fbpx

Nem finom a „cápapuszi”? Ez is kiderül Tour de France-összeállításunkból

Ritkaság, de már a Tour de France 2. szakasza után lezárult egy fejezet a háromhetes körversenyből, pozitívan. Már vonhatunk is egy rövid mérleget és egyéb örvendetes hírekről is beszámolhatunk, de mégis akadt egy fiaskó, amit pont a sárga trikóshoz kötődik…

Fantasztikus volt...

Fantasztikus volt…

Kezdjük magával a versennyel, hála Istennek ezúttal a szervezőknek lett igazuk, megúszta a mezőny eső és bukások nélkül a klasszikusokra emlékeztető- egy GT-mezőnynek veszélyes – pályán kijelölt első két napot. Sőt, egyes baljóslatoknak az ellenkezője történt. Az első héten szokásos baleseteknél is kevesebb bukás történt a szakaszok közben, talán még a szokásosnál is jobban vigyázott mindenki. A verseny viszont fantasztikus volt, különösen a második napon, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az utóbbi évek egyik legizgalmasabb végjátékát láttuk GT-szakaszon.

Kerékpársport

Kerékpársport

Nem csak a pályán vívtak lenyűgöző küzdelmet a versenyzők, a pálya szélén szurkoló tömegekről is szólni kell. Ehhez hasonlót eddig csak a kultikus francia hegyeken és Olaszországban láthattunk, de megkockáztatható, hogy ha a teljes útvonalat nézzük, a városok utcáit, ahol áthalad a mezőny, talán még sehol nem láthattunk ilyen szurkolói tömeget, mint Nagy Britanniában. Egyes becslések szerint a két nap alatt 4-5 millióra is tehető az országút szélén összegyűltek létszáma…

További képek a “tájról”:

Meg kell dicsérni a szervezőket is, a britek nem csak a célvárosban, de a teljes táv nagy részén lekordonoztak rengeteg utcát, a tömeghez képest kevés renitens szurkolót láthattunk, akik veszélyeztették a bringásokat. A közösségi oldalakon is lépten nyomon olvashattuk, hogy kérik a kerékpársport rajongókat, ne rohangáljanak az úton, és egy fotó sem ér annyit, hogy bukás legyen belőle. Eddig tehát a Tour de France brit része jelesre vizsgázott, és még csak ma kerül fel a pont az i-re, következik a jutalomjáték Londonban a Mall-on…

Cancellara tegnap időt veszített, így szerdán Sagan az esélyesebb a sárga trikóra

Cancellara tegnap időt veszített, így szerdán Sagan az esélyesebb a sárga trikóra

A mai etap a sárga trikóért folytatott harc szempontjából már irreleváns lesz, legközelebb az ötödik napon, a pavékon rendeződhet kicsit át az összetett. Fabian Cancellarának esélye lesz a sárga trikó megszerzésére, de ehhez Peter Sagant kell majd fél perccel leszakítania, ami nem a „lehetetlen küldetés” kategória, de majdnem. Érdekesség a szakasszal kapcsolatban, hogy az időjósok esőt jósolnak a kockakövekre… De ne szaladjunk még ennyire előre, maradjunk a második etapnál, nézzük meg, ki veszített időt a GT-menők közül:

Eddig is sejthető volt, nyilatkozta is Joaquim Rodriguez, hogy ezen a Touron szakaszokra megy majd csak. Tegnap óta ez már bizonyosság, Purito negyed órát veszített. A dobogóesélyesek közül a 2. szakaszon megjött mindenki az elején, a top 10 favoritok közül Rolland, König, Pinot, Horner és Frank Schleck veszített 16 másodpercet, utóbbi öccse, Andy már itt összeszedett 1:19 percet.

Nibalit a plüssoroszlán nem tolta el magától...

Nibalit a plüssoroszlán nem tolta el magától…

Vincenzo Nibali támadásának köszönhetően hamar felhúzhatta a sárga trikót, ami csapattársainak plusz munkát jelent majd a következő napokban, lévén nincs időjóváírás, legközelebb az 5. etapon vetkőztethetik le a Cápát. Ráadásul a sárga trikó felhúzása után még kicsit ciki helyzetbe is került az olasz bajnok, a pódiumlánynak nem akaródzott puszit adni Vincenzónak:

Fotók: Stefano Sirotti, a Tour de France és a csapatok hivatalos Facebook-oldalai

Tour de Ftance – 2. szakasz összefoglaló

Tour de France – 1. szakasz összefoglaló

Jegyzet az összetett esélyesekről

A 2014. évi Tour de France útvonala – szintrajzok, elemzés

A Tour de France rajtlistája

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.