fbpx

Tabló: Crosskovácsi SKE

 

Kis szünet után az egyik legismertebb Budapest-környéki utánpótlás-nevelő mountain bike klub, a népszerű mtb-maratont is szervező Crosskovácsi SKE mutatkozik be.

A Crosskovácsi SKE története hazánk talán legszínvonalasabb mountain bike maratonjával kezdődött, s miután életre hívták az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Bikeschool-t, utóbbi is példaértékű lett a hazai kerékpársportban. A klubot Gerely Gábor mutatja be.

“Tabló” célja: A Bikemag.hu szerkesztősége lehetőséget biztosít a hazai egyesületeknek, hogy egy riport keretében bemutatkozhassanak az oldalunkon és nem utolsósorban kifejezzék céljaikat, elvárásaikat a hazai kerékpáros sportéletben. Ha úgy tetszik, idővel megteremtve egy közös értékrend alapjait, fórumot adva a párbeszédnek, amibe bárki bekapcsolódhat, nem titkolt célunk megkönnyíteni az egyesületek számára egy közös irány kijelölését. Reméljük, hogy a tabló ezután is tovább bővül, nem szeretnénk kihagyni senkit, aki dolgozik a hazai kerékpársportért.

Kökörcsineket találtunk edzés közben, a Nagykovácsi körüli hegyekben. Szeretjük a természetet.

Kökörcsineket találtunk edzés közben, a Nagykovácsi körüli hegyekben. Szeretjük a természetet.

Az egyesület bemutatása:

Bikemag: Kérlek mutasd be néhány mondatban az egyesületeteket! (Mióta, hányan, hogyan, miből, milyen konstrukcióban működtetitek a csapatot?)

Gerely Gábor: Nagykovácsi és környéke páratlan lehetőségeket nyújt a terepkerékpározáshoz. Körös-körül hegyek, erdők. A faluban nagy hagyománya van a hegyikerékpárnak: a Crosskovácsi Maratont 1995 óta rendezzük meg, és rengeteg a hobbikerékpáros is.

A Crosskovácsi SKE eredetileg a versenyek szervezésére jött létre Mátyus Attila alapításával, és azóta is Attila az egyesület vezetője, legfőbb mozgatórugója. Én (Gerely Gábor) pedig a bringasuli, a Crosskovácsi Bikeschool alapítója-vezetője vagyok.

A Crosskovácsi Maraton, akárcsak a Bikeschool, teljesen nonprofit kezdeményezések. Minden évben egy kb. 60 fős baráti- sportbaráti társaság ingyen, szívvel-lélekkel szervezi-rendezi a Crosskovácsi Maratont. Este pedig egy hatalmasat bulizunk a Kastély parkjában. Nem csak a szervezők, de a versenyzők, a falubeli földieink is… utcabál, ahol még a kutyák is kolbászt esznek. A Crosskovácsisok közül mindenki büszke arra, amit csinálunk. Senkit sem a pénz, hanem a barátság és a lokálpatriotizmus hajt. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, és ez visz előre minket. És pont ettől működik az egész. Jó érzés, amikor „külső” sporttárssak megjegyzik, hogy talán a Crosskovácsi a legjobban szervezett, legjobb hangulatú maratonverseny. Jó érzés, hogy a mi kis falunk így beírta magát a sportágba.

Gerely Gábor

Gerely Gábor

Bikemag: Mivel foglalkozik az egyesületetek? (Például: utánpótlás nevelés, válogatott versenyzők kitermelése a hazai kerékpársport számára, részvétel hazai vagy nemzetközi versenyrendszerben, részvétel tömegsport rendezvényeken, versenyszervezés, stb. Prioritások a felsoroltak között?)

Gerely Gábor: Nem csak versenyt szervezünk, hanem utánpótlás neveléssel is foglalkozunk. Apukaként meg akartam ismertetni, szerettetni a terepkerékpározást a gyerekeimmel. Akkor azt gondoltam, hogy könnyebb ideszervezni egy edzőt, mint rendszeresen elvinni Pilisvörösvárra edzeni a gyerekeket. Így hát először megkérdeztem Mátyus Attilát, hogy a Crosskovácsi SKE be tud-e fogadni egy ilyen „szakosztályt”. Attilának tetszett, így megkérdeztük Benkó Lacit, hogy van-e kedve egy ilyen kalandhoz. Laci is igent mondott, így 2011. tavaszán elindítottuk a bringasulit, a Crosskovácsi Bikeschool-t.

Bikemag: Milyen sporteredményeitekre vagytok a legbüszkébbek? 2014-ben és a múltban?

Gerely Gábor: A Bikeschool-program még csak 4 éve megy, de egyre több gyerekünk szerepel pontszerző helyeken a Magyar Kupa sorozatban. Tavaly Kerényi Frédinek sikerült magyar bajnokká avanzsálnia az U9 kategóriában, és kiemelendő Lőrincz Benedek idei, U11 magyar kupasorozat győzelme. De vannak más, folyamatosan jól teljesítő gyerekeink is: Gerely Attila, Várai Zita, Katona Tomi, és még sorolhatnám. Annak ellenére, hogy mi most még nem az eredményekre koncentrálunk, mert szerintünk ahhoz a gyerekek még túl kicsik. Nem szabad széthajtani, kiégetni a gyerekeket idő előtt. A legfontosabb hogy jó levegőn, jó társaságban jót mozogjunk. És inkább arra koncentrálunk, hogy a gyerekek a lehető legerősebb alapokat megkapják. Nálunk mindenki, még a hobbisták is nagyon megtanulnak biciklizni. Benkó Laci mellett Dina Marci, Dani, és sok más fiatal élversenyző is jön edzést tartani – a gyerekek mint példaképekre tekintenek rájuk. Sőt, Gizmó (Nagy Attila) is el-eljön hozzánk, tőle igazán rengeteget lehet tanulni.

Rajtgyakorlat. Senki sem teheti le a lábát!

Rajtgyakorlat. Senki sem teheti le a lábát!

Bikemag: Milyen versenyrendszerben versenyeztek/versenyeznétek (amennyiben jelenleg nincs ilyen) szívesen?

Gerely Gábor: A gyerekek életkori sajátosságainak az XCO futamok felelnek meg legjobban. Talán érdemes lenne még BMX-szel is többet foglalkozni, de egyelőre azokat a lehetőségeket használjuk, amiket könnyen elérhetünk. Az XCO magyar kupasorozat elég jó versenyzési és fejlődési lehetőséget nyújt a gyerekeknek. Van a Bikeschool-on belül egy „keményebb mag”, a mi kis versenycsapatunk. Jelenleg 14 lelkes fiú és lány az U9-U15 kategóriában, akik tudatosan felkészülnek és részt vesznek ezeken a versenyeken. Hogy színesítsük az életünket, néha részt veszünk egy-egy maratonon, télen pedig meg-meg fordulunk CX versenyeken is.

Bikemag: Ha van ilyen, mi a legfőbb hiányossága a magyarországi versenyrendszereknek?

Gerely Gábor: A versenyek alapjában véve jók, mert a szervező egyesületek szívvel lélekkel a legjobbat próbálják nyújtani. A legfájóbb talán a versenyrendszer szervezetlensége, és a hiányos központi tájékoztatás. Nagyra értékeljük azt a támogatást, amit a szövetség az utánpótlás-nevelő programba fektetett a közelmúltban, de azt gondoljuk, hogy jobb szervezettség és több szakmaiság kellene. Ha valaki megfelelő szakmai rálátással és elfogadottsággal felvállalna egy koordinációs feladatot, akkor még pénz nélkül is rengeteget lehetne javítani a rendszeren.

Másik gond a jelenlegi pályázati rendszer. A szövetség támogatni próbálta a versenyszervezőket is – ez jó irány, hálásak vagyunk érte. De a gyakorlatban előfordult, hogy a kapott támogatással több gondunk és utánjárásunk volt, mint amennyit ért az egész.

Egy jól sikerült verseny

Egy jól sikerült verseny

Bikemag: Milyen hosszú távú céljaitok vannak az egyesületben? 

Gerely Gábor: A Bikeschoolban a legfontosabb hogy legyen egy jól működő csapat, és rendszeres, színvonalas edzéseket tudjunk tartani. Akkor majd lesznek gyerekek is. Ahogy nőnek a gyerekek, úgy a nagyobb korosztályokban más jellegű feladatok várnak majd ránk. Jó lenne ha 10-20 év múlva ugyanígy rendszeres és jó edzések lennének, ugyanígy sok gyerek járna hozzánk, és a mostani gyerekekből pedig páran felnőttként az ország élvonalába jutnának, a mezükön Nagykovácsi címerével.

Igyekszünk felelősen gazdálkodni, emiatt az egyesületünk megfelelő pénztartalékokkal rendelkezik. Szigorúan külön számlája van a Crosskovácsi Maratonnak, és a Crosskovácsi Bikeschoolnak. A gyerekek befizetéseit a gyerekekre költjük, nem keverjük bele a tömegsportba. Minden pénzmozgást hivatalosan, lehetőleg számlautalásokkal végzünk, nincs szükségünk kreatívkodásra. Mégis megvan mindenünk, talán a legjobban felszerelt versenyszervezők vagyunk. Büszkék vagyunk rá, hogy nálunk nagyobb egyesületek is tőlünk kérnek kölcsön eszközöket a versenyeik szervezésére, és mi örömmel segítünk másoknak.

Hosszabb távon ki szeretnénk nevelni egy új generációt is, aki majd átveszi tőlünk a stafétát, és tovább tolja a Crosskovácsi szekerét: a Maraton versenyt, a Bikeschool-t, és az immár hagyományossá váló gyerekversenyeket.

Bringatábor Bernecebarátiban - más egyesületek gyerekeit is szívesen láttuk

Bringatábor Bernecebarátiban – más egyesületek gyerekeit is szívesen láttuk

Bikemag: Mi szükséges ahhoz, hogy ezeket a célokat elérhessétek?

Gerely Gábor: A legfontosabb a kitartó és hiteles munka. Mi ingyen, a sportág és a gyerekek szeretete miatt dolgozunk. Körülöttünk pedig, látva a példát, sok szülő és külső szimpatizáns beáll mögénk. Egyik apuka profi grafikus, ő dolgozik a marketingünkön. Más szülő a versenyek szervezésében vállal oroszlánrészt: vezeti a pályaépítő csapatot, vagy a nevező/időmérő csapatot. Azután van, aki a könyvelésbe vagy a pályázatokba segít bele… mindenki amihez ért. Tehát, ha mi hitelesen és lelkesen végezzük a dolgunkat, akkor mindig lesz körülöttünk egy stáb, amitől az egész működik, és előre halad.

Bikemag: Milyen forrásokból működtetitek az egyesületet, milyen forrásokból tervezitek a jövőben működtetni?

Gerely Gábor: Mindent úgy építettünk fel, hogy fenntartható legyen. Külső források nélkül is, tehát a mi programjaink tovább fognak menni – attól függetlenül, hogy kapunk-e pénzt vagy sem. Addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér. A tagdíjakból biztosítani tudjuk, hogy télen-nyáron rendszeres és jó minőségű edzés legyen. Ha több forráshoz jutunk, akkor pedig extrákra is mód van: gyerekverseny, szegényebb gyerekek támogatása, eszközök.

Említettem, hogy jól felszerelt egyesület vagyunk… profi sátrak, célkapuk, minden ami kellhet. Ezeket az eszközöket bérbe is szoktuk adni, ami további bevételi forrást jelent.

Bringatábor, számháborúztunk a Drégelyi várnál

Bringatábor, számháborúztunk a Drégelyi várnál

Részvétel a kerékpáros közéletben:

Bikemag: Tagegyesületként részt vettetek-e az utóbbi években a szövetség munkájában, részt vesztek-e a közgyűléseken? Mi jut eszetekbe először, amit megemlítenétek, hogy a ti nevetekhez fűződik a hazai klubéletben/versenyrendszerben?

Gerely Gábor: Igen, ott vagyunk, és proaktívan is javaslatokat teszünk. Büszkék vagyunk arra, amit elértünk. És azt érzékelem, hogy bizonyos kérdésekben mostanában a kulcsemberek véleményformáló szerepe jut nekünk. Például korábban összeállítottunk egy utánpótlás-neveléssel kapcsolatos anyagot a szövetség részére. Más is írt már ilyet, a spanyolviaszt mi sem találtuk fel, csak egyszerűen csokorba gyűjtve leírtuk a tapasztalatainkat. És jó volt látni, hogy az elmúlt 1-2 év során a szövetség ennek a szellemiségében próbált az utánpótlás-neveléssel foglalkozni. Persze nem csak a szövetséggel, hanem más egyesületekkel is sokat beszélgetünk, tanulunk egymástól – ez jó irány.

Mi fűződik a nevünkhöz még… például az ügyességi feladatokkal kombinált hendikeppes XCO gyerekversenyek bevezetése. Nyugat-Európában ez a jellemző trend. Magyarországon mi csináltunk először ilyet, de azóta már más egyesület is felvállalta. És amióta ügyességi feladatokra is kell készülni, szemmel láthatóan sokat fejlődött a gyerekek technikai tudása. Nem csak nálunk, de más egyesületeknél is… javult az országos színvonal.

Fair play

Fair play

Bikemag: Véleményed szerint egy kerékpáros szövetségnek miben kellene segítséget nyújtani számotokra, hogy az egyesület céljai könnyebben elérhetők legyenek nektek? Vagyis konkrétan a szövetségtől mit vártok el, mit tegyen a ti egyesületetekért?

Gerely Gábor: Kommunikáljon világosan. A meghirdetett programok a gyakorlatban is működjenek. Az együttműködés pedig legyen egyszerű, mint a fakalapács. Például a versenyszervezők konkrét, jól működő dolgokat kapjanak. A pénzosztással nincs jó tapasztalatunk… nekünk pénz helyett sokkal nagyobb segítség, ha a szövetség időben és elvárható minőségben biztosítja számunkra a rajtszámokat, időmérést, mentőt, netán egyéb szolgáltatásokat. De úgy, hogy ne nekünk kelljen rohangásznunk emiatt, hanem valóban és megbízhatóan megkapjuk ezeket. Minősítsék az alvállalkozókat, tendereztessék meg, szerződjenek le és közvetítsék ki.

Bikemag: Mi az a három legfontosabb dolog szerintetek, ami az ismert keretek között fő céljaként fogalmazhat meg a kerékpáros szövetség?

Gerely Gábor: Szerintünk az utánpótlás nevelés támogatása, a versenyrendszer koordinálása és támogatása, és az élversenyzők feltételeinek biztosítása. Ha ez jól működik, akkor pár év múlva eljuthatunk komolyabb nemzetközi sikerekig is. És akkor talán a média is jobban felfigyel ránk… Onnantól kezdve mi is fontosabb sportággá válhatunk. Nem láttam ilyen statisztikát, de a környezetemben legalább annyi ember ül fel kerékpárra, mint ahányan belerúgnak egy-egy focilabdába – ha kialakul az egésznek egy kultúrája, akkor komoly tömegbázisra tudnánk építkezni.

Versenycsapatunk fáradtan, a salgótarjáni XCO után

Versenycsapatunk fáradtan, a salgótarjáni XCO után

Bikemag: Egy működő kerékpáros szövetség tevékenységével kapcsolatban miről szeretnétek folyamatos tájékoztatást kapni?

Gerely Gábor: A kevesebb sokszor több. Legyen egy tömören, egyszerűen és nagyszerűen megfogalmazott hosszú távú stratégia, és lássuk benne a saját helyünket. Rövid távon pedig lássunk olyan dolgokat, mint például év közben a kupasorozat állása, a beadott pályázataink státusza… ne nekünk kelljen állandóan nyomozgatni. A ködös beszédek helyett átlátható táblázatokat – arról már szívesebben beszélget az ember.

Bikemag: Mi a véleményetek egy jövőbeni egyszövetségi rendszerről, külön adminisztrációval működő szakági szövetségek nélkül?

Gerely Gábor: Nálunk nagyobb kerékpáros nemzetekben a szakágak között teljesen szokványos az átjárás. Komoly versenyzők elindulnak országúti és mountain-bike versenyeken egyaránt. A ciklokrosszról nem is beszélve.

Egy egyszerűbb szervezeti strukturától pedig hatékonyabbá válhatna a kerékpársport is.

Az elnökség legfontosabb feladata egyrészt a stratégia, másrészt a külső kapcsolatteremtés, a lehetőségek behozása és a PR lenne. Nem a házon belüli szkanderezés. Fontos persze, hogy mindenki érdeke képviselve legyen, de addig nyújtózzunk, amíg a takarónk ér. A sportág fejlődéséhez először a legfontosabb területeken kellene eredményeket felmutatnunk – utána nyílhat majd meg a lehetőség a sokszínűsítéshez.

A feladatok és a támogatások koordinálását tekintve pedig, valljuk be őszintén, egy 2-300 millió forintos büdzsével nem feltétlenül arányos egy sokszintű, soktagú stáb. 1-2 érdekektől független, profi és motivált kollega, titkárság is tökéletesen le tudná menedzselni. A profikat meg kell fizetni, de megéri. A rendszert pedig úgy kéne felállítani, hogy a támogatás zöme a súlyponti, stratégiai kérdésekre koncentrálódjon, és ott a lehető legátláthatóbban, leghatékonyabban, ellenőrizhető-számonkérhető módon legyen felhasználva.

Márkó kapaszkodik

Bikemag: Egyéb fontos közlendő, amit szeretnétek megosztani a nyilvánossággal?

Gerely Gábor: Szenvedünk a sok, rossz hangulatú, indulatos, torzsalkodós közgyűlésektől. Nem csoda hogy sokan már nem is szívesen szánják rá a szabad idejüket. Ez a szövetség csak akkor fog átláthatóan, nyugodtan működni, rend csak akkor lesz, ha megfelelő ember intézi az ügyeinket. Új elnökünk már van, szükségünk lenne egy profi, higgadt, a sportágat és a szereplőket jól ismerő, bel- és külföldön egyaránt elfogadott főtitkárra. Mátyus Ati ötlete volt, hogy vegyük rá Tam Csillát, és lobbizzunk érte. Ez az ötlet pedig szinte mindenkinek tetszett, akinek megemlítettük… olyanoknak is, akik amúgy egymásnak vannak feszülve. Mert Csilla nem egy veszekedős, megosztó személyiségű ember, hanem egy higgadt, komoly tapasztalatú, szorgalmas, nemzetközileg is elfogadott személy, aki évek óta önzetlenül dolgozik a sportág érdekében. Csilla körül rend van, ismeri az egész sportágat, képes függetlenül, helikopter-perspektivából nézni az ügyeinkre. Ezért is hívtunk meg a közgyűlés előtt pár sporttársat Nagykovácsiba, kérve az ő véleményüket is. Azóta sajnos már ezzel kapcsolatban is megjelentek rosszindulatú bekiabálások, de ezekkel nem szabad foglalkozni. Menni kell előre, a célok világosak, a célok eléréséhez pedig a legrövidebb az egyenes út.

Még egy tanulsága volt a Nagykovácsi beszélgetésnek: szeretett sporttársaink sokszor pletykákra, mendemondákra és feltételezésekre alapozva feszülnek egymásnak. És ha végre leülnek egy asztal mellé, és nyíltan egymás szemébe nézve beszélgetnek, akkor kiderül hogy nagyon hasonló gondolatokkal és értékekkel szimpatizálnak. Tehát: beszélgessünk minél többet egymással!

Mátyus Ati és Mile Lajos

Mátyus Ati és Mile Lajos

Szerkesztői lábjegyzet: A Bikemag.hu-n szeretnénk lehetőséget adni mindazoknak, akik aktívan dolgoznak, értéket teremtenek a kerékpársportban. Aki tehát minderről a munkáról be szeretne számolni weboldalunkon keresztül, nyitott kapukat dönget, bármikor megkereshet a megadott elérhetőségeken. Miután a napokban komoly erősítés történt a Bikemag stábjában, 2015-re tovább gondoltuk az egyesületek bemutatását, és szeretnénk újra felpezsdíteni a fórum-életet is, külön felületet adva ennek a bizonyos “Tablónak”. Addig is a “Tabló: a magyar kerékpársport körképe”-sorozat cikkeit a Tabló menüpont alatt kereshetitek majd vissza, szólhattok hozzá. Ha valaki kimaradt, de úgy érzi ott lenne a helye a Tablón, ne habozzon írni nekünk!

A hosszú távú párbeszéd jegyében:

Takács Tamás tt@bikemag.hu

Tóth András andras.toth@bikemag.hu

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo