fbpx

Parti András ezüstérmes Horvátországban!

Az elmúlt hétvégén Parti András Horvátországban állt rajthoz, a C1-es minősítésű Samobor XCO versenyen, ahol megismételte tavalyi teljesítményét és ezúttal is ezüstéremmel, na meg 40 UCI ponttal tért haza. A Waberer’s Areus Cube csapat másik olimpiai kvótafutója, Juhász Zsolt, ezúttal kihagyta a versenyt.

Ezúttal nem vettem részt a horvát C1-esen, mert három kemény verseny után kaptam egy kis pihenőt, csapatunk vezetőjétől és edzőjétől, Bogár Gábortól. Az elmúlt hétvégén azonban már el is kezdtem a felkészülést a szezon második felére, amiben számomra a két legnagyobb megmérettetés a tengerentúli – az amerikai és a kanadai – világkupák lesznek – mondta Juhász Zsolt.

parti_andras

Parti ezúttal tehát csapattárs nélkül vágott neki a pályának, amely elmondása szerint kifejezetten feküdt az ő stílusához:

A pályát már ismertem, tavaly is ugyanez volt. Kimondottan fekszik nekem ez a terep, mert elég hosszú emelkedőket tartalmaz, lefelé pedig jó technikás. Negyediknek szólítottak be a világranglista helyezésem szerint. A rajtom rendben volt, egy elég hosszú emelkedővel kezdtünk, ami jó lehetőség volt a helyezkedésre. Az elején valahogy még nem éreztem túl fittnek a lábaimat. Az első körben hárman-négyen elszakadtunk, a második körben pedig már a harmadik helyen találtam magamat, kicsivel leszakadva a vezető ukrán – belga duótól. Majdnem fel is értem rájuk, amikor lefelé egy kanyart kicsit szűkre szabtam és vállal fennakadtam egy fán. Sajnos el is estem, de szerencsére különösebb bajom nem lett. Kicsit éreztem a vállamat, de nem volt vészes, egyből felpattantam. A bukás következtében a hátsó fékemmel történt valami. Fellevegősödött, így markolatig tudtam húzni. Kicsit el is kezdtem aggódni, mert ezen a pályán nem túl előnyös, ha nincsen féked! Szerencsére valahogy rendbe jött a probléma, így mindössze fél kört kellett laza fékkel abszolválnom. Sajnos összeszedtem egy kis hátrányt, de ekkor még nem is sejtettem, hogy előttem számomra kedvezően zajlanak az események. Az élboly is valahogy bukásba keveredett, így egész közel kerültem hozzájuk. Sajnos csak az utolsó körben értem utol a belga versenyzőt, aki a második helyen hajtott. Miután beértem őt, sikerült könnyen leszakítottam, de az ukrán Risenkut nem tudtam már utolérni. Végül másodikként értem célba, pont, mint tavaly, 25 másodperc hátránnyal. Úgy érzem, hogy meglehetett volna az első hely is, de nem elégedetlenkedek, örülök az eredménynek és a szerzett pontoknak!

Sikeres hétvége volt a Waberer’s csapat számára, hiszen a maratonsiták a CrossKovácsi maratonon álltak dobogóra!

„Nagyszerű formában vannak versenyzőink. Mind XCO és XCM versenyszámban hozzák a dobogós helyeket. A következő hetekben folyatjuk a versenyzést. Júliusban azonban ismét edzőtáborba utazunk, hogy a szezon második felére még jobb formába kerüljenek a srácok. Komoly terveink vannak még a szezon második felére is.” – jegyezte meg a csapatot koordináló Bogár Gábor.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.