fbpx

Szívjál gázt! – a xenon, mint teljesítmény fokozó?

Szerte a világhálón jelentek meg a napokban cikkek a xenon gáz teljesítményfokozó hatásáról, amit az EPO-hoz hasonlítanak, az aktualitást pedig a dopping-metodikák szempontjából a kerékpárhoz nagyban hasonlító sífutó versenyszámok adták a téli olimpián.

xenonA xenon egy ritkán előforduló nemesgáz, a légkör 0,000009%-át teszi ki mindössze, a legkésőbb felfedezett elemek között van (1898). Biológiai értelemben azonban már nem annyira jelentéktelen. A gyógyászatban – főleg Oroszországban – érzéstelenítésre használják, valamint egyes szövetek védelmére alacsony hőmérsékleten vagy oxigénhiányos állapotban. Alkalmazzák szülési komplikációknál is, annak megakadályozására, hogy a csecsemők agyát elöntse az oxigén, ezen kívül szívroham kezeléséhez is igénybe veszik. Ami a teljesítmény-fokozás szempontjából érdekes: a belélegzett xenon serkenti az erythropoietin (EPO) hormon termelést, ami elősegíti a vörös vértestek képződését, emelve a hematrokit szintet. Nem meglepő, ha a sportban is kísérleteznek vele. Az EPO szintetikus verziójának beszúrását ugyanis tiltja a WADA-kódex, ugyanakkor a hormon termelés serkentésének egyéb metódusait nem szankcionálja, például a magaslati edzőtábort vagy az oxigénsátorban alvást. Közvetve utóbbiak is az erythropoietin fokozott termelésére serkentik a szervezetet, ami idővel emeli a hematrokit szintet. A xenon gáz belégzése sem tiltott egyelőre, pedig az EPO-termelést serkentő hatása óriási.

A „The Economist” cikke szerint az orosz kormány is áldását adta rá, hogy sportolók is profitáljanak a xenon teljesítményfokozó hatásából, és a legtöbb megjelent cikkben elsősorban az oroszokat gyanúsítják alkalmazásával. Állítólag – a védelmi minisztérium javaslatára – már a 2004-es nyári olimpián is éltek vele, korábban hegymászók, katonák, pilóták is használták. A javasolt metódus xenon és oxigén belélegzése néhány percig 50-50% arányban, lefekvés előtt. A hatása sokkal tovább (akár 48-72 óráig) tart, mintha például valaki oxigénsátorban alszik. Az EPO termelés serkentésén kívül csökkenti a stresszt és az izomfáradtságot, megelőzi az alvászavart, hangulatjavító hatású, elősegíti a fizikai regenerációt, hosszú távon növeli a szív- és tüdőkapacitást, valamint a tesztoszteron szintet is. Korábban végrehajtott állatkísérletek még durvább hatást eredményeztek: egerekkel 70/30% arányban lélegeztettek xenon-oxigén keveréket több mint két órán át, ami másnapra megduplázta az állat EPO-termelését, és a hatás 48 órán át tartott. Ezzel ellentétben az oxigénsátor után csak két órán tartott a megnövekedett EPO-termelés. Ezek az adatok embereknél is hasonlóak, az alacsony oxigénszintű kamrában két órát töltve 50%-kal emelkedik az EPO-termelés, és néhány óráig tart a hatás.

Az Antidopping Világszervezet (WADA) egyelőre nincs határozott állásponton, annak ellenére, hogy napvilágot láttak olyan nyilatkozatok, miszerint a xenon alkalmazása egyértelműen doppingolásnak számít, a xenon nincs tiltólistán, mint ahogy káros mellékhatásairól sincsenek információk. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a xenon nemesgázként nem lép reakcióba, nem hagy nyomot a szervezetben, jelen információk szerint gyakorlatilag kimutathatatlan a használata.

(Forrás: The Economist)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.