fbpx

Másképpen nyílik meg a kerékpáros fórum: tiszta vizet a pohárba!

Egyszerre kezdődhet új időszámítás a magyar kerékpársportban és a Bikemagon is, középpontban az egymás közötti tiszta kommunikációval…

másképpen

A közelmúltban nagy lehetőséget kapott a fejlődésre a kerékpársport és ezzel együtt a kerékpározás is Magyarországon, de szintén a közelmúltban kiderült egy nagyon fontos dolog: a fejlődés elengedhetetlen záloga a nyílt, átlátható kommunikáció.

A múlt héten Polony Istvánnal, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének frissen megválasztott elnökével készítettünk interjút, és sok fontos dologról beszélgettünk. Hogy sikeres lesz-e az új elnök üzleti alapon, a felelősségvállalást és az elszámoltathatóságot előtérbe helyező koncepciója, azt az idő majd eldönti.

Egy közös pontot azonban rövid idő alatt sikerült találnunk, és ebben úgy gondoljuk, olvasóink, kerékpáros túrázók, technokraták vagy éppen a kerékpársport szereplői is megegyeznek. Az átlátható, etikus alapokon nyugvó, nyílt kommunikáció és ennek fejlesztése, előtérbe helyezése csakis előre mozdítatja a kerékpározást Magyarországon.

Az Elnök Úr nem kertelt, ahhoz kérte segítségünket, hogy próbáljunk együttműködni abban, hogy táptalajt biztosítsunk minden olyan véleménynek, ami a hazai kerékpáros társadalom fejlődését szolgálhatja. Próbáljunk olyan fórumot teremteni, ahol az érdekeltek nyíltan kommunikálhatnak egymással, olyan etikai környezetben, ahol ezt szívesen meg is teszik.

Ezzel egyidőben mi is a változás, a megújulás előkészítésén dolgoztunk, mert úgy éreztük, javítani kell az olvasóinkkal történő közvetlen kommunikáción, korszerűsíteni kell a csatornákat a napjaink követelményeinek megfelelően. Lehet, hogy a Facebook volt az, ami negatívan hatott a kerékpárosok belterjesebb fórum-életére, de pont a Facebook lehet az is – a legújabb technikai lehetőségeknek köszönhetően – ami új lendületet adhat a fórumozásnak, másképpen.

Természetesen szóba került az a téma is, ami a legnagyobb port kavarta a Bikemagon az utóbbi hetekben: a megújulást elősegítő Újszövetség-cikkek. A változás sikerült elérni, az elnöki interjúval gyakorlatilag lezárhatjuk az Újszövetség blogot. Úgy gondoltuk azonban, hogy ezzel egy közös időszámítást kezdünk a kommunikáció terén.

Összhangban Polony István, az interjú készítés közben felvetett célkitűzésével, azt találtuk ki, hogy a kommunikáció korszerűsítésének első lépését, a Facebook-profil alapú kommentelés bevezetését az elnöki interjúhoz kötjük, ezzel elősegítve a kerékpáros társadalomban kialakítandó minél szélesebb körű párbeszéd megteremtését.

Ezzel párhuzamosan az elnök egy másik határozott célkitűzését is aktívan támogatni fogjuk, mely révén egy korszerű, de szilárd erkölcsi alapokon nyugvó etikai kódex kialakítása a cél, ami az MKSz-elnökkel közös álláspontunk szerint szintén csakis pozitívan hathat a kerékpáros közéletre.

Természetesen sok munkánk lesz még azzal, hogy értékekkel és építő szándékkal teljen meg a fórum, de szintén megújuló stábunkkal, immár az ős Bikemag Fórum Team-es Bognár Tomival, alias Thommey-val is a fedélzeten, azon leszünk, hogy ez így legyen!

Takács Tamás – főszerkesztő

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo