fbpx

Megfőtt a Sky – Meglepetés győzelem a Tour 9. szakaszán!

Akik a tegnapi nap után lemondóan legyintettek – mondván, hogy innentől kezdve a verseny eldőlt-, azok maximálisan kárpótolva érezhetik magukat a mai szakasz után, hiszen az első hét fénypontját hozta a pihenő nap előtti utolsó etap a 100. Tour de France-on.

daniel_martin_win_tour_stage

A Saint-Girons és Bagnères-de-Bigorre közötti 168,5 kilométer már csak a szintrajza miatt is mozgalmas napot ígért, ráadásul tegnap az első hegyi befutón igen bőkezűen osztották a perceket a Sky versenyzői, ennek köszönhetően már az első métereken rengeteg akció követte egymást, amely hamar ritkán látható káoszt teremtett a mezőnyben. Több tucat versenyző próbálkozott, ám senkinek nem sikerült ellépnie.

A rögtön a verseny elején magasodó 2. kategóriás Col de Portet d’Aspet-n a Movistar diktált hatalmas tempót, ami meglepő módon felmorzsolta a Sky erőit és pillanatokon belül egy embere sem maradt Froomenak és problémái akadtak olyan versenyzőknek is, mint Andy Schleck vagy Cadel Evans. Míg utóbbiak felértek a lejtmenetben, a nap nagy vesztesének, Richie Portenak már nem sikerült, aki a szakaszt több mint negyed órás hátrányban zárta.

movistar_attacks_froome

A Saxo és a Movistar jelentős létszámmal szerepelt a 20-30 fősre zsugorodott esélyesek csoportjában. A spanyol csapat jól megtervezett akcióját jelzi, hogy a már-már kialakulófélben lévő elmenésben 3 versenyzőjük is volt, majd Ruben Plaza és Valverde eredt utánuk, amelyre már Froome is mozdult. Ők hárman hamar utolérték az időközben már több mint fél perces előnyt kialakító Rolland, Hesjedal, Bardet, De Gendt, De Clerq ötöst, sőt Valverdéék tovább is mentek, de tiszavirág életű volt a szökés, Contadorék és a többi top 10-es által alkotott csoport befogta ezt a formációt is, De Gendték viszont maradtak elöl öten, az eredeti felállásban.

Ezután kissé nyugodtabb harmada következett a versenynek, 95 kilométerrel a vége előtt kezdett biztossá válni, hogy a Movistar hibátlan munkájának köszönhetően Froomenak a mai napot egyedül kell megoldania. 37 kilométerrel a cél előtt darálta be az utolsó szökevényt is a Movistar csapata, nem sokkal később Quintana lendült többször is támadásba. Többen is próbálkoztak a kontrával, de csak Martinnak és Fuglsangnak sikerült elszökni. Froome kontrollálta az eseményeket és a többi nagy névvel egy csoportban, a Belkin vezetésével üldözték az előre menekült kettőst.

top_of_the_last_climb_tour_stage_9

46 másodperces előnnyel értek a nap utolsó hegytetőjére, ami a célig már elegendőnek is bizonyult, Daniel Martin pedig könnyedén verte Jakob Fuglsangot a hajrában. Az esélyesek csoportja 20 másodperc hátrányban érkezett.

Porte mellé többen is feliratkoztak a nap nagy vesztesei közé: Van Garderen és Zubeldia 22 perces hátrányban érkeztek a célba, míg Froome egyik legfontosabb segítője, az elnyűhetetlennek hitt Vasil Kiryienka limitidőn kívül érkezett.

Holnap pihenőnap, kedden sík szakasz vár a mezőnyre.

A 9. szakasz végeredménye:

1 Daniel Martin (Irl) Garmin-Sharp 4:43:03
2 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team
3 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:00:20
4 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha
5 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha
6 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team
7 Wouter Poels (Ned) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
8 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team
9 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits
10 Maxime Monfort (Bel) RadioShack Leopard
11 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team
12 Andy Schleck (Lux) RadioShack Leopard
13 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff
14 Christopher Froome (GBr) Sky Procycling
15 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff
16 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi
17 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team
18 Jean-Christophe Peraud (Fra) AG2R La Mondiale
19 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team
20 Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team
21 Hubert Dupont (Fra) AG2R La Mondiale
22 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:25

 

Az összetett állása:

1 Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 36:59:18
2 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:25
3 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:44
4 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:01:50
5 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:01:51
6 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff
7 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:02:02
8 Daniel Martin (Irl) Garmin-Sharp 0:02:28
9 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:02:31
10 Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team 0:02:45

 

Tour de France 1. szakasz

Tour de France 2. szakasz

Tour de France 3. szakasz

Tour de France 4. szakasz

Tour de France 5. szakasz

Tour de France 6. szakasz

Tour de France 7. szakasz

Tour de France 8. szakasz

100. Tour de France: Kikre érdemes figyelni? – a 22 csapat és az esélyesek bemutatása

A 100. Tour de France itinere: a szakaszok részletesen, hegyek, esélyek

A 100. Tour de France – számok, trikók, díjak, statisztikák, érdekességek

Tour de France híreink idén külön rovatban jelennek meg, amely a főoldalról a menüsorból és a jobb oldali képváltóból is elérhető!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo