Réka és Bálint
A Group’n’Swing zenekar két énekese, Mihályi Réka és Magyar Bálint a zene és a kerékpározás összetartozásáról mesélt egy igencsak fontos aktualitás okán is.
Magyarország egyetlen swing és boogie-woogie zenekara a Group’n’Swing. Az év első hónapjaiban hatalmas változások történtek a zenekar életében, egy dolog azonban állandó maradt: a sporttól lehetetlen őket elválasztani.
– A zenekar nemrég teljesen megújult. Továbbra is a swing és boogie-woogie műfajában muzsikáltok, de friss duettként énekeltek a színpadon, vagytok a zenekar arcai. Van hasonlóság a kerékpárhoz fűződő viszonyotokban is?
Réka: Igazából a kapcsolatunk azzal indult, hogy az első közös próba után hazavittem autóval Bálintot és az ő bringáját. Mondhatni egyszerre ismertem meg őket, pedig akkor még nem is tudtam, hogy elválaszthatatlanok! Mindenesetre nem hagyhattam, hogy a zuhogó esőben tekerjen haza, pedig ő zokszó nélkül megtette volna. Mondjuk máig sem értem, hogy szedte darabokra a kerékpárt és tette be 2 perc alatt a csomagtartóba. Viszont a hazafelé vezető úton megtudtam, hogy versenybringás és szerelmese a kerékpározásnak. Ráadásul számtalan hasznos tanáccsal látott el, hogy az új bringám megvételekor mire figyeljek. Így már az első alkalommal megvolt a közös témánk.
– Bálint, milyen versenyeken indultál eddig és indulsz majd a közeljövőben?
– Benne vagyok egy MTB-csapatban, bár az utóbbi három évben nem nagyon volt időm versenyekre menni, legfeljebb 1-2 maratonra. Országútizom is, azt régebb óta – 10 éve -, de a versenymennyiség ott is hobbi-szintű az elfoglaltságok miatt, úgy 4-5 esemény évente.
– Bálint, hogy kezdődött a szerelem a kerékpár és közted?
– Szó szerint szerelem hozta. Egy azóta barátsággá lett kapcsolatban a hölgy édesapja agitált, lenne-e kedvem kipróbálni az országúti bringázást. Egy-két 60-80 km-es tekerés után, a következő évben jött is a Tour de Pelso maratoni távja – 200 km – és a Mátra-kör. Azóta volt olyan, hogy hat bringám is volt, két edzeni való, illetve munkába járós régi országúti -egy acélvázas Koga-Myata és egy Hercules-, két versenymonti, Haibike, illetve Cube LTD, egy versenyzésre szánt komolyabb országúti BMC, és életem első, saját pénzén vett bicaja, egy kontrafékes Csepel Cruiser. Jelenleg “csak” négy van.
– Réka, te milyen gyakran ülsz kerékpárra? Naponta tekersz, vagy időszakosan?
– Esténként elsősorban autóval közlekedem, mivel egy koncertre általában ruhazsákkal és egy jó nehéz kézitáskával megyek, amit bringán életveszélyes feladat lenne szállítani. Arról nem is beszélve, hogy az otthon gondosan elkészített sminkemet és frizurámat kezdhetném elölről. Ezért is bosszant, amikor Bálint beteker egy koncertre, leöblíti az arcát, megtörli magát és máris rendezett külsővel lép a színpadra! 🙂 Azt viszonylag nehéz volt megszokni, hogy egy-egy eseményre, riportra vagy zenekari megbeszélésre biciklis nadrágban érkezik, de ha nem is ebben, tuti a bokáján felejti a fényvisszaverő pántját!
Én inkább szezon bringás vagyok, abból is a sima egyszerű városi fajta – amint kijön a jó idő, a munkahelyemre bicajjal járok. Külön szerencse, hogy szinte végig kerékpárút van, sőt egy bizonyos részen a Duna partot is érintem. Ezen a szakaszon hazafelé mindig lassan tekerek és közben zenét hallgatok, vagy nézem ahogy elhaladnak mellettem a többiek. A kerékpározásban az egyik legnagyszerűbb dolog, hogy erősíti a szabadságérzetedet és magányosan is boldogan tekersz.
– Réka, amikor a városban bicajozol, mit tapasztalsz, hogyan közlekednek az emberek? Változott szerinted Budapest bicajos-élete?
– Szerencsére követjük a külföldi példát, miszerint egyre többen váltják le az autójukat és helyette inkább kerékpárral közlekednek. Tavaly például egy felmérés szerint Magyarország a harmadik “legkerékpárosabb ország” az EU-n belül. Persze, ebben az is nagy szerepet játszik, hogy újra “trendi” dolog a bringázás, hiszen gyönyörű és egyben minőségi kerékpárokat lehet kapni. Külön iparág fejlődött a vintage bringákra, amely főként a lányok és hölgyek körét szolgálja ki. Mindez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott, épp divat-bicajos be is tartja a közlekedési szabályokat. Mind bringás, mind pedig autósként nincs annál ijesztőbb, amikor egy vakmerő vagy épp egy figyelmetlen kerékpáros nehezíti a forgalmat. Azt viszont leszögezhetjük, hogy sokkal több türelmet kéne mutatniuk az autósoknak és ahol kerékpáros felfestés van, ott ne dudáljon és szorítsa le a bringást. Én épp az ilyenek miatt merészkedem csak ritkán a belvárosba bringával. Ebben lenne még mit ellesnünk például Hollandiától.
– A bicajosok és az autósok világa sokszor olyan, mint a házaspároké. Megszokták egymást, de az évek során mégis előjönni látszanak a feszültségek. Mit gondolsz erről, Bálint?
– Ezt nap, mint nap tapasztalom, mert munkába/próbára, olykor még fellépésre is bringával járok Budapesten. Az egyik pillanatban meglepődöm egy-egy autós udvariasságán, a következő kereszteződésben elém fordulnak irányjelző nélkül. Mindkét oldalon vannak kevésbé normális/körültekintő emberek, és akkor a gyalogosokról még nem is beszéltem. A közlekedéshez is kell egyfajta intelligencia, belátni, hogy nem egyedül vagyok az úton. De azok az autósok, akik egyre többet bringáznak, talán egyre többet fognak indexelni. És persze a bringások között is akad néha „tarkóncsapnivaló” egyed.
– Lemezbemutató koncertre készültök. Mesélnétek erről? Ha jól hallottuk, van egy személyes ihletésű dal is a lemezen.
Bálint: Sőt, nemcsak, hogy személyes ihletésű, hanem a témához is kapcsolódik: a múlt héten már elcsíphették a szemfüles tv-nézők két bringázás között ezt a dalt, aminek már a címe is sejteti, hogy itt valami kétkerekűség lesz: Tour de Swing. Ahogy a címe alapján sejthető a bringázást az élettel állítja párhuzamba, egyszer fent, egyszer lent, nehézségek és sikerek ellentétpárjaival, amelyek mind az élet, mind a bicajozás sajátjai…
