fbpx

Tour de Hongrie: vihar miatt szakadt félbe az első szakasz!

Ítéletidő miatt szakították félbe a Tour de Hongrie első szakaszát: a versenyzők Sümegig jutottak, a rendezők azonban még időben intézkedtek: a vihar a kerékpárosokban nem tett kárt. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour sorozatában szereplő, 2.2-es kategóriájú nemzetközi országúti kerékpárverseny 25 országból érkezett 106 fős mezőnye hat nap alatt 750+1 kilométert tesz meg a július 2-i budapesti befutóig.

1_3
Ragyogó időben indult útjára a keszthelyi kikötő elől a Tour de Hongrie mezőnye, amely igazi versenylázban kezdett: egymást érték a szökési kísérletek, próbálkozások. Az első gyorsasági részhajrát az argentin Velazquez, a másodikat a ruandai Arreruya nyerte, majd a viadal első hegyi hajráját a kolumbiai Escobar húzta be.

Időközben egy kisebb boly, tíz külföldi versenyző harcolt ki magának jó pozíciót, a szökevények előnye már másfél perc fölé úszott. Később kiderült: mindez semmi sem számít.

A célterületről, Zalaegerszegről ugyanis aggasztó hírek érkeztek: vihar tarolta le a kordonokat, fákat döntött ki, s a viharzóna az érkező karaván felé haladt. Sümeg után csattant volna össze a mezőny az egyre erősebb viharral, ám a szervezők időben közbeléptek: lefújták a szakaszt. A kerékpárosokat megállították, a kísérőautók pedig minden résztvevőt épségben a szállásokra szállítottak.

Eisenkrammer Károly, a verseny főszervezője elmondta, a kidőlt fák és a rendkívül rossz időjárási körülmények miatt kényszerültek erre a lépésre, amely a versenyzők és a szervezők biztonsága érdekében történt.

“A zalaegerszegi befutó helyszínéről azt az információt kaptuk, hogy az ottani körpálya veszélyes. Miután a mezőny előtt gyorsan beértünk a viharzónába, nyilvánvaló volt, hogy ilyen körülmények között nem lehet kerékpárversenyt rendezni” – szögezte le a főszervező a döntés után az MTI kérdésére. Hozzátette: látták, ahogy faágak szakadtak az útra, kényszerűségből még az arra közlekedő autók is megálltak az út szélén, így nem volt más döntés, mint a mezőny megállítása Sümeg után, biztonságos távolságban a vihartól.

“Sajnáljuk, mert egy nagyon szép szakasz úszott el így, de ez benne van a kerékpársportban. A fontos, hogy nem történt baj” – fogalmazott Eisenkrammer Károly.

A zsűri a nemzetközi szövetség horvát vezetőbírójának, Rodolfo Segnannak a vezetésével úgy döntött, hogy törli a szakasz összes eredményét, miután a versenyzők nem teljesítették az etap 80 százalékát. Így a prológ eredményei szerinti állással vág neki a Velence és Siófok közötti 138 kilométernek csütörtökön a 18 csapat 106 versenyzője.

EREDMÉNYEK
1. szakasz, Keszthely–Zalaegerszeg (145 km):
A szakaszt a versenybíróság törölte!

Összetett verseny az OPEL Nagydíjért: 1. (sárga mezben) Scott Sunderland (ausztrál, IsoWhey Sports SwissWellness)

Gyorsasági pontverseny a EUROPCAR Nagydíjért: 1. (zöld mezben) Szalontay Sándor (magyar, Bátorfi-TREK Team)

Hegyi pontverseny a SLÁGER FM Nagydíjért: 1. (piros mezben) Nicholas Dlamini (dél-afrikai, Dimension Data for Qhubeka)

A legjobb U23-as versenyző a BRINGAAKADÉMIA Nagydíjért: 1. (fehér mezben) Peák Barna (magyar, Kontent-DKSI)

A legjobb magyar versenyző a BIANCHI Nagydíjért: 1. (celeste mezben) Szalontay Sándor (magyar, Bátorfi-TREK Team)

A teljes eredménylista: KLIKK IDE!

2_2

Következik!
A Velence és Siófok között kijelölt 138 kilométeres útvonalon, ismét néhány meredekebb emelkedőt is tartalmazó, dombos pályán teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során négy gyorsasági (Kápolnásnyék, Székesfehérvár, Nádasdladány és Siófok) és egy hegyi (Vereb) részhajrára is sor kerül. A befutó előtt Siófokon három kört is teljesít majd a mezőny.
Rajt: 2017. június 29. csütörtök, 15:00, Velence, Korzó
Várható befutó: 18:30, Siófok, Petőfi sétány (3 kör)
Kinek kedvez: az első szakaszhoz hasonlóan a terep adottságai miatt sok szökési kísérlet várható, előnyben a jobb időfutammenők. Ha a mezőny egy nagyobb csoportban érkezik Siófokra, akkor a sík befutónál a sprinterek csatája várható.

Várható útlezárások
A Tour de Hongrie 2. szakasza során Velence és Siófok között 138 kilométert tesz meg a mezőny, amely 15:00 órakor indul útjára a velencei Korzó elől. A karaván a Velence, Gárdony, Agárd, Székesfehérvár-Kisfalud, Pákozd, Sukoró, Velence, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Lovasberény, Székesfehérvár, Sárszentmihály, Sárkeszi, Nádasdladány, Ősi, Berhida, Küngös, Csajág, Balatonfőkajár, Lepsény, Siófok (cél) útvonalon jut el a célig. Az útvonal egyes szakaszain teljes útlezárás, máshol rövid ideig tartó mozgó útzár óvja a versenyzők biztonságát. A városokban várható zárásokról a csatolt dokumentumokból tájékozódhatnak. Az esetleges kényelmetlenségekért a közlekedők megértését kérik a szervezők!

Tour de Hongrie a TV képernyőjén és az interneten
A Tour de Hongrie történetében másodszor követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen
keresztül az eseményeket! A televízióban a versenyről minden nap élőben közvetít a DIGI Sport, az interneten pedig az Origo Sport, esténként pedig az M4 Sport sugároz 25 perces összefoglalót a nap eseményeiről (érdemes követni a műsorújságokat, mert az adásokat mindkét televíziós csatorna megismétli). A közvetítéseket, összefoglalókat az alábbi időpontokban láthatják:

Június 29., csütörtök (2. szakasz, Velence–Siófok)
14:45–19:00:
DIGI Sport 1 (élő)
14:45–19:00: Origo Sport (élő)
23:55: M4 Sport (összefoglaló)

Június 30., péntek (3. szakasz, Paks–Cegléd)
13:30–19:00:
DIGI Sport 1 (élő)
13:30–19:00: Origo Sport (élő)
22:35: M4 Sport (összefoglaló)

Július 1., szombat (4. szakasz, Karcag–Miskolc)
12:45–18:00:
DIGI Sport 1 (élő)
12:45–18:00: Origo Sport (élő)
22:45: M4 Sport (összefoglaló)

Július 2., vasárnap (5. szakasz, Jászberény–Budapest)
14:30–18:00:
DIGI Sport 1 (élő)
14:30–18:00: Origo Sport (élő)
22:30: M4 Sport (összefoglaló)

Az eseményeket figyelemmel kísérhetik a viadal hivatalos honlapján, a Tdh.hu oldalon, illetve a közösségi médiában, hivatalos Facebook-oldalunkon (www.facebook.com/tourdehongrie). A mezőny útját követhetik a FunIQ (Funiq.hu) interaktív térképein is, amelyeken azt is láthatják, milyen nevezetességek, kulturális, sportolási vagy szórakozási lehetőségek mellett halad el a karaván.

A 38. TOUR DE HONGRIE PROGRAMJA
Június 27., kedd: prológ, egyéni időfutam, Szombathely (1 km). Győztes: XXX. Sárga trikóban: XXXX
Június 28., szerda:
1. szakasz, Keszthely–Zalaegerszeg (145 km).
Győztes: XXX. Sárga trikóban: XXXX
Június 29., csütörtök: 2. szakasz, Velence–Siófok (138 km). Rajt: 15:00. Várható befutó: 18:30
Június 30., péntek: 3. szakasz, Paks–Cegléd (178 km). Rajt: 13:45. Várható befutó: 18:30
Július 1., szombat: 4. szakasz, Karcag–Miskolc (177 km). Rajt: 13:00. Várható befutó: 17:30
Július 2., vasárnap: 5. szakasz, Jászberény–Budapest (112 km). Rajt: 14:45. Várható befutó: 17:30

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo