fbpx

Ne ítélj elsőre! – Útvonalmustra: Giro d’Italia 2016

A legismertebb, emblematikus emelkedők (pl. Zoncolan, Mortirolo) nélkül, ám öt hegyi befutóval és három egyéni időfutammal a programjában veszi kezdetét 2016. május 6-án pénteken a 99. Giro d’Italia. Cseles útvonal, érdemes kicsit alaposabban megszemlélni. 

Pénteken délután háromnegyed kettőkor rajtol el az első versenyző, Fabio Sabatini (Etixx-Quick Step) a hollandiai Apeldoornban. Ez a 12. alkalom, hogy Olaszországon kívül kezdődik az olasz körverseny, és ez indokolja azt is, hogy a 2014-es észak-írországi rajthoz hasonlóan ismét péntek a nyitónap.

Az első hétvégét tehát Hollandiában tölti a mezőny, a 9,8 kilométeres egyéni időfutam utáni két sík szakaszon nagy valószínűséggel a sprintereké lesz a fő szerep. Nijmegen és Arnhem között odafelé (2. szakasz), majd vissza (3. szakasz) tekerve a mezőny szombaton átnéz kicsit Németországba, és a nordrhein-westfaleniek nagyjából négy és fél kilométeren keresztül belekóstolhatnak, milyen lesz majd jövőre, amikor Düsseldorfból rajtol a Tour de France. Két sík szakasz Hollandiában persze magában hordozza azt a veszélyt, hogy a szeles időjárás esetleg már a legelején áthúzza néhány nagy esélyes számítását is, vagy ahogy mondani szokás: egy három hetes versenyt az első héten megnyerni nem, csak elveszíteni lehet.

A hétfői első pihenőnap során a mezőny egyenesen Dél-Olaszországba repül. Az ezt követő szakaszokon már kisebb emelkedők tarkítják az útvonalat. Sikeres szökésre inkább a 4. szakaszon (Catanzaro – Praia a Mare) számíthatunk, a másnapi program ismét a sprintbefutónak kedvez.  Valószínűleg szintén együtt ér majd be a mezőny a pénteki 7. szakaszon (Sulmona – Foligno) is.

Az első komoly megmérettetésre a 6. szakasz (Ponte – Roccaraso) hegyi befutóján lehet majd számítani. A 2. kategóriás Roccaraso két részből áll, egy 8,7 kilométeres és 5,2%-os, illetve egy 6,3 kilométeres és 4,8 %-os átlagos meredekségű szakaszból, a két rész között pedig egy 3,7 kilométer hosszú sík útszakasz található. A végső győzelemre esélyes versenyzők valószínűleg inkább majd csak a 8. szakasz (Foligno – Arezzo) 2. kategóriás emelkedőjén, az Alpe di Potin (hossza 8,5 kilométer, átlagos meredeksége 6,5%) fogják először igazán kóstolgatni egymást.

A 8. szakasz profilja

A 8. szakasz profilja

Az idei Giro d’Italia az időfutamok versenye lesz, viszont nem kell megijedni, hosszú és unalmasan sík útvonal helyett a verseny szervezői igazi látványosságot ígérnek a 9. és a 15. szakasz esetében is. 2016. május 15-én  a Chianti borvidékre látogat a mezőny, és a Strade Bianche tavaszi egynapos révén ismert fehér kavicsos környéken kell majd a kerékpárosoknak próbára tenni magukat a másodpercekkel szemben. A 9. szakasz (Radda in Chianti – Greve in Chianti) 40, a 15. szakasz (Castelrotto/Kastelruth – Alpe di Siusi/Seiseralm) pedig 10,8 kilométeres lesz csupán, ami nem meglepő, hisz hegyi időfutamról van szó. Az Alpe di Siusi  egy helyütt 11%-os, nagyrészt átlagosan 8 és fél % meredekségű.

Hegyi időfutam 10,8 kilométeren (15. szakasz)

Hegyi időfutam 10,8 kilométeren (15. szakasz)

A két időfutam között ismét változatos terepviszonyok várják a versenyzőket, és megint lesz alkalma a sprintereknek is bizonyítani. Összességében is úgy tűnik, hogy egy kiegyensúlyozott, arányos mix az idei olasz körverseny, a gyorslábúakon kívül a hegyi menők és az időmenők is megtalálhatják benne a számításukat. Mezőnybefutóra a második héten leginkább a tükörsima 12. szakaszon ( Noale – Bibione) lesz lehetőség. Bár hét szakasz is 200 kilométeren felüli, ez a május 19-i épp nem tartozik közéjük: csak 182 kilométer. Tipikus átmeneti munkanap lehet tehát, és remélhetőleg, tényleg nem történik semmi  emlékezetesebb annál, minthogy a sprinterek megküzdenek egymással az utolsó pár száz méteren. Szökevények hazaéréséért izgulni inkább az előző napon, a 227 kilométeres 11. szakaszon (Modena – Asolo) lesz nagyobb esély.

A hegyi befutó megnevezés persze csalóka lehet, mivel az esetek többségében “csak” 3. kategóriás emelkedőt jelent. Így lesz ez a második pihenőnapot követő 10. szakasz ( Campi di Bisenzio-Sestola ) esetében is. Az igazi megmérettetést aznap a 15 kilométer hosszú 1. kategóriás Pian del Falco jelenti majd, amelynek utolsó 4 kilométere átlagosan közel 9%-os meredekségű.  A középső héten lesz még két olyan szakasz (13. és 14.), amelyeket jócskán teletűzdeltek 2. és 1. kategóriás emelkedőkkel, ám nem emelkedő tetején érnek majd véget.  Ezeken első sorban a hegyi pontokat gyűjtögetni kívánók arathatnak majd. A 13. szakaszon (Palmanova – Cividale del Friuli) a Cima Porzus (8,7 km és átlag 8,2% meredekség), másnap (Alpago/Farra – Corvara/Alta Badia) a Passo di Giau (9,8 km és 9,4% ) tűnik majd a legkomolyabb kihívásnak.

14. szakasz

14. szakasz

Ahogyan az egy  háromhetes versenyhez illik, nagy feladat elé az utolsó pár nap állítja majd a versenyzőket. Azért közben a 17. (Molveno – Cassano d’Adda) és a 21. szakasz (Cuneo – Torino) lehetőségekkel szolgál a még versenyben maradt sprinterek számára is, a 18. szakasz (Muggiò – Pinerolo) a 2. kategóriás emelkedőjével és az onnan lejtmenetben célba érkezéssel pedig megint inkább egy esetleges szökevénygyőzelmet sejtet.

Az utolsó hétre marad három hegyi befutóval záruló szakasz (16., 19. és 20.), ebből csak a pénteki lesz 1. kategóriás, a másik két esetben újfent 3. kategóriás célemelkedőről lesz szó. A harmadik pihenőnapot követő 16. szakasz (Bressanone – Andalo) kicsit kakukktojásnak tűnik, és nem csak azért mert  a két 2. kategóriás emelkedő, a Passo della Mendola (14,8 km és 6,5%)és  a  Fai della Paganella (9,7 km és 7,4%) a besoroláshoz képest erősebb emelkedőnek tűnik, de azért is, mert a szakasz mindössze 133 kilométer hosszú. Becsapós kis útvonal, az egész verseny alakulását tekintve itt lesz a legnagyobb esélye valami váratlan fordulatnak.

A "gyanús" 16. szakasz

A “gyanús” 16. szakasz

 

Az idei Cima Coppi, vagyis a legmagasabb emelkedő is a 19. szakaszon (Pinerolo – Risoul) található, a közel 10 kilométer hosszú, átlagosan 9,6%-os meredekségű Colle del’Agnello (2744 méter). A mezőny nem sokkal ezután átruccan Franciaországba, a 12,8 kilométeres, átlagosan 6,9%-os meredekségű  Risoul ugyanis már a francia Alpok része. Szombaton csak a nap végén tekernek aztán vissza Olaszországba,  a 20. szakaszon (Guillestre – Sant’Anna di Vinadio) lesz három 1. kategóriás emelkedő, mindhárom a hossza miatt lesz gyilkos menet: Col de Vars 19 km és 5,8%, Col de la Bonette 22,2 km és 6,7%  és a Colle della Lombardia 20.6 km és 7,2%.

Ahol minden fontos kérdés eldől:: 20. szakasz

Ahol minden fontos kérdés eldől: 20. szakasz

 

A verseny 2016. május 29-én Torinóban ér majd véget.

A 99. Giro d’Italia szakaszainak szintrajzai:

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo