Emellett döntően esztétikai opció volt az évek előrehaladtával az acélkékre eloxált kivitel, ami sokkal markánsabb megjelenést kölcsönzött az egyébként “nagyon nyolcvanas”, szögletes formavilágnak. Nem mehetünk el szó nélkül a szintén sajátságos japán megoldásnak számító Biopace lánctányérok mellett sem, amelyek ovális kialakítását mára kevesen tartják egészségnek hosszútávú használatra, ámbár hajtást segítő hatását nehéz vitatni.
A megújult – a népnyelvben “pezsgő 105-ként” aposztrofált család az 1991-es katalógusban tűnt fel először, és a legszembetűnőbb különbség az elődhöz képest a jóval hatékonyabb két forgáspontos féktest. Ez a megoldás egyébként azóta sem változott drasztikusan, és követendő példa lett minden gyártó számára. Természetesen alapból 7-es, immár HyperGlide rendszerű lánc és lánckerék-csoport, valamint rejtett bovdenes fékkarok jártak az új 105-ös szetthez. Az 1994-es évtől elérhetővé vált az STI fékváltókar is, amellyel párhuzamosan jelent meg az új hátsó váltó és hajtómű, így akár elöl három, hátul nyolc fokozattal volt használható. A “pezsgő 105” történelmét egyetlen mondatban is összegezhetjük: a valódi országúti használatra tervezett belépő szint harmadik generációja, a fontosabb innovációkat tekintve viszont már inkább az ötödik lépcső a Shimano “törzsfejlődésben”.
Cikkünk főszereplője 1994-ben látott napvilágot, legalábbis az alkatrészek dátumkódja alapján erre lehet következtetni. A vadonat új állapot látványát mindössze a modern bandázs, illetve a múltban egyszer ledobott lánc okozta festékhorzsolás csorbítja. A praktikus használatot biztosító peremes, félaero kivitelű Mavic CXP 11 felniken feszülő Continental Grand Prix gumik természetesen bármikor felkerülhettek rá, ezen a legvérmesebb vintage-őrült sem akadna fenn. Az eredeti olasz nyereg viszont egy letámasztási nyom okán átmenetileg egy fiatalabb Specialized márkájúra lett cserélve, a kényelem miatt pedig végül úgy is maradt. A festés, a matricák, krómok ellenben gyönyörű állapotban konzerválódtak – feltételezhetően a gondos vagy szerencsés száraz és árnyékos helyen történt tárolásnak köszönhetően.
Az apró beállítások utáni próba természetesen nem maradhatott el, ami a 183 centiméteres magasságomat összevetve a középtől-középig mért 53/53 cm-es vázzal nem bizonyult felemelő élménynek – ámbár érhető módon kihagyhatatlan volt. Mivel főként egy ugyanilyen elven működő, korhű Dura-Ace 7400-as szettet hajtok, tökéletes összehasonlítási alapnak bizonyult, a fő különbséget számomra a fék gyengébb hatásfoka, és a lefelé váltáskor hallott csattanó hang jelentette, bár az utóbbi jelenséget betudhatjuk annak, hogy a váltórendszernek gyakorlatilag összekopni sem volt ideje bő két évtized alatt.
A Columbus Cromor váz geometriájáról alkotott kép sem feltétlenül releváns, de könnyedén bebizonyította, hogy pontosan olyan, amilyennek tervezték. A vázanyag nevéből könnyen kiolvasható a króm-molibdén ötvözet, a Gara és Aelle után alulról a harmadik a sorban, utána az SL/SLX/TSX trió következett, amelyeket inkább felhasználási terület, semmint súly alapján célszerű megkülönböztetni. Összehasonlítani főképp az ekkorra már tömegcikknek számító Reynolds 531 és talán az Oria TT 0.9 vázanyagokkal lehet, merevségét tekintve ezek közül kétségtelenül a legjobbnak számít. A súllyal persze nem lehet dicsekedni, valószínűleg nem is ez volt cél, mindazonáltal rengeteg múlott azon, hogy melyik üzemben forrasztják komplett vázzá a csöveket, és a Pinarellonak e téren nincs oka szégyenkeznie. A komplett versenygép bőven tíz kiló feletti tömege könnyen elfogadható, ha tudjuk, hogy a fékváltókarok, a nyolc lánckerék, a tripla lánctányér, a monoblokk és a peremes kerékszett igencsak visszalépésnek számított a nyolcvanas évek technikájához képest, persze természetesen kizárólag a súly és nem a technikai színvonal tekintetében.
Zárásképpen egy középkorú barátom mondata jut eszembe, aki egy fiatalabb 105-ös szettel harmadik lett a Tour de Túron: szerinte ennél jobb szett nem is kell egy amatőrnek. Ha a lehetőségeink ennyit engednek meg, de jó minőségű alkatrészeket szeretnénk használni, akkor a Shimano 105 ma is ugyanolyan jó választás, mint 32 évvel ezelőtti megjelenése idején.
Szöveg: Zatykó Péter (BeeCicli)
Fotók: Rovó István
