fbpx

Parti András jövő évtől az EuroOne-Cube Pro MTB Teamnél folytatja pályafutását

A 28 éves Parti András, a 2010-es maraton- és az olimpiai krossz mountainbike versenyszám magyar bajnoka, valamint a 2008-as pekingi olimpia mountainbike futamának magyar képviselője egyéves szerződést írt alá az idei év elején megalakult, EuroOne-Cube Pro MTB Teammel.

Az igazolás hírét sajtótájékoztatón jelentette be az EuroOne-Cube Pro MTB Team

Az igazolás hírét sajtótájékoztatón jelentette be az EuroOne-Cube Pro MTB Team

Az EuroOne-Cube Pro MTB Team Magyarország első és egyetlen a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség, az UCI által bejegyzett profi hegyikerékpáros egyesülete.

A sajtótájékoztatót Nánási Sándor, az EuroOne Számítástechnikai Zrt. vezérigazgatója (a képen bal oldalon) nyitotta meg

A sajtótájékoztatót Dr. Gulyás Kovács Gergely vezérigazgató - helyettes, az EuroOne Számítástechnikai Zrt. vezérigazgató - helyettese (a képen bal oldalon) nyitotta meg

„András kivételes tehetség, a magyar kerékpársport kiemelkedő alakja. A lehető legtöbbet megtesszük azért, hogy minden lehetőséget biztosítsunk számára a töretlen fejlődéshez. Bízunk benne, hogy sikeresen együtt tud majd dolgozni a csapat fiatal tagjaival is, akik rengeteget tanulhatnak tőle. Rendkívül erős csapattá fejlődtünk a bemutatkozó első évünk végére, ezt jelzi a csapatok világranglistáján elfoglalt 42. helyezésünk, amire nagyon büszkék vagyunk. András választása is bizonyítja a tényt, ennél a csapatnál az áldozatos munka és az alázat meghozza sikerét.”– mondta Dr. Gulyás Kovács Gergely, az EuroOne Számítástechnikai Zrt. vezérigazgató – helyettese.

A németországi idegenlégióskodás után Parti 2011-ben ismét magyar csapatban készül a szezonra

A németországi idegenlégióskodás után Parti 2011-ben ismét magyar csapatban készül a szezonra

Parti András a jelenkori magyar hegyi kerékpározás legnagyobb ígérete. Ötszörös olimpiai krossz magyar bajnok (2005, 2006, 2007, 2008, 2010), négyszeres maraton bajnok (2005, 2006, 2008, 2010), 2008-ban egyedüli magyar kerékpárosként a 23. helyezést érte el a pekingi olimpián az olimpiai krossz versenyszámban. Jelenleg az egyéni világranglista 88. helyén áll. A legutóbb még a német SRM Stevens csapatnál szereplő magyar tehetség elmondta, óriási lehetőségnek érzi, hogy magyar profi csapat tagjaként küzdhet az olimpiai kvóta megszerzése érdekében.

Valter Tibor az EuroOne-Cube Pro MTB Team egyik fő szakmai motorja

Valter Tibor az EuroOne-Cube Pro MTB Team egyik fő szakmai motorja

„Az Euro One Cube-nál megtaláltam azt a csapatot, ahol mindenben partnerekre találtam, akik segíteni fognak, hogy fejlődjek, és ki tudjam hozni magamból a maximumot, arról nem is beszélve, hogy nagyban megkönnyíti az életemet, hogy ismét hazai csapat tagja vagyok, ami ráadásul az UCI (Nemzetközi Kerékpár Szövetség) által bejegyzett profi klub is. Nagy szó ez, hogy Magyarországon létre tudott jönni egy ilyen magas minősítésű profi mountain bike csapat. Fontosnak tartom azt is, hogy kizárólag hazai vállalatok szponzorálják, akik kedvelik a kerékpársportot és elkötelezett hívei is egyben. Ez nagy megnyugvást jelent számomra, mert így kiegyensúlyozott körülmények között készülhetek a versenyekre. A csapat ambiciózus tervei számomra is új motivációt adnak. Még jó néhány év áll előttem az élsportban, és bízom benne, hogy az EuroOne-Cube csapatnál még tovább tudok fejlődni, és olyan eredményeket érek el, amelyekkel én is és a szponzorok is elégedettek lesznek. Bízom abban is, hogy a csapat és az én eredményességem sok fiatallal kedvelteti meg ezt a remek, embert próbáló sportágat. Csapattársaim közül, Bogár Gábortól még én magam is sokat tanulhatok, és nagy öröm számomra az ő csapatában versenyezni.” – nyilatkozta András, a hivatalos sajtótájékoztatón.

Nánási Sándor és Parti András a 2011-es csapatmezzel

Dr. Gulyás Kovács Gergely és Parti András a 2011-es csapatmezzel

A 19-20 éves fiatalokból (Juhász Zsolt, Szatmáry András, Csielka Márk) és a sokszoros nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező 36 éves Bogár Gáborból megalakult csapat összetétele remekül jelképezi az ifjú ambíció és a tapasztalat együttműködésének tökéletes szimbiózisát. Parti Andrással kiegészülve igazán erős csapat állt össze, akik minden bizonnyal nemzetközi szinten is megmutatják, Magyarország a hegyi kerékpározásban is felzárkózott a világ élmezőnyéhez.

Forrás: EuroOne-Cube Pro MTB Team sajtóközlemény
Fotó: HBalage

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.