fbpx

Pár apró lépés, amivel egy nagyvállalat segítheti a munkába bringázást

Tudtad, hogy van olyan cég Magyarországon, ahol nem csak kerékpártárolóval és öltözővel, de céges kerékpárflottával és közös bringás programokkal segítik a bringával bejárókat? Vagy hogy Magyarország a 3. legkerékpárosabb ország Európában? A Bringázz a munkába! idei kampányának első, cégvezetők számára szervezett workshopján ez is kiderült, sőt, a résztvevők megismerhették a bringázásra nyitott nagyvállalatok jó gyakorlatait, és számos tippet kaptak arra, hogyan lehet egy vállalkozás akár néhány egyszerű lépéssel kerékpárosbarát és ily módon vonzóbb munkahely, elismertebb és sikeresebb cég. 

A Magyar Kerékpárosklub szervezésében lezajlott a 2021-es Bringázz a munkába! kampány első webinárja. Az idei kampány az elmúlt évekhez képest a járványhelyzet miatt  rendhagyó keretek között folyik, ennek részei ezek a rendezvények, amiket olyan hazai nagyvállalatok számára szervez a Magyar Kerékpárosklub, amelyek nyitottak arra, hogy kerékpárosbarátabbá váljanak. A havi egy-egy ingyenes, de regisztrációhoz kötött online esemény mindegyikét más-más városban, a helyi igényekre szabva tartják, az első alkalom Budapesten volt, helyi vállalkozások részvételével, melyet teljes egészében alább tudtok megnézni.

A kedd délelőtti esemény több tucatnyi résztvevőjének Árva János, a Magyar Kerékpárosklub tagja, és Halász Áron, a klub szóvivője és elnökhelyettese mutatta be a hazai bringázás helyzetét, és hogy a kerékpározás nem csupán az egyének, de vállalkozások számára is kézzel fogható előnyökkel jár.

A workshop első felében rövid de velős áttekintést kaphattak arról, hogy milyen a hazai kerékpáros közlekedés helyzete, és hogy az utóbbi egy évben – részben a koronavírus hatásának, részben különböző kerékpáros fejlesztéseknek köszönhetően – jelentősen nőtt a kerékpárral közlekedők száma. Olyan szinten, hogy az már a kerékpárpiac számára is kihívás. Halász Áron szavaiból kiderült, hogy még többen ülnének bringára, ha tovább javulnának a körülmények, az infrastruktúra, és nagyon sokan gondolkodnak pozitívan a kerékpározásról. “Erős beszédtéma lett a kerékpár és a kerékpározás” – mondta.

Ezután Árva János ecsetelte a bringázás előnyeit a környezet és a társadalom, illetve a vállalkozások szempontjából. A kerékpárosbarát hozzáállás hozzájárulhat a jó munkahelyi közösség megteremtéséhez, az elkötelezett munkavállalók könnyebb megtalálásához, megtartásához, jót tesz a munkáltatói márkaépítésnek, de segítségével csökkenhet a bérköltség, a fluktuáció és jelentősen olcsóbbá válik egy-egy pozíció betöltése – hogy csak párat említsünk. Szó esett még a mozgás révén stresszmentesebb, ily módon jobban teljesítő és egészségesebb munkatársakról, de arról is, hogy egy cég kerékpárosbarátságával költséghatékonyan, de ami még fontosabb, hitelesen demonstrálhatja, hogy valóban felelősen gondolkodik a fenntarthatóságról és a környezetvédelemről. Ezt pedig mind többen értékelik Magyarországon is.

Így csinálják a kerékpárosbarát nagyvállalatok

A workshopon céges jó gyakorlatokat is bemutatott két hazai nagy cég. A Decathlon Magyarország részéről Kabarcz Balázs, a cég fenntarthatósági vezetője számolt be arról, hogy náluk jól megoldott a kerékpárok tárolása, és ugyan egyelőre csak minimális szerelési eszköz van a vásárlói tárolókban, a jövőben szervizműhelyeket, illetve zuhanyzós öltözőt biztosítanak a dolgozók számára az áruházakban, illetve terveik között szerepel a kerékpárokhoz kapcsolódó juttatási csomagok kibővítése is.

Az SAP részéről pedig Nyers Balázs chief operating officer mutatott be egy példamutatóan kerékpárosbarát céget. Náluk nem csak zárt és fedett kerékpártárolót vagy zuhanyzós öltözőt biztosítanak bringával érkező munkatársaknak, de van szervizállvány szerszámokkal, sőt ruha- és cipőszárító is. Tavalytól pedig saját kerékpárflottát is fenntartanak, hagyományos és elektromos kerékpárokkal, amiket akár hétköznapra, akár hétvégére is elvihetnek a dolgozók. Támogatják a kerékpáros versenyzést, kifizetik munkatársaik nevezést díjait, de szerveznek kerékpáros tréninget, tesztnapokat, kampányokat is, mint például a “Tekerj az ügyvezetővel!” címűt.

Tippek 

Persze annak, aki követni szeretné a fenti példákat, valahogy el kell indulnia, ehhez pedig számos hasznos tippet kaphattak a workshop befejező részében. Olyan tippeket, amikkel akár már másnap el tud indulni egy vállalkozás a bringabarát úton. Kezdve attól, hogy hogyan tegyék a céges közbeszéd részévé a kerékpározást (körlevelek, céges megjelenés bringás eseményeken), át azon hogy miként javítsák a feltételeit (biztonságos tároló, közös bringázás, bejutási útvonalak kipróbálása), egészen a Magyar Kerékpárosklubbal közös lobbizásig a bringás infrastruktúra fejlesztéséért. Halász Áron az utóbbira Váci úti irodaház-tengely példáját hozta fel, ahol lehetőség és igény is volna egy dedikált kerékpáros útvonal kialakítására.

Az elnökhelyettes arra is felhívta a figyelmet, hogy a városi bringázás leggyakrabban rövid távon zajlik, amire sem speciális kerékpár, felszerelés vagy ruházat, sem hatalmas öltöző-zuhanyzó infrastruktúra nem szükségeltetik.

A kerékpáros városi utazások nagy része egyszerű biciklivel, városi ruhában is megtehető, persze nagyobb távolságokra más igények is jelentkezhetnek, de például a zuhanyzó nem alapfeltétel. A biciklisek nem büdösek.

Azt is elmondta, hogy a  bringabarátabb céggé váláshoz a Magyar Kerékpárosklub számos segítséget tud nyújtani, legyen szó a céges tárolók műszaki paramétereinek meghatározásáról, a közös lobbizás szervezeti kereteinek kialakításáról vagy épp szaktanácsadásról a hatékony bringás kommunikációhoz.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo