fbpx

Per Strand Hagenes a One Belt One Road Nations’ Cup ifjúsági világkupa győztese

Nyíregyháza körül egy 108 kilométeres szakasszal zárult a 2021-es magyarországi ifjúsági kerékpáros világkupa, melynek végén norvég etapsiker született – a korosztály jelenlegi egyik legnagyobb ígérete ezzel az összetett versenyt is megnyerte.

Az éles rajtot követően azonnal megindultak a próbálkozások, egymást követték a szökési kísérletek, ám tizenöt-húsz másodpercnél messzebb senki sem jutott. Az első gyorsasági részhajrát Stian Edvardsen-Fredheim (Norvégia) nyerte, az összetett éllovasa Madis Mihkels (Észtország) és Karsten Larsen Feldmann (Norvégia) előtt.

Kisvárdáról kiérve kissé megnyugodtak a kedélyek, ezt kihasználva pedig Luca D’Hollander (Belgium) és Ola Sylling (Norvégia) duója lépett el, akikhez nem sokkal később Victor Hannes (Belgium) csatlakozott.

A trió legnagyobb előnye mintegy negyven másodpercnél tetőzött, s bár egy ponton úgy tűnt, hogy a nyíregyházi részhajrára már nem érnek haza, végül Hannes nyerte azt, aki azonnal ki is borított a társai mögül – a szökéshez időközben Maksym Varenyk (Ukrajna) is felzárkózott.

A megyeszékhely belvárosában még két és fél kört abszolvált a mezőny, az első körben az aktuális amerikai bajnok Colby Simmons (LUX-Sideshow p/b Specialized) lódult a szökés után, ám az utolsó áthaladás előtt néhány kisebb bukás által hátráltatva, de összezárt a mezőny.

Mintegy három kilométerre a céltól indított a prológ győztese, Per Strand Hagenes (Norvégia), aki végül hat másodperc előnnyel meg is nyerte a szakaszt, honfitársa Stian Edvardsen-Fredheim (Norvégia) és Mathis Avondts (Belgium) előtt. Legjobb magyarként Mészáros Bence (Magyarország) a tizenegyedik helyen ért célba.

„Nagyon gyors szakaszon vagyunk túl, mindenféleképpen szerettük volna irányítani a történéseket, s ez mind az első gyorsasági részhajránál, mind a szökést illetően, mind pedig a befutónál sikerült. Külön öröm számomra, hogy a csapattársam lett a második, ráadásul sikerült keretbe foglalnom a versenyt, amely egyben azt is eredményezte, hogy az összetettben is én győztem. Egy egészen kiváló viadalon vagyunk túl, remek szervezéssel” – nyilatkozta a célba érkezést követően a jövőre már a Jumbo-Visma kontinentális sorában versenyző Hagenes.

Összetettben Per Strand Hagenes (Norvégia) hat másodperc előnnyel diadalmaskodott honfitársa Stian Edvardsen-Fredheim (Norvégia) előtt – a harmadik a két félszakasz győztese, Madis Mihkels (Észtország) lett. A legjobb magyarnak járó megkülönböztető trikót a tizenötödik helyen záró Szijártó Zétény szerezte meg, a pontversenyt Mihkels, míg a fiatalok összevetését Niels Michotte (Luxemburg) nyerte.

„Talán az utolsó szakasz sikerült a legjobban számunkra, annak ellenére, hogy ezúttal is nagyon ideges volt a mezőny. A Nyíregyházáról kivezető szakaszon sajnos belekeveredtem egy bukásba, így az első részhajránál nem volt esélyem. A második sprintnél nagyon jó munkát végeztünk, de a szökevények elvitték a jóváírásokat. Az etap végén Mészáros Bencével igyekeztünk segíteni egymást, ami két Top-20-as helyhez volt elegendő, s bár összességében ettől magasabb célokat tűztünk ki magunk elé, összességében nem lehetünk csalódottak, hisz napról-napra egyre jobb és jobb teljesítményt nyújtottunk” – vélekedett Szíjártó Zétény.

Eredmények
2. szakasz, Nyíregyháza-Nyíregyháza (108 km)
1. Per Strand Hagenes (Norvégia) 2:17:59
2. Stian-Edvardsen Fredheim (Norvégia) + 6 mp
3. Mathis Avondts (Belgium) + 8 mp
4. Oliver Sondergaard (Dánia) + 8 mp
5. Niels Michotte (Luxemburg) + 8 mp
6. Karsten Larsen Feldmann (Norvégia) + 8 mp
7. Leo Kerschbaumer (Ausztria) + 8 mp
8. Stepan Siroky (Csehország) + 8 mp
9. Frank Aron Ragilo (Észtország) + 8 mp
10. Mihajlo Stolic (Szerbia) + 8 mp
11. Mészáros Bence (Magyarország) + 8 mp
.
14. Szijártó Zétény (Magyarország) + 8 mp

Összetett:
1. Per Strand Hagenes (Norvégia) 5:03:45
2. Stian-Edvardsen Fredheim (Norvégia) + 6 mp
3. Madis Mihkels (Észtország) + 10 mp
4. Niels Michotte (Luxemburg) + 16 mp
5. Hubert Grygowski (Lengyelország) + 27 mp

6. Dylan Bibic (kanadai, Cannibal Team) + 27 mp
7. Frederik Lykke (Dánia) + 28 mp
8. Frank Aron Ragilo (Észtország) + 29 mp
9. Romet Pajur (Észtország) + 30 mp
10. Luke Feuerhelm (LUX-Sideshow p/b Specialized) + 32 mp
.
15. Szijártó Zétény (Magyarország) + 36 mp
20. Mészáros Bence (Magyarország) + 40 mp

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo