fbpx

Megjelent az UCI által kezdeményezett CIRC-jelentés

Brian Cookson, jelenlegi UCI-elnök

Brian Cookson, jelenlegi UCI-elnök

A sorozatos doppingbotrányokra és Lance Armstrong vallomására válaszolva a nemzetközi kerékpárszövetség (UCI) még Pat McQuaid elnöksége idején megbízott egy független szakértőkből álló bizottságot, hogy világítsa át a profi kerékpársportot, beleértve saját maga működését is. Brian Cookson megválasztásakor megígérte, hogy az ú.n. CIRC-jelentés a lehető hamarabb napvilágot lát. Hétfőn eljött a nagy nap!

A jelentés háttere a következő: a 228-oldalas tanulmányt a kerékpársporttól független szakértők készítették, Dr. Dick Marty például svájc állami ügyész, Ulrich Haas jogász-doppingszakértő, Peter Nicholson pedig volt katonai bűnügyi nyomozó. 174 versenyző és a kerékpárversenysportban aktívan részt vevő szakember tett vallomást a bizottság előtt, az alábbi rövid lista a ismertebb neveket tartalmazza.
[divider scroll_text=”CIRC-jelentés”]

A legismertebb nevek a jelentésbő, bal oszlopban a szakvezetők, jobban a versenyzők...

A legismertebb nevek a jelentésben vallomást tevők közül: bal oszlopban a mai szakvezetők (esetenként volt versenyzők), jobban az aktív és visszavonult versenyzők…

Ha egy mondatban kellene összefoglalni a 228 oldalas iromány következtetéseit – amely a kerékpársport Ádám és Évájától, azaz Maurice Garin-tól napjainkig vezeti le a doppingkérdést -, azt mondhatnánk, hogy a bizottság szerint az UCI nem volt mindig a helyzet magaslatán, és többet kellene tennie a dopping visszaszorítása érdekében, amely manapság is kétségtelenül jelen van a profi mezőnyben.

Ezt a magas labdát kötelezően le kell ütni: így a jelentéssel nemcsak a kerékpáros média foglalkozik, hanem a legtöbb általános hírportál „lehozza”, a BBC például 10-perces műsortblokkot szánt neki, amelyben a Lance Armstrong leleplezésében oroszlán szerepet vállaló David Walsh értelmezte a benne lévő igen hangzatos megállapításokat. A legtöbb hírportál a jobban csengő részletet emelte ki: nevezetesen a bizottság által megkérdezettek szerint a dopping továbbra is jelen van a profi kerékpársportban, a visszaélésekben érintett versenyzők arányát a kihallgatott versenyzők és szakemberek 20-90%-ra tették.

hamilton_4_9Aki az utóbbi években követte a kerékpársport doppinggal kapcsolatos vajúdását, az a jelentésből nem sok újat tud meg. A Tyler Hamilton könyvet olvasó publikum számára legfeljebb a történtek szisztematikus feldolgozása a jelentés egyetlen érdeme: mindezen a kissé száraz (ingyenesen letölthető) anyagon nem érdemes senkinek átrágnia magát. További kiábrándító részlet, hogy a vallomásokhoz nincsenek nevek társítva, nem tudjuk, hogy ki mondta a fent említett 90%-ot: egy eltiltott versenyző vagy éppen a bizottság munkájában önkéntesen részt vevő Chris Froome. (Számomra nem mindegy, hogy Danilo Di Luca szájából hangzott el vagy a 2013-as Tour-győztes Team Sky versenyzőjéből!) Ráadásul a 174 kihallgatottból csak 135 név publikus, a többi „informátor” nem járult hozzá a nyilvánossághoz.

A jelentés megállapítja, hogy a dopping mindig is jelen volt a kerékpársportban, ambár a vérdopping és az EPO egy teljes új dimenzióba emelte az illegális teljesítményfokozást. A jelentés elkészítői Francesco Moser 1984-es egyórás világcsúcsát jelölik meg a paradigmaváltásnak, a „vadnyugati” jellegű doppingolás a Festina-botrányban csúcsosodott ki, majd onnan az ellenőrzések minél furfangosabb kijátszása került a középpontba. Aki a sztár sportorvosok valamelyikének (Ferrari, Fuentes és követői) „protokoslja” szerint készült, és emellett a doppingolás logisztikáját sikeresen megoldotta, jól eséllyel pályázott a versenysikerekre. (Na, akinek ez újdonság, az nem követte a kerékpározásról szóló híreket az elmúlt 10 évben!)

Dubai Tour 2015
A dopping mai helyzetével a jelentés 47-98. oldala foglalkozik. Az összes praktikát felsorolják, a vérplazma konzerválásának menetétől az ózonkúráig, szó van az EPO mikroadagolásáról, amely mind a versenyzők, mind a szakemberek szerint egyértelműen jelen van a mai versenyeken is. Az így elért teljesítményfokozás sokkal csekélyebb, mint a „vadnyugat-korszakban”, ettől függetlenül elegendő lehet a versenyeredmények befolyásolásához. A biológiai útlevél a bizottság véleménye szerint nagy előrelépés a dopping elleni harc terén, de sajnos nem hibátlan, így továbbfejlesztést igényel.

A vallomások megerősítették, hogy Dr. Eufemiano Fuentes és Dr. Michele Ferrari továbbra is praktizál, a sporttól való eltiltásuk ellenére számos versenyző felkészülését segítik. Manapság a zseniális Ferrari a biológiai útlevél kijátszását veszi célba: azaz az EPO mikroadagolását ennek függvényében írja elő a tiltott/titkos felkészítések során. Fuentes pedig a vallomások alapján Dél-Amerikába tette át székhelyét, ami kissé riasztó a kontinensbeli kerékpárosok sikereit látván…

A jelentés foglalkozik a dopping kerékpárversenyzőkre gyakorolt hosszabb távú hatásaival is. Számos esetben az egykori visszaélők ma antidepresszánsokon élnek, étkezési zavarokkal küzdenek, tehát a „vadnyugati” korszak nem múlt el nyomtalanul.

Lance Armstrong és Pat McQuaid

Lance Armstrong és Pat McQuaid

A jelentésben hangsúlyos helyet kap Lance Armstrong UCI-val való „bensőséges” kapcsolata. Meglepő módon – annak ellenére, hogy a vallomások is igazolták Lance megvesztegetés-gyanús befizetéseit (ergo az UCI „lefizetését”), jogilag a bizottság mégsem talált összefüggést a pozitív doppingtesztek eltusolása, az utólagos TUE, azaz a kivételesen az egészségmegőrzés céljából megengedett tiltott szerek használata, illetve a „kincstári” befizetések között.

A jelentés szerint ellenben Alberto Contador „kivételezett” volt, mivel a 2010-es clenbuterol-pozitív esetében az UCI három képviselője Spanyolországban utazott, és személyesen értesítette a Tour-győztest a történtekről. Tehát itt egyértelműen nem a szabályzat szerint folytak az események, és ez számos más esetben is kimutatható az UCI ténykedéseiben. A WADA értesítve lett a Contador-ügyben, amely biztató arra nézve, hogy Pat McQuaid nem akarta egy az egyben a szőnyeg alá söpörni az ügyet. A jelentés szerint Armstrongon és Contadoron kívül is voltak kivételezett versenyzők és csapatok, akik előbb értesültek fontos információkról, mint ahogy az a működési szabályzat ezt lehetővé teszi. Az UCI egyik tisztviselője az egyik csapatnak például „megsúgta”, hogy a vérmintákban az EPO már nem csak 3-4 napig mutatható ki (mint korábban), hanem egy új bevezetett eljárással akár egy hétig, tehát ezzel nő a lebukás kockázata.

Hein Verbruggen és Pat Mcquaid

Hein Verbruggen és Pat Mcquaid

Még számos, az UCI-t nem éppen pozitív fényben feltüntető részlet tudható meg a jelentésből, de ezzel (szerintem) mi kerékpározásért rajongók nem vagyunk sokkal „beljebb”. (Akit bővebben érdekelnek a nemzetközi szervezet egyéb viseltes dolgai/ügyei, tájékozódjon a jelentésből!) Pat McQuaid és Hein Verbruggen finoman szólva végérvényesen leszerepelt, a Katyusa tulajdonos, illetve UCI elnökségi tag Igor Makarov szerepe sem éppen pozitív, mindenesetre (ismét szerény véleményen szerint) jobb lenne a mai helyzetre és a jövőre koncentrálni…

Jó hír, hogy ez utóbbival is foglalkozik a jelentés, tehát a tanulmány végén néhány ajánlás is szerepel. A szerzők azzal kezdik a sort, hogy nincs egyértelmű követendő út a doppingkérdés megoldásával kapcsolatban, ámbár azt ajánlják az UCI számára, hogy létesítsen egy „bűnüldöző szervezetet”. Szüntesse meg az éjszakai (este 11 és reggel 6 közötti) doppingellenőrzés-tilalmat, a megbukott versenyzőket pedig szigorúan számoltassa el, lévén a birtokukban lévő információt azUCI-nak meg kellene szerezni. A TUE „receptek” kiadását meg kellene szigorítani, és nem utolsósorban csakis a legjobb laborokban kellene a vizsgálatokat elvégezni, ahol a legpontosabban ki tudják mutatni a tiltott szerek nyomait. (Hát nem tudom, hogy ezektől okosabbak lettünk-e: mindenki döntse el maga!)

Utóiratként jelzem, hogy a CIRC-jelentés az UCI-nak 3 millió svájci frankjába került, viszont ha jól belegondolunk, egy ilyen, az egész sportágat és annak vezető testületét átvilágító tanulmány még soha (semmilyen sportágban) nem készült. A kerékpársport tehát ebben mindenképpen első, mint ahogy a dopping elleni harcban is a versenysport zászlóvivője. El tudnátok képzelni egy ilyen jelentés megrendelését és megjelentetését a FIFA részéről?

A jelen írás az Inring kerékpáros blog kiváló bejegyzése alapján készült.

hamilton_2_4

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.