fbpx

Mentőhelikopter az Időfutam OB-n

Az idei Időfutam Országos Bajnokságot egy sajnálatos esemény árnyékolta be, melegítés közben egy sporttársunk, Antal Attila szenvedett súlyos balesetet, akit mentőhelikopter szállított kórházba miután stabilizálni tudták az állapotát. Ezután 2 óra csúszást követően folytatódott a verseny.

Már sokadik éve viszem a csapatomat Debrecenbe az Időfutam Országos Bajnokságra, – egyszer még én is indultam itt az elitek között – minden évben itt van az OB, már rutinból járunk ide, kicsit talán már unalmas is a napon megfőni, de legalább jól összehasonlíthatóak az eredmények.
Idén sem maradt ki a verseny, még hajnalban hűvös időben elutaztunk Debrecenbe, nekünk Fehérvárról közel 3 óra az út majdnem végig autópályán, egyedül a Hajdúböszörmény Hajdúhadház között szakasz a katasztrofális útminőségével színesíti az utolsó kilométereket.

Odaértünk, leparkoltunk, átvettem a rajtszámokat és éppen mielőtt elkezdték volna a versenyzőim a bemelegítést egy kiabálást és egy csattanást hallottunk a parkoló autósor végéről, tőlünk kb 30 méterre. Nagy rohangálás volt a Karcag buszánál, valaki gyorsan indult bringával a mentőért, mondták, hogy valaki elájult, de ekkor még nem tudtam többet. Érkezett a mentő, mi csináltuk a dolgunkat tovább, aztán elvitték a sérült versenyzőt. Közben mondták, hogy Antal Attila, azaz Ave, a sérült. Gondoltam, szegényre jól rájár a rúd a napokban, éppen múlt vasárnap voltunk szökésben együtt az iszkai verseny végén, de végül a versenybírók érthetetlen döntése miatt végül hátrasoroltak minket, így ugrott a dobogó, persze a mostani a helyzet ennél rosszabb, mert ő korosztályos címvédőként állt volna rajthoz az időfutamon. Kicsivel később újra lehetett hallani egy szirénát, jött még egy mentő, aztán pár perc múlva megérkezett egy mentőhelikopter, ami leszállt a versenypályára. Ekkor már mondták, hogy legalább egy órát csúszik a verseny és sejtettük, hogy nagy a baj, sokkal nagyobb mint az, hogy nem tud rajthoz állni az OB-n.

Mindenki üldögélt a hőségben, vártuk, hogy mi fog történni. A mentőhelikopter nagyon sokáig nem szállt fel, amiről tudtuk, hogy nem jó előjel (valószínűleg nincs szállítható állapotban). Aztán szerencsére végül felszállt, ezután a szervezők összehívták a csapatvezetőket és bejelentették, hogy +2 óra idővel folytatódik a verseny, egyedül a master2 futam lett kérdéses, mert őalattuk szakadt meg verseny.

Zsankó Petráék parkoltak mögöttünk, ebben a helyzetben volt időnk velük beszélgetni és végignézni a verseny előtti felkészülést, de egyébként is jó viszonyt ápolok velük, versenyeztünk már egy csapatban. Azért említem ezt meg, mert a bemelegítés alatt ment tönkre Petra kerékpárjának könyöklőjén a váltókar (érintkezési hiba vagy szakadt vezeték lehet mögötte), ezért idén ismét Szalay Dani adta neki kölcsön a bringáját, amivel idén még nem ment. Persze Petra ennek ellenére nagy előnnyel nyerte meg az OB-t és idén végre megkapta a bajnoknak járó mezt.

Számomra érdekes még, hogy hiába vannak worldtour versenyzőink normális sablonunk még nincs az időfutam kerékpárok ellenőrzésére, míg például egy szlovák utánpótlás ob-n van és használják. Ha szövetségnek egyszer lesz rá elég pénze akkor szerintem jó lenne beszerezni egyet, minden profibbnak tűnne (bár jó sok ember szerelni lenne kénytelen az ellenőrzés után). A másik furcsaság, hogy Peák Barnabás magyar válogatott mezben indult a versenyen, amit tilt a versenykiírás, persze ettől nem lesz gyorsabb, de mégis szabály van rá, amit jelen helyzetben nem tudunk betartatni, nem ő volt a versenyen az egyetlen szabálytalan mezes versenyző. Ráadásul az a kellemetlen, hogy ebben nyerte meg az OB-t és győzte le Valter Attilát és Pelikán Jánost.

Ezekből a dolgokból érezhető, hogy a hátország még nincs azon a szinten, mint a két top versenyzőnk (bár gondolom ezt senki nem vitatja itthon), nagy a kontraszt, sokat kell még dolgozni és fejlődni minden területen, hogy igazi kerékpáros nemzet lehessünk. Egyébként az évek során érezhető a fejlődés akár egy ilyen versenyen is mint az OB, egyre jobb körülmények között készülnek az indulók, jobb eszközöket használhatnak és magának a rendezvénynek is egyre profibb megjelenése és lebonyolítása van.

ERDEMÉNYEK

Gyógyulj meg Ave!

(címlap: Vanik Zoltán – bringasport.hu)

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo