Végig esőben teljesítette a mezőny a nyolcnapos mountain bike maraton, a Craftbike TransAlp első szakaszát, köztük a Merida Maraton Team CST két magyar master versenyzőjével, Kiss Józseffel és Vas Péterrel.
Az Oberammergau és Imst közötti távon a profi párosok közül a német Bulls csapata volt a leggyorsabb, a Centurion és a Merida gyári csapata előtt. Kis Józsiék kategóriájukban a 17. helyen végeztek, a történtekről ismét segítőjük, Holló Tibor, Bibi számol be.
Hali-Halo!!
2012.07.14
Lezajlott az első etap a Transalpon!
Kicsit vegyes érzelmek dúlnak bennem, sőt egész pontosan szétrobbanok az idegtől!!
A történet nem indult úgy, hogy bármi okom is lenne rá, de aztán az élet hozza a szokásos kiszámíthatatlanságát, amiből kaptam mára egy adaggal. Mindenek előtt leszögezném, a srácok kitettek magukért, nem velük volt a gond!
Tehát. A tegnapi időjárási előrejelzés csaknem 100%-os volt, annyi különbséggel, hogy nem 13 fok volt, hanem 12… Mindhárman nagyon jót szundítottunk a kialakított kis birodalmunkban, és felkelés után még úgy nézett ki, hogy még eső sem lesz. Aztán olyan 8 órakor masszívan nekilátott, de előtte Peti elszaladt a free wi-fi-hez, hogy megnézze a csodaoldalán, hogy mára mit jósolnak. Egész napra esőt, ami mondjuk „csak” a verseny idejére terjedt ki, de jelen esetben ez pont elég is volt. Mivel nekünk nem kellett a táskáinkat leadni, így totál nyugalomban figyeltük a körülöttünk mocorgó, lázasan készülődő emberkéket. Lehet, hogy többen azt gondolták, az eső miatt el sem indulunk…
Utána visszavett az eső is, már csak szemerkélt és a hőmérő higanyszála is kezdett felfelé osonkodni. Fejben megvolt már a taktika, mivel a tegnap esti eligazításon azt is közölték, hogy az első 25 km után lesz egy neutrál, azaz értékelésből kivett 20 km-es szakasz, amit ilyenkor „csak” le kell tekerni. A fiúk kb. négy és fél órát jósoltak maguknak a szakaszra, ami 4:30:10-re realizálódott, úgyhogy azt hiszem, tisztában vannak jelenlegi állapotukkal, képességeikkel! Miután megvártam a rajtot, ami jó németesen pont akkor volt, amikorra meg lett hirdetve, autóba pattantam, hogy elinduljak a cél városába, Imst-be. Na, ekkor kezdtek összecsapni felettem a hullámok!
Nem tudom, hogy a hétvége miatt, vagy a németek ennyire ráérnek, vagy csak egyszerűen töketlenek a közlekedésben, de több mint 4 óra alatt sikerült leküzdenem a 85 km-t! Versenyzőink hamarabb beértek, mint ahogy én oda értem, ami úgy belém verte az ideget, hogy Petit, Józsi után már alig bírtam lemasszírozni. Kivert a hideg veríték, elkezdtem szédülni, többször fel kellett függesztem a gyúrást, hogy le ne térdeljek, mint kocsma előtt a parasztbicikli… Valószínűleg ezzel jött ki a feszültség. Miután lementünk vacsorázni, már helyre állt a lelki békém, a fiúk is teljesen jól tolerálták állapotomat. Ennyit rólam.
Visszakanyarodva a fő műsorszámra. Az első napi rajthoz állásnál a versenyzőket 2 blokkból indítják, A és B és az A is kétfelé van osztva. A1 blokkban vannak a nagykirályok, akik az eddig elért teljesítményük alapján kerülhetnek oda. Azt sajnos pontosan nem tudom, hogy a UCI által szervezett versenyeket nézik, vagy az előző évi TA eredményeket. A2 blokk a regisztrált UCI versenyzőké, ahova versenyzőink is kerültek, ezen belül érkezési sorrendben volt a beállás. Mivel ott voltunk időben a rajtnál, így az első sorban találtak maguknak helyet fiaink! Végül a B blokkban az összes többi versenyző. A mai nap eredményétől függően, holnaptól már A1, A2, B, C, D blokkra fogják tagolni a lelkes rajthoz állókat.
Amiről még nem is tettem említést, az ellátmány. Reggelink mindent tartalmaz, amire egy szervezetnek szüksége van. Müzlik, pelyhek, pék sütik, kenyér, vaj, méz, Nutella, felvágott, sonka, sajt, gyümölcs, tej, kávé, gyümölcslé, ásványvíz. Nincs okunk panaszra. Vacsora a szokásos pasta party.
De ezek után szóljanak versenyzőink, hogy élték meg az első napot!
Vas Peti: Legfőbb tanulsága a szakasznak, hogy meg kell tanulni együtt menni! A rajt utáni pillanatokban elég nagy volt a tömörülés, pedig az A2 blokk első sorából sikerült indulnunk. Sokszor sikerült Józsit leszakítani, természetesen nem szándékosan, mert egy-egy szituációt megoldva én még átjutottam a kritikus tömegen, Józsi viszont beragadt. Szerencsére amint tisztult a pálya, összeszedtük egymást, és kb. ebben a stílusban közelítettük meg a mai egyetlen hegyet, az 1800 méteres Marienbergjoch-ot, helyenként 21%-os emelkedővel. Mivel mindketten nagyon élveztük az eddigieket, így az emelkedőn is töretlen lendülettel haladtunk, melynek eredményeként sorra mentünk el a kitikkadóban lévő riderek mellett, miközben senki nem ment el mellettünk, sőt az előbb említett emelkedőt – amit határozottan tolósnak nyilvánítottak – is kitekertük!!! Mivel egész nap esett, így mindenhol a folyós sár fröcskölt az arcunkba, ami a lefelékben fokozott figyelemre késztetett, de mivel így lehettek ezzel mások is, így a lejtőn sem vert hátba senki bennünket. Nagy királyság! Ezek után nyugodt tempóban mentünk a célig, ahol, mint kiderült, kategóriánkban a 17-ik helyen értünk be! Ezt nem is gondoltam volna, így roppant elégedett vagyok a mai menettel!
Kis Józsi: A szakaszt szokás szerint már az előző éjjel memorizáltam, hol milyen emelkedő lesz, milyen hosszan, milyen magasra, de azért a vázra is felragasztottam a szintrajzot. A rajt után, talán ez köszönhető a rajtpozíciónak is, egyből bekezdett az eleje, ami így elsőre kicsit szokatlan volt, és talán egy kicsit rosszul is esett. Valahogy a lábaim nem akarták felvenni a fordulatot. Az első nagyjából 25 km aszfalton volt, ami azért elég volt arra, hogy ez az állapot elmúljon, így ahogy bekerültünk az egy nyomtávos szakaszra, sorra előzgettem az egymás mögött libasorban biciklitologató emberkéket. Valahogy nem igazán értettem, miért nem akarnak menni, attól függetlenül, hogy ezt hirdették a neutrál szakasznak, de közben kiderült, hogy mégsem az! Emberek! Hát esik az eső, nem az lenne a cél, hogy ne ázzunk sokáig??? Mindegy is, engem nem érdekel én haladni akartam! Ahogy kerülgetem a jónépet, egyszer csak valami méltatlankodást hallottam valamerről, majd ezt megerősítendő, egy kezet is a táskámon, hogy ugyan hova megyek má’ tessék beállni a sorba. MI VAAAAAN? Ki vagy ember? Hát egy 60 és a halál közt lévő emberke próbálta rám erőltetni a tömeg akaratát. Ugyanmár… Kis legyintés a kezére, és megléptem. Ahogy teltek-múltak a km-ek, egyre jobban kezdtem előkerülni, és a 60. km-től szinte megtáltosodtam. A hegyet így már a Peti által is említett jó hangulatban, jó erőben raktam meg, minden hiba nélkül. Az utolsó 10 km-es hullámvasutazás már kifejezetten jól ment és nagyon tetszett! Azt hiszem így az első napra, jobbat nem is mehettünk volna, a helyezésünkön én is meglepődtem. Technikai gond nem volt, és Bibi elmondása szerint az izmaink sem voltak leterhelt állapotban, úgyhogy bizakodva várjuk a holnapi kemény hegyi szakaszt, ami sok mászást tartogat számunkra (3200 m szint, 77 km-en) és abban jók vagyunk!!
Interjú a Merida Maraton Team CST versenyzőivel a TransAlp előtt
