Keletre néző hálószobánk üvegajtaján már az első hajnali napfény bekukucskál, ami 8 hónapos Zsuzsi lányomat minden reggel az új nap lelkes üdvözlésére ösztönzi. Reggel 5 óra van, ifjú kis vekkerünk garantálja a korai ébresztőt. Édesanyja meleg tejétől ő és a család még visszaalszik, engem azonban már kidob az ágy.
Hogyan kezdjünk neki a napnak reggel 5 órakor egy meleg májusi reggelen? Induljunk ki talán a Specializedtől kölcsönzött jelmondatból: „Tekerj először, azután dolgozz!” Fogom magam, bekapok egy banánt – mert éhes még nem vagyok -, felkapom a biciklis ruhát, töltök a kulacsba, kis nyújtás, melegítés és fél 6-kor már az országúton gurulok. Másfél órás körre megyek el, edzésnek, fejszellőztetésnek, megerősítésnek, hogy 7 körül farkaséhesen hazaérve már együtt reggelizhessek a családdal.
A hajnali pára még felfelé száll az erdőből, de a szántóföldek már melegszenek az első napsugaraktól, a széldzseki cipzárját is lassan lejjebb engedem, miközben a pipacsok szegélyezte úton suhanok a Bakony keleti nyúlványai felé. A bejáratott irányban nyugodt tempóban haladva, sok mindent végiggondoltam már az elmúlt években; ötletek, élmények, emlékek, barátságok kötnek ehhez az úthoz.
A hajnali gondolatok azóta változtak, hogy a montit a reggeli köröknél országútira cseréltem; nem keresem reggel még az egyenetlenséget, csak élvezem a hangtalan, zökkenőmentes siklást. A lágy fények, a hosszú árnyékok, a kelő nap sugarai pedig életem egyik legnagyobb élményéből dobnak be képeket: arizonai hajnalt, hűvösséget Utahban, Colorado hajnali párás erdőit, az első napsugarakat a nagy hegyek felett. A tavalyi RAAM-on az én feladatom volt hajnalonként Attila keltése, a reggeli készítés, a felszerelés összekészítése. Az indulást mindig a nap első sugarai segítették, melegítették a fáradt testet a rövid alvás után, oldották kábaságot és reményt adtak az út teljesítéséhez. Miközben én is hajtok, végiggondolom, mit is adott, mire tanított ez a verseny, miért foglalkoztat ennyire? Mi értelme volt, hogy napokon keresztül 24 órában néztem egy folyamatosan bicikliző embert magam előtt?
Igyekszem egyenletesen tekerni, beleadni erőt, teljes körön pörgetni és húzni egyszerre. Hiszen akarattal, eltökéltséggel, olyan távokat tehetünk meg és olyan célokat érhetünk el, amik elképzelhetetlenek voltak korábban és azért teljesíthetjük, mert nem kételkedünk benne, hogy sikerülni fog.
Figyelek a légzésre, illetve csak a légzésre figyelek, mert kitisztítja az agyat, megnyugtat, eltökéltté tesz és egészséges önbizalmat ad. Hiszen a tiszta fej, biztosítja számunkra, hogy reálisan mérjük fel a helyzetünket, tiszta képet lássunk, biztosak legyünk az értékeinkben és a helyes irányban.
Ellenőrzöm a tempót és próbálok a számomra ideális fordulat mellett egyenletes sebességet tartani. Hiszen az ingadozás megerőltető és nem hatékony, a túlzott sietség kapkodást jelent, a lassúságnak pedig késedelem a velejárója.
Váltok, ha szükséges, ezért kell a jó felszerelés, hogy az egyenletes fordulatot minden körülmények között tarthassam. Hiszen tudnunk kell élni azzal a technikával, amink van, értékelnünk és megbecsülnünk, azt is, akitől van, és magunkat is, hogy hozzájutottunk.
Gondolatban hátranézek én is a mögöttem haladó kísérőautóra. Hiszen ahhoz, hogy komoly távokat teljesíthessünk, szükség van megbízható társakra, akik segítenek, támogatnak, bíznak bennünk, és végül együtt tudnak örülni a sikernek.
Szembeszélben összehúzom magam, begörbítem a hátam, alul fogom a kormányt, hogy kisebb legyen az ellenállás. Hiszen nehézség, hullámvölgy, ellenszél minden úton adódik, de ha meg tudod őrizni a nyugalmadat, biztos vagy magadban és a célodban az út lassan fordul majd hátszéles szakaszra is.
Eredeti cikk: BikeMag, 2007 június
Szöveg: András
Fotó: Band
