fbpx

Rózsa Balázs Luxemburgba szerződött

Jó hírrel szolgálhatunk a magyar kerékpársport-rajongóknak, hivatalossá vált ugyanis, hogy az idén a Szuper Beton csapatát erősítő 20 éves Rózsa Balázs a luxemburgi kontinentális gárdához, a Team Differdange – Losch-hoz szerződött.

Fotó: Vanik Zoltán

Fotó: Vanik Zoltán

Rózsa Balázs 18 évesen, 2014-ben nyert magyar országúti bajnoki címet, azóta folyamatosan szerepelt a nemzetközi versenyrendszerbe tartozó viadalokon, idén 50 versenynappal, 6983 versenykilométerrel szerepel a statisztikákban. Magyar szempontból az is jó hír, hogy a luxemburgi kontinentális csapatban Lovassy Krisztiánnal egy kis kontingenst alkothatnak, hasonlóan az osztrák Amplatz-BMC-ben versenyző Kusztor Péter-Pelikán János duóhoz, jelen információink szerint utóbbiak is hosszabbítanak 2017-re. Rózsa így nyilatkozott az átigazolásról:

Lezárult egy 3 éves korszak a pályafutásomban, jövőre már nem Stubán Ferenc kezei alatt fogok versenyezni, hanem a luxemburgi Team Differdange- Losch csapatánál. Sikerekben és kudarcokban egyaránt gazdag időszak volt ez, de remélem előbbiek domináltak. Köszönöm Stubán Ferencnek, hogy 3 évvel ezelőtt lehetőséget adott nekem a bizonyításra. Rajta kívül szeretnék köszönetet mondani a 2015-ös év második felétől csapatvezető és segítő szerepkörben ténykedő Lóki Zoltánnak, Pisók Istvánnak, hogy lehetőségeihez mérten támogatta a csapatunkat, korábbi állandó és alkalmi segítőinknek Radonics Máténak és Kovács Csabának, valamint a csapattársaimnak a versenyeken és az azon kívüli segítséget, és nem utolsó sorban Haiszer Ákosnak, Lovassy Krisztiánnak és Liska Gerinek, hogy segítettek az előrelépésben.

A szerződés 2017. 01. 01-től 2017. 12. 31-ig tart, az első csapattalálkozó februárban lesz egy edzőtábor keretein belül, bringáról még nincs pontos információm, de nagyjából azonosak a feltételek a felszerelés tekintetében, mint itthon voltak. A kinttartózkodást a csapat biztosítja, versenynaptárról sem tudok még, ami a csapat számára valószinűleg biztos az a Tour de Hongrie, a szebeni kör, Fléche du Sud, Luxemburgi körverseny, de többnyire francia és belga egynaposokon fogunk indulni. Én bizonyítani akarom hogy érdemes volt leigazolni engem, szeretném minden eddigi szezonom felülmúlni, és a csapat eredményességéhez ha kell erőn felül is hozzáadni amit tudok.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo