fbpx

Stan’s NoTubes az Eurobike-on

A Stan’s NoTubes belső nélküli rendszer idén ünnepli fennállásának 15 évfordulóját. Stan Koziatek az UST 1998-as bemutatásával egy időben kezdett el kísérletezni különböző tömítőfolyadékok kerékpáros alkalmazásával. A tömlőt kiváltó végleges megoldás 2000-ben született meg, Thomas Frischknecht az UCI World Cup futamokon tesztelte az első változatot.

A rá következő évben a jellegzetes flakon már a boltok polcain sorakozott, a sikersorozat azóta töretlen. Megannyi világbajnoki és olimpiai győzelem, illetve az amatőrök által megtett milliónyi gondtalan bicajos kilométer köszönhető Stan Koziatek találmányának!

HT2A5387_resizeA Stan’s NoTubes a legismertebb és legmegbízhatóbb belső nélküli rendszer a kerékpárpiacon. Három összetevőből áll: a speciális felniszalagból, a szelepből és a titkos recept alapján gyártott, latex-alapú, kristályokat tartalmazó tömítőfolyadékból. Emellett a Stan’s speciális kialakítású abroncsokat és kerékszetteket is kínál, így biztosítva az optimális belső nélküli rendszert, alacsony tömeggel és kiváló technikai jellemzőkkel párosítva.

Összetéveszthetetlen csomagolás, a Stan's NoTubes a legismertebb és legmegbízhatóbb belső nélküli rendszer a kerékpárpiacon...

Összetéveszthetetlen csomagolás, a Stan’s NoTubes a legismertebb és legmegbízhatóbb belső nélküli rendszer a kerékpárpiacon…

A speciális NoTubes szalag, szelep és a titkos receptet alkalmazó tömítőfolyadék a garancia a megbízhatóságra és a praktikus használatra!

A speciális NoTubes szalag, szelep és a titkos receptet alkalmazó tömítőfolyadék a garancia a megbízhatóságra és a praktikus használatra!

Az elmúlt másfél évtized során a Stan’s termékek jelentős fejlődésen mentek keresztül, a választék évről évre bővül. Az MTB felhasználás mellett már speciális fatbike, cyclocross, gravel és országúti abroncs áll a belső nélküli rendszert választó, magas technikai színvonalat igénylő bicajosok rendelkezésére. Mindazonáltal még mindig a hagyományos montis „műfaj” a húzóágazat: ki ne ismerné a már-már legendának számító, háromféle szélességben és erősségben kapható ZTR Crest, Arch és Flow modelleket. 2017-re mindhárom mérföldkőnek számító modell megújul, profiljuk a mai trendeknek megfelelően szélesebb lesz, a rendkívül erős 6069 aluötvözetnek köszönhetően pedig az amúgy is meghökkentően alacsony tömeg tovább csökken.
[divider scroll_text=””]

Az abroncsok szélesebbek lettek, a Stan's kihangsúlyozza a belső peremszélesség és a köpenyballonosság közti összhang fontosságát...

Az idén bemutatott 3. generációs ZTR abroncsok szélesebbek lettek, a Stan’s kihangsúlyozza a belső peremszélesség és a köpenyballonosság közti összhang fontosságát…

A Stan’s kihangsúlyozza a belső peremszélesség és a köpenyballonosság közti összhang fontosságát. A könnyű szövetszerkezetet alkalmazó külsők kizárólag a mérethez passzoló abroncsszélességgel biztosítják a tervezett teljesítményt, az abroncspárosítás egyben meghatározza a köpeny formáját, a mintázat tapadását, viselkedését, illetve a kerék stabilitását.

HT2A5395_resizeA ZTR sorozatban a Crest modell a cross country szerelmeseinek biztosít 320-370 grammos abroncsot, 100%-os NoTubes-kompatibilissal, belső hosszanti horonnyal és speciális Bead Socket Technology (BST) peremkialakítással. Az utóbbi két technológia levédett, kizárólag a Stans’s esetében elérhető, elősegíti a belső nélküli rendszer megbízható felszerelését, használatát és karbantartását. Az új Crest belső peremszélessége 26 mm, amely 2-2,25”-os köpenyekkel alkot ideális párost.

Flow + NoTubes szalag és szelep

Flow + NoTubes szalag és szelep

Az ZTR Arch elsősorban a trail riderek számára kínál könnyű, magas szintű belső nélküli kerékmegoldást. 29 mm-es belső szélessége már a 2,5”-os külsőkkel is kompatibilis, extra stabilitást kölcsönözve a keréknek. A ZTR Flow 32 mm-es szélességével pedig egyértelműen az enduro és az extrém felhasználás felé mutat, 2,35-2,8” köpenyekhez tervezték, 500 gramm alatti abroncstömeg mellett fenomenális stabilitást tesz lehetővé. A Crest, az Arch és a Flow mindhárom kurrens MTB kerékmérethez elérhető.

A BST lényege, hogy az abroncsperem a köpeny kisebb felületét veszi igénybe, így az szélesebbre tágulhat, emellett térfogata is jelentősen nő.

A BST lényege, hogy az abroncsperem a köpeny kisebb felületét veszi igénybe, így az szélesebbre tágulhat, emellett térfogata is jelentősen nő.

A Crest/Arch/Flow trió még messze nem jelenti a teljes Stan’s MTB kínálatot: a Sentry és a Baron abroncsmodell a manapság dinamikusan terjedő „plusz” köpenymérethez készül, míg a Major és a Hugo egyértelműen a fatbike világa felé kacsintgat. Párját ritkítja a 3”-nál szélesebb köpenyhez tervezett belső nélküli könnyű abroncs, a Stan’s e tekintetben is utat mutat a kerékpáripar számára!

Cyclocross/gravel felhasználásra is van ideális Stan's megoldás!

Cyclocross/gravel felhasználásra is van ideális Stan’s megoldás!

A Grail lényegében egy kissé "felturbózott" IronCross...

A Grail lényegében egy kissé “felturbózott” IronCross…

Természetesen a „koskormányos” kerékpárokat sem kezeli mostohagyerekként a Stan’s. Az Iron Cross a tárcsafékes cyclocross felhasználáshoz nyújt ideális abroncs- vagy kerékszettmegoldást, Grail modellnéven pedig már speciális gravel bike változat is kapható. Mindkét modellt 20 mm-es belső szélesség jellemzi, a Grail kissé erősebb, nagyobb nyomásra tervezett, továbbá „sűrűbb” furatszámmal is elérhető. Országúti felhasználásra a Stan’s külön BST-R NoTubes változatot fejlesztett ki, amely a piacon lévő „road tubeless” köpenyek számára kínál optimális illeszkedést és működést. Ezen felül Avion néven a BST-R immár karbonabroncs változatban is kapható. Sok fejlesztéssel töltött év után nemrég került a Stan’s palettára a Bravo montis karbonfelni és -kerékszett: a BST-technológia karbonperembe történő megfelelő adoptálása most már megfelel a New Your állambeli cég magas elvárásainak.

Szettben is kapható, több felhasználáshoz külön-külön kiszerelés...

Szettben is kapható, több felhasználáshoz külön-külön kiszerelés…

Az új "Race" tömítőfolyadék

Az új “Race” tömítőfolyadék

Visszatérve a Stan’s hírnevét megalapozó NoTubes rendszerre, nemrég új folyadéktípus került a boltokba, amely nagyobb nyílások tömítését is lehetővé teszi. A belső nélküli rendszert használók tapasztalatból tudják, hogy a folyadék nem minden defekttípust képes tömíteni, így rossz esetben javításra van szükség. A Stan’s NoTubes Race Sealant folyadék több és nagyobb méretű „titkos” kristályt alkalmaz, így még a méretesebb vágásokkal is megbirkózik. Versenyre ideális, mivel használatával a célba érés többé-kevésbé garantált. Mindemellett az új folyadék két kevésbé kívánatos tulajdonsággal rendelkezik: egyrészt a betöltés szelepen keresztül nem lehetséges, másrészt a folyadék hamarabb szilárdul, így 2-3 hetente érdemes állapotát ellenőrizni, a folyadékot frissíteni. Mindazonáltal a hagyományos Stan’s NoTubes Sealant folyadékhoz hasonlóan akár -35 fokig működőképes latex-alapú környezetbarát termék.

A NoTubes belső nélküli rendszer nem egy kaptafára készül, a felhasználás függvényében különböző változatok állnak rendelkezésre. Fontos például a megfelelő szalagváltozat és folyadékkiszerelés kiválasztása. A rendszerre való átállást megkönnyíti, hogy a Stan’s NoTubes szettként is elérhető, MTB vagy cyclocross keréktípushoz többféle „csomagkiszerelés” kapható. A Stan’s hazai forgalmazása jó kezekben van, a közel teljes abroncskínálat és a NoTubes belső nélküli rendszer minden eleme a csepeli raktárról elérhető.

További információ a forgalmazó honlapján.

XC-től fatbike-ig, országútitól cyclocrossig minden felhasználáshoz megbízható belső nélküli rendszer!

XC-től fatbike-ig, országútitól cyclocross-ig minden felhasználáshoz megbízható belső nélküli rendszer!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo