fbpx

Mapei Tour de Zalakaros – 2018. Június 16-17.

2018 június 16-17-én ismét várja a kerékpározás rajongóit a MAPEI Tour de Zalakaros. Megújul a maraton, a táv 137 km lesz, bekerül az útvonalba két új emelkedő a névadó szponzor pedig a Bianchi lett. A 60 km-es középtáv és a 33 km-es Karos-Spa Kis-Balaton kerülő családi túra útvonala nem változik és az sem, hogy a 14 éven aluliaknak ingyenes az indulás. Mindhárom útvonalon a június 17-i vasárnapon lehet tekerni. 

Szombaton, a négy vagy öt fős céges csapatokat 2018-ban is a Szabadics Ride Company Challenge várja, szintén 33 km-es távon. A gyerekeknek teljesen új pályán szerveznek több korcsoportban versenyt, az erre való nevezés április végén indul. Az összes futam rajtcsomagjának közös pontja, hogy a nevezők rajtszámukkal INGYENESEN látogathatják meg a zalakarosi élményfürdőt.

A MAPEI Tour de Zalakaros futamaira és a Szabadics Ride Company Challenge céges csapat időfutamra az internetes előnevezés még tart, melyet közvetlenül megtehetsz a www.tourdezalakaros.hu honlapon, ahol útvonal térképek, rajtcsomag információk és akciós wellness szállásajánlatok is várják az érdeklődőket, valamint a nevezéseket már bankkártyával is lehet fizetni.

Kétszeres Giro d’Italia győztessel bringázhatsz a MAPEI Tour de Zalakaros-on júniusban

A 2017-es év hazai, amatőr vonatkozású eseményein egy igazán nagy név is jelen volt, a profi országúti kerékpársport egyik nagy alakja, a korábbi Párizs-Roubaix győztes Andrea Tafi a Mapei Tour de Zalakaroson tette tiszteletét. Tafinak olyannyira megtetszett a zalai kerékpáros hétvége és táj, hogy idén újra visszatér hozzánk bringázni, de rajta kívül egy még nagyobb név is. A Giro dItalia kétszeres összetett győztese, Gilberto Simoni lesz a sztárvendég, aki a korábbi többszörös magyar bajnok, Víg Aurél közbenjárásával jön el. Simoni nevéhez 8 Giro, 2 Vuelta és 1 Tour de France szakaszgyőzelem is fűződik, korszakának egyik legjobb hegyi menője volt.


Zalakaroson nem csak messziről lesz látható a két olasz sztár, hanem aktívan részt is vesznek az eseményen. A szombati warm up ride-on, majd a vasárnapi Bianchi Zalakaros Maraton 137 km-es távján is rajthoz állnak mindketten, ezen kívül lesz autogram osztás, közös fotózás és színpadi beszélgetés is velük.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo