fbpx

Nagy küzdelem omniumban az olimpián: brit győzelem, Viviani bronz

A tokiói olimpián a pályakerékpáros versenyek közül az omnium is izgalmas küzdelmet hozott, az előző olimpia aranyérmese Elia Viviani a pontversenyben lépett előre a dobogóra, de az utolsó körökben az addig biztosnak tűnő ezüstöt elvesztette és végül csak a bronzérem maradt az olasznak. Az aranyat magabiztosan a brit Matthew Walls szerezte meg.

A pályakerékpáros versenyek egyik legizgalmasabb és legösszetettebb száma az omnium, ahol négy különböző futamban küzdenek meg egymással a versenyzők, és a legjobbak között gyakran találkozni az országútról ismert kerékpárosokkal, pl 2016-ban Elia Viviani nyerte az olimpián az omniumot és most is ő volt az egyik esélyese.

Scratchben (véghajrás mezőnyverseny) többen megcsinálták a körelőnyt és az összetettben a Bora-Hansgrohe brit kerékpárosa Matthew Walls állt az élre. A tempó versenyt Jan Willem van Schip nyerte, mellyel feljött a holland holtversenyben az első helyre. Viviani olimpia-győzelmi álmai ezzel márt kezdtek szertefoszlani, mert a két szám után csak a 11. helyen állt az olasz bringás (szívesen írnánk sprintert, de pályakerékpárban az országúti sprinterként megismert Viviani csak állóképességi bringásnak számít, semmiképp sprinternek).

Az eliminációban (minden 2. körben kiesik a sprinten az utolsó), eljött az olasz kerékpáros ideje, az öt évvel ezelőtthöz hasonlóan megnyerte ezt a számot, de Walls végzett a második helyen, akin így túl sokat nem tudott hozni Viviani, sőt a többiekhez képest nőtt a brit előnye, aki így nagyon jó helyről kezdhette meg az utolsó számot, a mindent eldöntő pontversenyt.
A pontversenyben a rajttól kezdve megindultak a támadások, de a legjobbak nagyon szépen kontrollálták a versenyt. Viviani is tudott körelőnyt szerezni, ami Wallst nem igazán zavarta, mert bőven volt előnye a britnek az összetettben, viszont ezzel Viviani feljött a második helyre és Benjamin Thomas-val volt nagy harcban az ezüstért. Sokáig úgy tűnt, hogy megvannak a dobogósok, de az utolsó körökben az új-zélandi Campbell Stewart indult meg egy körelőny reményében, Walls csak Vivianit figyelte, és az olasz is a britre figyelt, így későn vette észre Stewart akcióját, aki az utolsó körben megcsinálta a második körelőnyét, amivel megszerezte az összetettben a második helyet, Viviani pedig visszacsúszott a 3. helyre. Walls aranyát senki sem veszélyeztette, aki ezzel megszerezte az omnium olimpiai-bajnoki aranyát.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.