fbpx

Már most beírhatod a naptárba: SuperCross Sorozat – negyedszer!

A 2013/2014-es szezonban negyedik alkalommal indul útnak hazánk egyetlen cyclocross sorozata. A hét futamból álló IV. SuperCross sorozat szervezői már most közreadták a versenyek helyszíneit és időpontjait.

A tavalyi évben kialakult versenyrendezői kör stabilizálódott, akárcsak a helyszínek is – ez alól kivételt csak a Kerekegyházáról Kecskemétre átkerülő decemberi forduló képez majd. A szervezők augusztus végén – szeptember elején hirdetik majd ki az idei szabályrendszert, melyben az előző szezonokhoz képest csak kisebb módosításokat alkalmaznak, nagyobb változás nem várható.

iv_supercross_2013_2014_plakat

A sorozat évről-évre nagyobb bázist alakít ki, melynek alátámasztására elég csak két számot megemlíteni: az előző szezon hét futamának összetett eredményeit tartalmazó listán 235 versenyző neve szerepel, tavaly pedig a salgótarjáni Karancs Kupa vette át a résztvevői rekord tekintetében a stafétabotot az ott megjelenő 139 indulóval.

A korai sajtóközleményt Kéri István, a sorozat főszervezője ezzel magyarázta:

“A népszerűség töretlen növekedése érdekében fontosnak ítéljük, hogy már most kihirdessük a futamokat, hogy a jelenlegi és leendő versenyzők is készülni tudjanak rá. Úgy gondoljuk, hogy a versenyzőket is megtiszteljük azzal, hogy egy stabil alapokon álló, jól előre tervezhető sorozatot kínálunk számukra, amiről időben tájékoztatjuk őket.”

1. futam: 2013. október 20., Kazincbarcika

2. futam: 2013. november 3., Ózd

3. futam: 2013. november 17., Veszprém

4. futam: 2013. november 24., Salgótarján

5. futam: 2013. december 1., Balassagyarmat

6. futam: 2013. december 15., Kecskemét

7. futam: 2014. január 5., Budapest

A szervezők a közeljövőben újabb információkkal jelentkeznek majd; közreadják a véglegesített versenyszabályzatot és elérhetőek lesznek az első futamok kiírásai is. Mindezeket első kézből a hamarosan megújuló www.supercross.hu honlapon és a sorozat Facebook profilján (www.facebook.com/supercrosssorozat) lehet majd elérni.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.