A korabeli porfelhőlovagokhoz hasonlítva a 100. Tour de France profi kerekesei rendkívül tudatos, sok esetben űrtechnikát felvonultató táplálkozást folytatnak, a csapatok a világ legismertebb dietetikusait és szakácsait alkalmazzák, hogy versenyzőik emberfeletti teljesítményt produkáljanak. Hogy pontosan miben különbözik a századeleji és a mai étrend? – eme írás megadja a néha mulatságos és sokszor tanulságos választ.
Táplálkozással egybekötött pihenő a porfelhőlovagok korában
A Tour de France-ra meghívott profi kerékpáros csapatok kivétel nélkül szakáccsal és dietetikus tanácsadóval érkeznek az idei ünnepélyes korzikai rajthoz. A 21-napos verseny során a szakemberek folyamatosan ellenőrzik a kerékpárosok állapotát, ennek függvényében alakítva személyre szabott diétájukat. A szakaszok során a frissítőállomásokon nyakba akasztott „musettek” az élelmiszer-előállítás legmagasabb technikai színvonalán kifejlesztett sportszeleteket, -zseléket és -italokat tartalmaznak, a múlté már a szalámis szendvics, amelyet anno Eddy Merckx majszolt a hosszú, fárasztó etapok során. Speciális szénhidrátban gazdag “sütiket”, banánt és gyomorbarát természetes táplálékot azonban még mindig rejt a tarisznya. Emellett nap mint nap patikamérlegen mérik az elfogyasztott kalóriát és a folyadékmennyiséget, megakadályozva ezzel a túlzott fogyást vagy kiszáradást, amelyek jelentős teljesítménycsökkenést eredményeznek.
Az 50-es években a versenyzők még marhasültet ettek a szakaszok előtt, a musettben pedig általában szendvicsek lapultak
Egykoron persze távolról sem törődtek ennyit a táplálkozással és folyadékbevitellel. A porfelhőlovagok korában puhánynak tartották, egyenesen megvetették azt a versenyzőt, aki folyamatosan szomjas volt egy hőségben abszolvált szakasz során. A 12-órás etapokon jó, ha 2-3 liter folyadékot vittek be, korabeli vászonból készült gúnyájukban több kilós súlycsökkenést szenvedtek el a versenyzők. Menet közben a kocsmáknál megálltak, ott sebtében levest és sört fogyasztottak, a vendéglősök a számlát pedig a csapatautókban ülőknek adták. Az ötvenes évekre a megállások helyett már a kerékpáron táplálkoztak Fausto Coppiék, kávét hörpintve, szendvicset majszolva, a mai szemmel mindezt igen kevés vízzel leöblítve.
A 80-as években számos előrelépés történt a kerékpáros táplálkozás terén
Meglepő módon a sporttáplálkozás terén egészen a 70-es évekig dominált a marhasült vagy lóhúsból készült „steak”, a csapatvezetők minden bizonnyal izomépítő fehérjebombának tartották az ilyen jellegű menüt. A régebbi 250-300 km-es szakasztávok kissé megnehezítették a tudvalevőleg nem éppen gyorsan felszívódó sült elfogyasztását. A késő esti vacsora még dietetikai szempontból rendben is volna, hiszen alvás közben a tápanyagra kiéhezett szervezet képes feldolgozni a rostban, zsírban és fehérjében gazdag táplálékot, ellenben a reggelire ismét felszolgált marha- vagy lóhús már egy kissé neccesebb mutatvány. Amikor a rajt reggel 9 óra körül volt, a versenyzők gyakran már hajnali 5-kor nekiláttak a sülthúsnak, általában főtt krumplival gyorsítva az energiabevitel tempóját. Ezt a férfias alapozást a start előtt egy órával lekváros kenyérrel fejelték meg, majd a musettből vagy csapatautókból – mint már korábban említettük – szendvicsekkel pótolták a szakasz folyamán elégetett kalóriákat.
A marhasült helyett manapság patigamérgen porcionálják a a lehető legoptimálisabb táplálékokat
Ha egy kicsit figyelmesebben tanulmányozzuk a korabeli kerékpárosokról készült fényképeket, gyakran látható egy kisebb zseb a mez elején, amelyben a versenyzők kockacukrot és szárított gyümölcsöt tartottak, igény szerint egyet-egyet bekapva, elszopogatva. A kocsiból felvett high-tech energiaital az 50 és 70-es évek között általában cukrozott, kávés rizstej volt. Egyes versenyzők ragaszkodtak ahhoz, hogy az említett koktélba a hűvösebb szakaszok során a csapatfőnök konyakot is töltsön.
A 70-es évek hozta az első táplálkozási forradalmat, amikor az orvosok és edzők felfedezték, hogy a fokozott szénhidrátbevitel javítja a teljesítményt. A musettben már nemcsak szendvicset és főtt tojást találtak a versenyzők, hanem dzsemes rizstortát és banánt is. Már nem vetették meg az a kerekest, aki folyamatosan visszajárt vízért a csapatautóhoz, bár mai szemmel – a korabeli tévéközvetítések jóvoltából – látható, hogy jóval kevesebb folyadékot fogyasztottak, mint manapság.
Manapság a ProTour sporttáplálkozás az űrtodomány szintjén van
A nagy változás ezen a téren egyértelműen a 90-es évekre tehető, amikor a doppingszerhasználatban elterjedt az EPO, amely vérsűrítő hatású, következésképpen a csekély folyadékbevitel nemcsak kiszáradást vont maga után, hanem a vérrögképződés veszélye miatt szívinfarktust is. Így mellesleg megúszható volt a folyadékveszteség, illetve a testsúlycsökkenés, és egyben tovább fokozódott a teljesítmény. A látványos „szuperman” szökések élménye mellett a folyadékbevitel-forradalmat is az EPO-nak köszönhetjük!
Forrás: Bicycling Australia
Szerk: Németh Balázs
Tour de France híreink idén külön rovatban jelennek meg, amely a főoldalról a menüsorból és a jobb oldali képváltóból is elérhető!
