fbpx

Tudunk-e közösen haladni? Országúti szakági fórum

hungarofondoA Hungaro Fondo kerékpáros csapat országúti szakági fórumot szervez, melynek célja, hogy tervezhetőbb legyen a 2017-es szezon és a kerékpársport távlati céljai, az egyesületek bevonásával.

A december 17-én, Tamásiban tartandó fórumra minden országúti versenyeken részt vevő egyesület képviselőjét szeretettel várják a szervezők. A klubok jelentős része már jelentkezett, minden klubvezetőt arra biztatnak, hogy szóljanak bele a 2017. év szakmai tervezésébe.

A szervezők által tervezett, de kötetlen témák: versenynaptár véglegesítése, minimum versenyszervezési feladatok, szakági tanács szervezeti felépítés és a szakág versenyszabályzata és működési szabályzata, műhelytámogatás elosztási elvek, nemzeti ranglista pontozási elvek, országúti központi projektekre javaslatok az MKSZ hosszú távú szakmai terve alapján, és minden helyben felvetett téma. A Hungaro Fondo klubvezetője, Steiner György így nyilatkozott a közelgő eseményről:

2016-ban először az AKESZ versenyekről kizárás, majd utána az országúti bajnokság infrastruktúra hiányosságai, versenyek törlése a naptárból, a világbajnokság és az Európa bajnokság körül kialakult viták mondatták azt velem, hogy mindenképpen le kell ülni és beszélni egymással. A 2000-és évek elején szerveztünk Tamásiban konferenciát és ezért gondoltam, hogy megpróbálok segíteni a szervezésben és a helyszín biztosításában és újra éleszteni a párbeszédet. Továbbá a szakmai beszélgetések mediátori funkcióját is megpróbálom majd betölteni.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.