fbpx

Miskolci nyitánnyal veszi kezdetét az idei Borsod MTB Series

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a Borsod MTB Series, amely már több mint 10 éve nyújt versenyzési lehetőséget az XCO szakág kedvelőinek. A kezdetben csak borsodi bringásokat felvonultató mezőny mára már nemzetközivé nőtte ki magát, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a tavalyi év során Szlovákiából közel 15 fős versenyzői delegáció állt rajthoz futamonként, de érkeztek hozzánk versenyzők Romániából is. A hazai amatőr bringásokon kívül természetesen az itthoni élmezőny is képviseltette magát egy-egy futamon, de a legnagyobb sikert mégis a nagy létszámú utánpótlás versenyzők részvétele jelentette.

A 2024-es sorozat a megszokottaktól eltérően most néhány héttel korábban, már április 7-én elrajtol. A helyszín is változott az elmúlt két évhez képest és a hangonyi nyitány helyett most Miskolcon, a kiváló adottságokkal rendelkező Majális Parkban kijelölt körön mérhetik össze felkészültségüket az XCO szakág versenyzői. A rendező HOTE SE a tavalyi változtatások után az idén nem módosít a pálya nyomvonalán, ami így két meredek mászást és hosszú tempós lejtőket foglal magában. Igazi erő pálya, ami tavaszi nyitánynak éppen ideális.

Természetesen a sorozat célja az alapításkor megfogalmazottak szerint, minél több bringás bevonása a versenysportba, így minden futamon lehetősége van rajthoz állni azoknak is, akik most ismerkednek a sportággal vagy a XCO szakággal. Számukra Hobbi kategória került kiírásra, mert ugye „A pályán belül sokkal izgalmasabb, mint azon kívül”, így a csemetéjükkel érkező szülőket is szeretnénk biztatni a rajthoz állásra.

A miskolci futam után nem sokat kell várni a folytatásra, hiszen már április 28-án az Ózd melletti Hangonyban folyatódik a sorozat, majd május 26-án a harmadik állomás ismét Miskolcon kerül megrendezésre, de ekkor már a görömbölyi xco pálya várja a versenyzőket. Végül június 23-án Kazincbarcikán zárul a 2024-es évad, ahol egyúttal az összetett eredmények kihirdetésére is sor kerül.

A Borsod MTB Series 2024, akkreditált XCO sorozat, amely idén is a Magyar Kerékpáros Szövetség támogatásával kerül megrendezésre.

Versenykiírás és nevezési lehetőség a sorozat hivatalos oldalán a www.bmtbseries.hu oldalon található.

Fotók: Vígh Attila, Demkó Balázs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo