fbpx

Szökevénysiker a juniorok között, Karl Ádám jól hajrázott

A dánok dominálták a katari Dohában zajló országúti világbajnokság junior (U19) mezőnyversenyét, a magyarok közül Karl Ádám a 8. legjobb volt a mezőnyben hajrázók közül.

Névtelen3

A kilenc körös, 135 kilométeres versenyen féltáv után gyorsultak fel az események, kezdődtek meg a komolyabb akciók. Az utolsó körökre egy 20 fős csoport lépett el a mezőnytől melyben 3 dán és 3 szlovén versenyző volt létszámfölényben.

Végül a dánok indították a nyerő akciót, ketten is az élre kerültek, de Julius Johansen később leszakadt. Ezután az éremért próbált küzdeni még a mezőny előtt, a csapattaktikának ellentmondva besegített Alexys Brunelnek. Ezalatt Jakob Egholm az élen kőkeményen küzdve tartotta tizenpár másodperces előnyét és 7 mp-vel megnyerte a versenyt.

Magyar részről Karl Ádám teljesített jobban, aki a sprintelő mezőnyben nyolcadikként érkezett, végeredményben ez a 28. helyre volt elég. Peák Barnabás az első körökben végig hátul bringázott, akkor került előre, mikor kialakult a nyerő elmenés, de már késő volt elöl noszogatni a mezőnyt az üldözésben, végül a 88. helyen ért be, Karllal azonos idővel (+1:45 p)

Eredménylista: http://www.procyclingstats.com/race/World_Championships_MJ_-_Road_Race_2016

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.