fbpx

Túl a második napon – Át az Alpokon

Egy nem mindennapi túráról számolunk be egy héten keresztül, Vas Peti eltervezte, hogy a MTB Világbajnokságra Val di Sole-ba az Alpokon keresztül kerékpárral megy el szurkolni a lányának, Vas Blankának. A táv több mint 700 km, ami alatt 20000 méter szintet kell teljesítenie és mindezt 7 nap alatt fogja megtenni. A távon felül a teljesítés módja is kihívás, mert bikepacking stílusban tekeri le a távot, az első napi beszámoló után olvassátok, hogy mi történt a második napon!

Elég komoly lett ez a második nap. Reggel elszarakodtam az időt, megint 10 óra volt a rajt. Már az első hegy sem adta ki, privát út mondta az osztrák gazda forduljak vissza, újratervez, plusz 10 kili, rengeteg térképezés, mert szegény Garmin nem tudta kitalálni mit akarok. Fél három volt mikor neki tudtam látni a Zirbitzkogelnek. Na ez egy 2400-as hegy, és én a csúcsra igyekeztem. Volt minden, négykézláb föl, sőt le is. Ez elég tiltott hely így figyelős is volt, nem lett volna jó ha visszaküldenek. Fél hétre már fent is voltam és innen már csak 50 km volt hátra. Egyetlen szerencse hogy többnyire lefelé. Az áhított kempinget az utolsó fényekkel értem el. Ja zárva… viszont van itt valami sörsátor, akkor saját sátorral nem kell vacakolni 😂 Ja kajaügyileg kicsit deficites volt ez a nap, két péksüti, két szendó és néhány kicsi csoki. Számokban 106km, ebből kb 60 brutál terep, két 2000-es (na jó az egyik csak 1900). Holnap, jajjj…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo