fbpx

Nézzük a heti menüt: Tour Down Under

A People’s Choice Classic kritériummal elkezdte a 2017-es szezont a profi kerékpáros mezőny. Hivatalosan január 17-én kedden startol a WorldTour is, a Tour Down Under vasárnapig tart majd a napfényes Ausztráliában.

A felvezető kritériumon a hihetetlen alacsony pozícióban sprintelő Ewan volt a legjobb

A felvezető kritériumon a hihetetlen alacsony pozícióban sprintelő Ewan volt a legjobb

Bár egy ideig még csak az internetes videó-összefoglalókból élvezhetjük a kerékpársport gyönyöreit. A Tour Down Under egyhetes verseny minden évben kiemelt figyelmet kap, köszönhetően az ausztrálok rajongásának és a rendezők profi munkájának.

Maga a verseny öt szakaszból áll, összesen 881 kilométert tesznek meg a versenyzők. A napi szakaszok távolsága a 150-hez közelít és a telemetria láttán sem rezzen össze egyetlen bringás sem. Az útvonalon völgyek és kisebb dombok váltogatják egymást, de egyik magassága sem haladja meg az 500 métert, sőt inkább alacsonyabbak. Ráadásul egyáltalán nem olyan nehezek, hogy egy profi kerékpáros térde megremegjen, miközben áthalad rajta.

mens16w

Az 5. etap lesz idén is a döntő, a Willunga Hill meredeksége már komolyabb, hiszen alig 2,9 kilométer alatt másznak fel 80 méterről 360 méter körüli magasságig, ráadásul ezt kétszer is letudják egymás után. Persze ez az átlag 7,%-os emelkedő sem hasonlítható össze egy komolyabb ardenneki fallal, de arra pont elég, hogy kicsit megkavarja ezt a viadalt és ne sprinter nyerje az összetettet. A Willunga Hill-en minden évben látványos csatára van kilátás, elsősorban az összetettre hajtó kerékpárosok között.

Az összetett esélyese idén is, vagy egy klasszikus összetett-menő lehet, ilyen például a BMC színeiből Richie Porte, vagy pedig egy olyan egynapos versenyekre specializálódott bringás örül majd a végén, aki egyrészt jó a rövid, meredekebb falakon, másrészt a sprintek során sem kap sokat a dugattyúlábúaktól. És elsősorban az ausztrálokra érdemes figyelni. Simon Gerrans idén is ott lehet a dobogón. De Geraint Thomas és Henao Montoya, valamint Rohan Dennis is hagyományosan jó szokott lenni ezen a versenyen.

Az összetett éllovasnak narancsszínű trikó jár

Az összetett éllovasnak narancsszínű trikó jár

Ami a sprintereket illeti, a People’s Choice Classic-ot nyerő Caleb Ewan és az Orica-Scott csapata mellett úgy tűnik Peter Sagan csapata, a Bora-Hansgrohe is erős Sam Bennett-tel, rajtuk kívül az UAE Abu Dhabi brit versenyzője Ben Swift érhet el szakaszgyőzelmet is akár. Edward Theuns a Trek-Segafredo színeiben, Tyler Farrar és Mark Renshaw a Dimension Datából, Nikias Arndt pedig szintén egy új csapatból, a Giant bringáit használó Team Sunweb sorából lehet ott a mezőnyhajrák során, illetve még megemlíthetjük a Katusha-Alpecinben most debütáló belga  Baptiste Planckaert-et is.

Mindent összevetve látványos versenyre van kilátás, ami ilyenkor a hosszú kimaradt hónapok után igencsak felpezsdíti a kerékpársportért rajongók vérét. Minden szakaszról előzetes esélylatolgatást olvashatnak a www.tipplap.hu oldalain, ahol a Tour Down Underrel kapcsolatos nyereményjátékban is részt lehet venni.

Nagy Gergely; fotók: http://tourdownunder.com.au/en

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo