fbpx

Több tervezetet is elfogadtak az országúti szakmai fórumon

2016. december 17-én szombaton Tamásiban 18 klub részvételével a Hungaro Fondo és a Tamási MTB SC csapata országúti szakmai fórumot szervezett, amelyen jó hangulatú beszélgetések során a múltról, jelenről és lehetőségekről beszélgettek kötetlenül a klubvezetők.

DSC_2096

A megbeszélés célja az volt, hogy az új elnökség és a szakágvezetés munkáját segítendő egy egységes szakmai anyag készülhessen.

A megbeszélés folyamán a nagyvállalati és kiscsoportos moderátori módszereket használva az alábbi sorrendben tanácskoztak:

  1. A HÁZ SZABÁLYAI-nak elfogadásával garantálták, hogy jövőbe mutatóan dolgoznak közösen
  2. A múltból táplálkozó feltáró beszélgetések zajlottak,
  3. Utána ebből építkezve a klubok a szakág erősségeit, gyengeségeit, lehetőségeit és veszélyeket (SWOT) szedték össze
  4. A legnagyobb közös problémákat szedték össze,
  5. Majd a közös CÉL-t határozták meg 2017-re, amely a EGYSÉGES, KISZÁMÍTHATÓ, MEGFELELŐEN FINANSZÍROZOTT, EGYENLŐ, SZÍNVONALAS VERSENYRENDSZER
  6. Egymásra epülő projektek, elvégzendő feladatok mellé meghatározták az országúti szakág működési modelljét.
  7. Ezek után a fennmaradó időben a klubok közösen megalkottak több előre küldött javaslatok alapján a 2017. évre vonatkozó javaslataikat a szakágvezetés és elnökség felé jövő év elején beterjesztendő. (pl.: magyar bajnokságok, minimum feltételek, távok, rangsor számítási modell.)

A nap végén a klubok megállapodtak abban, hogy januárban folytatni kívánják a munkát Budapesten, immáron közösen az Elnökséggel és a szakágvezetéssel és lehetőleg még több klub bevonásával, mivel értékesnek és követendőnek tartották a kezdeményezést.

A szervezők által rendelkezésünkre bocsátott elfogadott dokumentumok:

2017-2020 országúti bajnokságok_elfogadott

2017-es országúti ranglista szabályai_elfogadott

A 2017-es év ranglista pontozása_elfogadott

A hazai országúti versenyrendezés minimum feltételei_elfogadott

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo