A Black Hole Enduro futamnak – ami a Sloenduro sorozat 4. állomása volt Szlovéniában – a legfontosabb eredménye, hogy befogadott minket a mezőny.
Eddig is tudták, hogy a FRO Racing Magyarország első és egyetlen endurós egyesülete, ahogy a velünk mindig nagyon barátságos bemondó is bemondta, de a mezőny zárkózott volt. A mezünk miatt ugyan sokan megnéztek, páran odaszóltak, hogy tetszik nekik, de semmi egyéb. Most viszont valami változott: már az edzéseken furán éreztük magunkat, hogy beszélgetnek velünk. A verseny transzfer szakaszain is ugyanez történt, sőt a verseny után is több, a mezőny elejébe tartozó versenyzővel volt kommunikáció. Úgy néz ki, hogy másfél évnek és hét futamnak kellett eltelnie, hogy elfogadjanak és befogadjanak minket. Nyilván ehhez az egyre javuló teljesítményünkre is szükség volt.
A Flowtrail tele volt ilyen kanyarokkal. Imádtuk!
A Black Hole Enduro futam egyébként a nevét az utolsó szakaszáról kapta, amely Mezica város bányáiban zajlott. A három napos rendezvény péntek este kezdődött egy egyperces városi prológ futammal, amelyet mindannyiunk nagy kedvence, Cedric Gracia nyitott meg, mint a verseny tiszteletbeli vendége. Ezt követte szombaton 5 mért szakasz, valamint vasárnap egy állomás, plusz a top25 földalatti „mókája”.
A csapat a már rutinos Csóka Gergőből, Sebestyén Krisztiánból és jelen sorok írójából, az újonc, első versenyét teljesítő Gál „Luki” Lukácsból állt, míg segítőink Miklós Sanyi és Etzl Barna voltak. Szükségünk is volt rájuk, mivel a verseny négy helyszínen zajlott, egymástól 20-30 perc autózásnyi távolságra, ezért fontos volt a jó logisztika, hogy hatékonyan használjuk ki a rendelkezésünkre álló kevés edzési időt.
Luki az egyik nyílt szakaszon száguld.
Úgy döntöttünk, hogy a 2-es szakasszal kezdünk, ami a Petzen Bike Park Flow Trail pályáin volt. Nem mellesleg ez a világ leghosszabb flow line-ja, ami egy lélegzetelállító, több mint 10 km-es, tökéletesen megtervezett, megépített és gondosan karbantartott hullámpálya, 20-25 perces menetidővel. Tele van óriási döntött kanyarokkal, kisebb-nagyobb asztalos ugrókkal és hullámokkal, amin mindenkinek gurulnia kell egyszer. A rendezők persze belecsempésztek egy kis durva „single trail” nyomot és egy kb. 500 méternyi 16-18 fokos emelkedőt, amit végül kivettek a szakaszból, és a teljes pályát pedig két külön mért szakaszra osztották, aminek mindenki nagyon örült.
A következő szakaszok meredek visszafordítókkal tűzdelt, gyökeres, szűk ösvényeken, alpesi réteken keresztül vezettek, amelyekből csak kettőt tudtunk bejárni, mert az utolsó „Secret Stage” csak a rajtot megelőző órában lett kijelölve. Az esti lépcsősoros prológ igazából csak az élmezőnynek számított az összidejébe, ezért mi nem kockáztatottunk. Sikerült CG-t is elcsípni egy nyelvnyújtogatós fotóra, így teljes volt a nap.
Cedric Gracia velünk is nagyon közvetlen volt.
Szombat reggel a buszos transzfer után rajtoltunk el Ausztriában a Petzen Flow Country pályáin. A hosszú, fárasztó, ám rendkívül tempós pálya embert és kerékpáralkatrész nem kímélve tizedelte a mezőnyt, azonban mi szerencsére mindhárman (Krisz, Csoki és én) egyben értünk le. Péntekhez képest átszalagozták a pálya végén a befutót, ezt Csoki és én is észleltük, Krisz viszont a verseny hevében hosszú perceket várt a cél előtt a pályán, mert azt hitte, hogy már beérkezett. Tanulságos az eset, mert most ezen a tévesztésen egy dobogó múlott. A szervezők belátták, hogy ez szervezési hiba volt, de a főszervezővel szemben a UCI bíró nem adta meg az időjóváírást.
Ezután jött a leghosszabb transzfer, ugyanis vissza kellett tekerni Szlovéniába. Egy óra pedálozás után eszméltünk, hogy csak most értünk oda, ahonnan még kb. 40-50 perc murvás szekérút vár ránk, amin az autóval is csak egyesben és kettesben tudtunk felmenni előző nap.
Csoki manőverezik egy szűkebb szakaszon.
Ezt követően három 4-7 perces szakasz várt még ránk, amit nehezített a 30 fokos hőmérséklet, az extrém magas páratartalom, majd a 4. szakasz transzferén megeredt az eső is. Krisztián és Gergő a korábbi jó eredmények miatti alacsonyabb rajtszámmal még megúszták a zivatart és jó időkkel értek le. (Utólag kiderült, hogy még hamarabb is rajtoltak, hogy megússzák az esőt. A szabályok ugyanis megengedik, hogy ha valaki gyorsabban mászik fel a hegyre, akkor lemehet hamarabb.) Nekem viszont nem ez volt életem legjobb köre.
A nap végén kicsit kimerülve kanalaztuk már a gulyást és bambán toltuk be a sört, várva az aznapi eredményeket. Ekkor Csoki az Elit 14. helyén, Krisztián a Master1 6. helyén, én pedig Master1 9. helyén álltam. Öröm, boldogság! Gergő a Top 25-tel megy a bányába!
Krisztián ügyesen veszi a pálya híres katlan-kanyarját.
A vasárnap éjszakai felhőszakadás miatt reggel felszereltük a sárgumikat, Krisz pedig még a taposópedált is feldobta a biztonság kedvéért. Szerencsére a szervezők is érezték, hogy kemény volt az előző nap, ezért egyben engedték el a mezőnyt a bő egy órás transzferen. Mivel ezt a nyomot idő hiányában sajnos már nem tudtuk megnézni, ezért mindhármunknak ismeretlen volt. Persze ez volt talán a legvadabb mind közül: tempós, vízmosásos, gyökeres, rézsűs, tekerős, 9 perc körüli idővel, így a célban remegő kézzel és lihegve adtuk le a chip-et eredményolvasásra, majd bámultuk a monitort, hogy megtudjuk, ki hol végzett.
Összességében egy nagyon jó hétvégét zártunk és mindenki kihajtotta magát. Voltak hibák, tévesztések, figyelmetlenségek is, de tanultunk belőlük. Mint csapat maximálisan együtt dolgoztunk, de külön kiemelném Sanyit, a csapat veterán versenyzőjét, aki most nem indult a versenyen, hanem minket fuvarozott az egyik helyszínről a másikra és időt és energiát nem sajnálva segített nekünk mindenben. Barna pedig kaszkadőrként a jókedvért és a törött első kerékért felelt.
Barna demonstrálta, hogy a pályák nem olyan egyszerűek, mint amilyennek látszanak.
Eredményeink:
Csóka Gergő – Elite: 14. hely
Sebestyén Krisztián – Master 1: 6. hely
Gál Lukács – Master 1: 10. hely
Szerző: Gál Lukács; Fotó: FRO Racing, Sloenduro
