fbpx

Tour de France: Luis Leon Sanchez nyerte a defektes szakaszt – videó

A befutó időpontjában még mennek a találgatások, hogy vajon kiszórt szögek vagy egyéb szabotázs okozta-e a rengeteg defektet a Tour de France 14. szakaszán, mely során elérte a mezőny a Pireneusokat. Ez mindenesetre semmit nem von le a spanyol Luis Leon Sanchez érdeméből, aki szökésből nyerte  mai etapot.

A Limoux és Foix közötti 191 kilométeres táv második felében két első kategóriás hegyet kellett leküzdeni a pelotonnak, és a mai napra rányomta kicsit a bélyegét a borús időjárás is. Hamar formálódott egy nagyobb szökevénycsoport, a sárga trikós Bradley Wiggins csapata, a brit Team Sky pedig fékezett habzással vezette az üldözést, így az élen állók előnye a negyed órát is elérte.

A második emelkedő után a Luis Leon Sanchez Gil (Rabobank Cycling Team), Peter Sagan (Liquigas-Cannondale), Sandy Casar (FDJ-Big Mat), Philippe Gilbert (BMC Racing Team) és Gorka Izaguirre Insausti (Euskaltel – Euskadi) alkotta élboly maradt elöl a lejtőn. Ma a zöld trikós Sagan nem csak a részhajrá pontjaiért hajtott az elmenésben, mint az elmúlt napokban, hanem a szakaszgyőzelmet is kitűzte célul.

Nehéz dolga volt a szlovák fiúnak, hiszen egyértelműen ő volt a legjobb sprinter az elmenésben, vagyis a többiek ellene tekertek. Gyakorlatilag már az első komolyabb kísérlet el is döntötte az első hely sorsát, Luis Leon Sanchez akciójára Sagan nem reagált rögtön, a többiek rá vártak, a spanyol így meglépett, s remek tempót hajtva hazaért. Sagannak meg kellett elégednie a bőséges mennyiséű ponttal, amit a második helyért és a részhajrá sikerért kapott, amivel jelentősen tovább növelte előnyét a zöld trikóért folytatott csatában.

A főmezőnyben végül nem a támadások vagy a tempó miatt zajlott kisebb dráma, hanem Cadel Evans defektelt a hegytetőn, majd várt több mint egy percet a segítségre. Wigginsék sportszerűen lassították a tempót, de Evans újra defektelt, majd Wiggins is és sokan mások. A Cofidis csapatautójából egy olyan információ kelt szárnyra a versenyrádióban, hogy szögeket szórtak az útra – hivatalosan ezt nem erősítették meg.

A főmezőnyben végül – miután utolérték a francia Pierre Rolland-t, aki úgy gondolta, hogy kihasználja időelőny szerzésére a zűrzavart – összevárták egymást a favoritok, így Evans nem veszített pozíciót az összetettben, nem változott az állás, továbbra is Wiggins vezet.

Videó összefoglaló:

A 14. szakasz eredménye:
1.     Luis Leon Sanchez Gil (Spa) Rabobank Cycling Team     4:50:29
2.     Peter Sagan (Svk) Liquigas-Cannondale     0:00:47
3.     Sandy Casar (Fra) FDJ-Big Mat
4.     Philippe Gilbert (Bel) BMC Racing Team
5.     Gorka Izaguirre Insausti (Spa) Euskaltel – Euskadi
6.     Sergio Miguel Moreira Paulinho (Por) Team Saxo Bank-Tinkoff Bank     0:02:51
7.     Sébastien Minard (Fra) AG2R La Mondiale
8.     Martin Velits (Svk) Omega Pharma-Quickstep     0:03:49
9.     Eduard Vorganov (Rus) Katusha Team     0:04:51
10.     Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank Cycling Team     0:04:53

Az összetett állás:
1.     Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling     64:41:16
2.     Christopher Froome (GBr) Sky Procycling     0:02:05
3.     Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale     0:02:23
4.     Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team     0:03:19
5.     Jurgen Van Den Broeck (Bel) Lotto Belisol Team     0:04:48
6.     Haimar Zubeldia Agirre (Spa) RadioShack-Nissan     0:06:15
7.     Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team     0:06:57
8.     Janez Brajkovic (Slo) Astana Pro Team     0:07:30
9.     Pierre Rolland (Fra) Team Europcar     0:08:31
10.     Thibaut Pinot (Fra) FDJ-Big Mat     0:08:51

A Prológ összefoglalója

Az 1. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

A 3. szakasz összefoglalója

A 4. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója

A 7. szakasz összefoglalója

A 8. szakasz összefoglaója

A 9. szakasz összefoglalója

A 10. szakasz összefoglalója

A 11. szakasz összefoglalója

A 12. szakasz összefoglalója

A 13. szakasz összefoglalója

Mennyit lehet keresni a Tour de France-on?

Ki nyerheti a 99. Tour de France-t?

A Tour de France szakaszok, szintrajzok, információk

A Tour de France rajtlistája, rajtszámokkal

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo