fbpx

Pogacar és Ewan sikerével zárult az UAE Tour

Az UAE Tour utolsó szakasza is tartogatott izgalmakat, az erős oldalszélben megpróbálták elvenni Pogacartól a piros trikót, de végül nem tudták zavarba hozni a szlovént. A sprinten Caleb Ewan akadályozta meg, hogy Sam Bennett triplázzon, mellyel az ausztrál is megszerezte az első 2021-es worldtour verseny szakaszgyőzelmét.

Az UAE Tour 6. és 7. szakasza a szintgörbe alapján egyáltalán nem tűnt nehéznek, gyakorlatilag mindkét napon sík útvonal várt a verseny mezőnyére. A 6. szakaszon magyar részről a legnagyobb izgalmat az jelentette, hogy Valter Attila is bekerült a nap szökésébe. A fiatal bringás a szakasz jelentős részét szökésben töltötte, de végül a sprinterek csapatai nem engedték hazaérni és mezőnyhajrá döntött a szakaszgyőzelem sorsáról, amit Sam Bennett nyert meg.

A 7. szakasz szintgörbéje is egy vízszintes vonalhoz hasonlított leginkább, de az első szakaszhoz hasonlóan az oldalszél lehetőséget biztosított a támadásra. Az Ineos csapata megpróbálta Yates hátrányát ledolgozni Pogacarral szemben, de végül nem sikerült tartósan szétszakítani a mezőnyt és végül együtt érkeztek a versenyzők a célba. Sőt Adam Yates bukásba is keveredett, de a második helyét sikerült megőriznie. A mezőnyhajrán először ismét Sam Bennett tűnt a leggyorsabbnak, de érkezett Caleb Ewan, aki az utolsó métereken magabiztosan megnyerte a szakaszt, ezzel megakadályozva Bennett mesterhármasát. Az összetettet Tadej Pogacar nyerte, mellyel az arabok legnagyobb örömére az UAE versenyzője nyerte az UAE Tourt.

Az UAE Tour végeredménye:

1 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 24:00:28
2 Adam Yates (GBr) Ineos Grenadiers 0:00:35
3 João Almeida (Por) Deceuninck-QuickStep 0:01:02
4 Chris Harper (Aus) Jumbo-Visma 0:01:42
5 Neilson Powless (USA) EF Education-Nippo 0:01:45
6 Mattias Jensen (Den) Trek-Segafredo 0:02:37
7 Damiano Caruso (Ita) Bahrain Victorious 0:02:39
8 Mattia Cattaneo (Ita) Deceuninck-QuickStep 0:03:53
9 Ruben Fernandez Andujar (Spa) Cofidis 0:04:13
10 Fausto Masnada (Ita) Deceuninck-QuickStep 0:06:30
11 Sergio Higuita Garcia (Col) EF Education-Nippo 0:09:47
12 Emanuel Buchmann (Ger) Bora-Hansgrohe 0:10:31
13 Ben Hermans (Bel) Israel Start-up Nation 0:10:37
14 Nicholas Schultz (Aus) Team BikeExchange 0:10:45
15 Geoffrey Bouchard (Fra) AG2R Citroën Team 0:10:52
16 Sepp Kuss (USA) Jumbo-Visma 0:11:07
17 Vincenzo Nibali (Ita) Trek-Segafredo 0:11:15
18 Louis Meintjes (RSA) Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux 0:11:18
19 Wout Poels (Ned) Bahrain Victorious 0:11:27
20 Luis Leon Sanchez (Spa) Astana-Premier Tech 0:11:37

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.