fbpx

További információk a mountain bike enduro szakágról és a 4X elkülönítéséről

Bár a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) vasárnapi közleménye szerint az endurót 2014-re felvették a mountain bike szakágak közé, mégsem lesz hivatalos világkupa-sorozat, ahogy azt sokan várták, és korábbi cikkünk címében mi is utaltunk rá.

Az UCI képviselője, az off-road szakágakért felelős Peter Van den Abeele a cyclingnews.com portál kérdésére erősítette ezt meg: „Az UCI nem tervez egyelőre világkupa- vagy egyéb sorozatot, egyszerűen hivatalosan is elismerte egy szakág keretein belül azokat a versenyeket, melyek már léteznek vagy megrendezésre kerülnek a jövőben.” A jelenleg legnagyobb nemzetközi enduro sorozat honlapja: http://www.enduroworldseries.com/

Van den Abeele az UCI honlapján megjelent közleményben arról is nyilatkozott, hogy az idei 4X világbajnokságot miért szeptember 21-én és 22-én Leogangban (Ausztria) rendezik, a szokásostól eltérően elszeparálva a Pietermaritzburgban sorra kerülő mountain bike világbajnokságtól (ahol az XCO, XCE, DH és trial versenyekre kerül majd sor):

“A 4X pálya építésének többletköltségei, valamint az eliminator versenyszám bevezetése miatt nagyon sűrű program a legfőbb okok, amiért elkülönítettük a 4X világbajnokságot. Tovább Afrikában nem tradicionális szakág a four-cross, és valószínűleg sokkal kevesebben is vennének részt a világbajnokságon  Pietermaritzburgban. Az, hogy a 4X világbajnokság Leogangban lesz, igazi lökést adhat a szakágnak, ami már a legutóbbi vb-n is igen látványos volt, kivivta mind a versenyzők, szurkolók és a média elismerését is.”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo