szerényebb – bár ugyanúgy tudja az állítható tarkómagasságot és a mikrometrikus csatot – , viszont míg a Tour Pro a klasszikus fekete, fehér, szürke színekben kapható, addig a Tour fejvédőket piros, narancs és UV sárga színekben tudjuk megvenni, szintén kedvező áron 19400 Ft-ért.
A Gepida City a nevéből adódóan a városi bringásokat szólítja meg, ennek ellenére mtb és túra felhasználásra is alkalmas. A tömege igen alacsony, az ellenzője levehető, és állítható tarkómagasságú mikrometrikus csatot kínál, tehát jól személyre szabható. A klasszikus fehér és szürke színek mellett narancs és UV sárga színekben is megvásárolható 16800 Ft-ért.
A legkönnyebb modell a Gepida fejvédő kínálatában az MTB Pro, ami M-es méretben a gyártó adatai szerint mindösszesen csak 210 gramm. Alapvetően ez egy jól szellőző, sportos sisak, ami ellenző nélkül országútizásra, míg ellenzővel mtb felhasználásra készült. Hátul szintén megtalálható rajta a mikrometrikus állítócsat, amivel könnyedén az ember fejére állítható. Az ajánlott fogyasztói ára 16800 Ft.
Az ötödik fejvédő a palettán a Gepida MTB, ami bár a legolcsóbb de akkor sem kell szerénykednie tudásban, a Pro verzióhoz hasonlóan levehető az ellenzője és mtb és országúti felhasználásra is egyaránt alkalmas. Ezenkívül, ahogy a Tour családnál is láttuk az MTB családnál is a Pro modell elérhető a klasszikus fekete, fehér, szürke színekben, míg a “normál” a feltűnő narancs, piros és UV sárga színekben. Az ajánlott fogyasztói ára 15740 Ft.
A lámpák terén 5 modell közül választhatunk a Gepida kínálatából, találunk köztük praktikus, városi közlekedésre alkalmas darabokat, de sisakra is felszerelhető, komolyabb fényerővel rendelkező modelleket is. Gyakorlatilag itt is arra törekedett a Gepida, hogy felhasználók széles köre tudjon választani a lámpái közül.
A praktikus városi modell a Traffic, mely a forgalomban biztosít láthatóságot számunkra, létezik belőle első és hátsó lámpa is, melyeket csak külön lehet megvásárolni. A Traffic nagyon egyszerűen, egy mozdulattal felszerelhető és kis helyet foglal a kerékpáron, és gyakorlatilag az összes kerek profilú kormánnyal és nyeregcsővel kompatibilis. A háza igényes, alumíniumból készült és a beépített speciális optikai lencsék is a maximális fényerő felhasználást szolgálják. Gombelemekkel működik és folyamatos fény vagy villogó üzemmódban használható. Az első és a hátsó lámpa ajánlott fogyasztói ára is (külön-külön) 5240 Ft.
A Gepida Blade hátsó lámpa komoly fényerővel (25 lumen) rendelkezik, ami a 240 fokos láthatósággal nehezen nem észrevehetővé tesz minket. 5 funkciót tud, melyek az erős folyamatos, a folyamatos, a villogó1, a villogó2 és a pulzáló. A Blade aero nyeregcsövekre is felszerelhető, ráadásul szerszám nélkül, így az országútisok is bátran választhatják. Az akkumulátora USB-ről tölthető. Az ajánlott fogyasztói ára 9490 Ft.
A Flake egy mini lámpa erős fényerővel, tipikusan a “kicsi a bors, de erős” kategória. Ez az igazán pici lámpa maximum 100 lumen fényerősséget és 3 Watt teljesítményt tud, és a kormányon kívül a fejvédőre is felszerelhető (speciális konzollal) és ott sem zavaró, mert mindössze 19 gramm. A kis méret miatt nincs benne óriási akkumulátor, viszont menet közben is tölthető USB-ről, így akár powerbankról is tudjuk használni, ha hosszabb útra megyünk és látni is szeretnénk. Található benne töltöttségjelző is, tehát mindig tudjuk előre, hogy mikor fog lemerülni. 4 funkciót tud, a két folyamatos fény mellett egy villogó és egy pulzáló üzemmód is belekerült a Flake-be. Az Ajánlott fogyasztói ára 9490 Ft.
A legnagyobb lámpa a Gepida lámpái között a Booster, ami Flake mellett óriásnak hat, de valójában nem az, a Booster is csak 50 gramm és alig több, mint 6 cm hosszú a 2 cm-es átmérő mellett. Az igényes alumínium háza egy USB-ről tölthető 700 mAh-s akkumulátor rejt, ami ellátja energiával a 3 Wattos ledet, melynek köszönhetően maximum 150 lumen fényerősséget tud a Booster. 4 funkciót tud, a három folyamatos fény mellé bekerült egy villogó üzemmód is. A Booster szintén nem csak a kormányra szerelhető fel, hanem lehet hozzá külön konzolt kapni, amivel a fejvédőre is rögzíthető.
Gepida kerékpárunkhoz Gepida kesztyűt is választhatunk, ráadásul két típus hívatott kielégíteni a bringások igényeit. A rövidujjas Tour névre hallgató modell az országúti, trekking, túra bringásokat hívatott megszólítani, míg a hosszúujjas MTB nevű modell nem meglepő módon a montisoknak készült elsősorban.
A Tour kesztyű felsőrésze rugalmas lycra anyagból készült, ezáltal felveszi a viselője kezének formáját, ezenkívül az ujjak közé szellőző panelek kerültek, amik a jobb szellőzést hívatottak szolgálni. A felsőrészen található még egy mikroszálas izzadságtörlő elem is, ami jól jön a meleg napokon. A levételt az ujjak közé bevarrt elemek segítik, a csuklón pedig a velcro tépőzár segíti a szabad mozgást. A tenyérre is odafigyeltek, ahol zselés párnázás helyeztek el, melyek a kényelmesebb fogást biztosítják. Az ajánlott fogyasztói ára 4790 Ft.
A MTB modell szintén jól szellőző anyagból készült, viszont a csuklórész tépőzártól mentes, és a más felhasználás miatt egy minden markolaton jól tapadó műbőr tenyeret kapott, ami nagyon jól felveszi a viselője kezének formáját. Ugyanúgy megtalálható rajta a mikroszálas izzadságtörlő és a szellőző betétek is, így meleg napokon is komfortos viselet. Az ajánlott fogyasztói ára 5790 Ft.
Marokszerszámok és kulacstartók közül is válogathatunk a Gepida kiegészítő palettájából. A két multifunkciós marokszerszámot mindenképpen érdemes szemügyre venni, mindkét modell vékony, kis helyen is elfér és nagyon sokat tud. Az egyszerűbb típuson 12 funkció közül választhatunk, a leggyakrabban használt imbuszok mellett csavarhúzó fejeket és torxot is találunk. Míg a drágábbik 17 funkcióson ez még kiegészül láncbontóval, küllőkulcsokkal és üvegnyitóval is. Az utóbbi modell már alkalmas komolyabb problémák elhárítására is kerékpározás során. A 12 funkciós ajánlott fogyasztói ára 5790 Ft, míg a 17 funkciósé 8400 Ft.
A kulacstartók között a Tour névre keresztelt egy érdekes modell, ugyanis normál kulacsokkal és 0,5 literes PET palackokkal is kompatibilis, így ezt használva nem vagyunk rákényszerülve a kulacsunkra, pl. egy boltban vett üdítőt is tudunk benne szállítani.
Egy Superlight névre hallgató kulacstartó is helyet kapott a Gepida kiegészítő kínálatában, az elnevezés nem véletlen, hiszen csak 18 gramm ez az alumíniumból készült kulacstartó, a grammok bűvöletében élő országútisoknak jó választás és töredék áron megkaphatják egy karbon kulacstartóhoz képest.
A Tour név gyakran visszaköszön a Gepida kiegészítők elnevezésében, ami tudatos, mert ezek a kiegészítők egy családot alkotnak. Ezeket a termékeket a Gepida kifejezetten kerékpáros túrázásra szánja.
Nézzük összeszedve, hogy mik ezek:
Tour telefontartós-táska a felsőcsőre a stucni mögé, mely kompatibilis a legtöbb telefonmérettel. A két oldalán rekesz található, amibe a kerékpározáshoz szükséges kisebb tárgyainkat és személyes dolgainkat tehetjük.
Tour pumpa nyomásmérővel és kihúzható tömlővel, ha pumpálni kell túra közben a gumiba. Vázra szerelhető, és erős alumnínium házának köszönhetően tartós darab.
Tour fejvédők: kényelmesek és jó az ár-érték arányuk.
Tour kesztyű: kényelmes viselet a túrázások alatt.
Tour kulacstartó, melyben PET palackot és sima kulacsot is tudunk magunkkal vinni.
Mindent összevetve elmondható, hogy az idei évtől bátran nézelődhetünk a Gepida háza táján is, ha valamilyen kiegészítőre lenne szükségünk, mert tényleg szintet lépett ezen a téren is a magyar márka. Sőt ha Gepida kerékpár-tulajdonosok vagyunk akkor kifejezetten ajánlott megnézni a hazai gyártó termékeit, hiszen a kerékpárunkhoz leginkább passzoló kiegészítőt nagy eséllyel a márkán belül fogjuk megtalálni.
További információkért és kiegészítőkért keresd a Gepida honlapját.