fbpx

Lovassy Krisztián megnyerte a Budapest GP-t!

Magyarországon rég nem látott erős mezőnyben, az Europe Tour élcsapatainak legjobb versenyzőit legyőzve sikerült a magyar bajnok Lovassy Krisztiánnak a bravúr: az UCI 1.2 kategóriás Budapest GP tömeghajráján tavalyi második helye után megszerezte a győzelmet!

bpgp_slide

A Central European Tour második napján rövidebb táv, 128 kilométer várt a bringásokra, Isaszeg és a pesti alsó rakpart között a valkói dombokat és a galgamácsai emelkedőt is meg kellett mászni. A mezőny erejéről annyit, hogy itt tekert az UCI Europe Tour ranglistáját vezető szlovén Matej Mugerli és a második osztrák Ricardo Zoidl, valamint a Tour de France-on is induló Europcar és a Sojasun csapata között a ranglista második helyén álló szlovén Adria Mobil, és a szintén top10-es ukrán Kloss Team.

bpgp6

Nagyon örülök, hogy sikerült bebizonyítanunk, érdemes erős csapatokat meghívni egy nemzetközi, UCI-kategóriás Europe Tour versenyre, így lehet előre vinni a magyar kerékpársportot, Lovassy Krisztián győzelmének értékét is növeli, hogy egy bombaerős mezőnyben sikerült ezt elérnie. Szervezői szempontból is sikeresnek mondható a Central European Tour, ma és a tegnapi Miskolc GP-n is jól működött az útvonalbiztosítás, nem voltak balesetek és a meghívott csapatok is elégedettek  – értékelt Sutkó Mihály főszervező.

bpgp3

Utóbbit a szakági szövetség jelen lévő elnökének is megerősítette a nemzetközi szövetség képviselője: Az UCI-bíró külön kiemelte a szervező gárda remek munkáját, ami egyébként nem jellemző bármilyen versenyen és a csapatok képviselői is kiválóra értékelték a szervezést. A szakági szövetség részéről azon leszünk, hogy még tovább fejlődjünk ebben az irányban – mondta Törzsök Zsolt.

bpgp7

A versenyen kontinentális klubunk, az Utensilnord-Ora24.eu remek csapatmunkát mutatott be, először Cador Rida volt szökésben az ukrán Popkovval, megakadályozva a további támadásokat a mezőnyben. A duót Gödöllő után, a sorompónál érte utol a mezőny, amikor már csak 15 másodperc előnyük volt, és nem indította őket újra a zsűri időkülönbséggel. A verseny második felében az Utensilnord kerekesei minden akcióra mozdultak Kusztor Péter és Alessandro Mazzi is tette a kereket a szökésekre.

bpgp5

Nagyon jól dolgozott a csapat, és abból a szempontból is szerencsénk volt, hogy az ukránok is nagyon szerettek volna mezőnyhajrát, így mindig utolértük a szökevényeket a vége felé is. Kuszti is sokat segített, a hajrában pedig Dér Zsolt dolgozott nagyszerűen, tettük az ukránokra a kereket, végül pedig csak le kellett kerülni őket – mondta a célba érkezést követően Lovassy Krisztián, mintha mi sem volna egyszerűbb.

bpgp4

Eredmény:

1 LOVASSY Krisztián UTENSILNORD ORA24.EU (uci) 02:49:43
2 HOCEVAR Aljaz (*) ADRIA MOBIL (uci) 00:00:00
3 PAPOK Siarhei NATIONAL TEAM OF BELARUS (n) 00:00:00
4 KULYK Andriy KOLSS CYCLING TEAM (uci) 00:00:00
5 DÉR Zsolt UTENSILNORD ORA24.EU (uci) 00:00:00
6 VASILYEV Maksym ISD CONTINENTAL TEAM (uci) + 00:00:00
7 MUGERLI Matej ADRIA MOBIL (uci) 00:00:00
8 GRAZIAN Christian CYCLING TEAM FRIULI (c) 00:00:00
9 NIKOLAEV Sergey ITERA KATUSHA (uci) 00:00:00
10 JURCO Matej DUKLA TRENCIN TRECK (uci) 00:00:00
11 SOKOL Jan TEAM GOURMETFEIN SIMPLON (uci) + 00:00:00
12 JELKO Robert RSC AMPLATZ (c) + 00:00:00
13 AUER Daniel (*) WSA (uci) 00:00:00
14 FRAZER Mauricio START-TRIGON CYCLING TEAM (uci) 00:00:00
15 POKIDOV Maxim ITERA KATUSHA (uci) 00:00:00
16 GOMENIUK Volodymyr KOLSS CYCLING TEAM (uci) 00:00:00
17 SARMIEMENTO P. Johnatan (*) START-TRIGON CYCLING TEAM (uci) 00:00:00
18 LOBOV Aleksandr (*) NATIONAL TRACK TEAM OF UKRAINE (n) 00:00:00
19 ANTONAU Akiaksandr (*) NATIONAL TEAM OF BELARUS (n) 00:00:00
20 KOVACIK Juraj (*) CK EPIC DOHNANY (c) + 00:00:00
21 TYBOR Patrik DUKLA TRENCIN TRECK (uci) 00:00:00
22 GÖTZ Markus WSA (uci) 00:00:00
23 MALIK Robert (*) CK EPIC DOHNANY (c) + 00:00:00
24 LEOPOLD Hans-Jörg WSA (uci) 00:00:00
25 PÖLL Stefan RSC AMPLATZ (c) + 00:00:00
26 LAMBRECHTS Sem (*) CLOSE2-BIANCHI-ARBITRAGE-NHT (c) 00:00:00
27 BRUS Alexander (*) WSA (uci) 00:00:00
28 KOBZARENKO Valeriy KOLSS CYCLING TEAM (uci) 00:00:00
29 KUSZTOR Péter UTENSILNORD ORA24.EU (uci) 00:00:00
30 SHEYDYK Oleksandr ISD CONTINENTAL TEAM (uci) + 00:00:00
31 FROLOV Igor ITERA KATUSHA (uci) 00:00:00
32 KOZUSNIK Adam (*) TEAM FORMAN CINELLI (c) 00:00:00
33 MOLNÁR István Gábor BIANCHI TEAM (c) 00:00:00
34 GRYGORENKO Oleksandr KOLSS CYCLING TEAM (uci) 00:00:00
35 MOTSNIY Dmytro (*) NATIONAL TRACK TEAM OF UKRAINE (n) 00:00:00
36 DZHUS Volodymir (*) ISD CONTINENTAL TEAM (uci) + 00:00:00
37 NOSE Tomaz ADRIA MOBIL (uci) 00:00:00
38 BRONIS Roman DUKLA TRENCIN TRECK (uci) 00:00:00
39 ROCCHETTI Frederico UTENSILNORD ORA24.EU (uci) 00:00:00
40 POPKOV Vitaliy ISD CONTINENTAL TEAM (uci) + 00:00:00
41 MAHDAR Martin DUKLA TRENCIN TRECK (uci) 00:00:00
42 BORSO Andrea (*) CYCLING TEAM FRIULI (c) 00:00:00
43 ODEYN Seppe CLOSE2-BIANCHI-ARBITRAGE-NHT (c) 00:00:00
44 ARANY Gábor CUBE BALATON TEAM (c) 00:00:00
45 MOROZOV Roman NATIONAL TRACK TEAM OF UKRAINE (n) 00:00:00
46 PIZZINATO Marco CYCLING TEAM FRIULI (c) 00:00:00
47 PREVAR Oleksandr KOLSS CYCLING TEAM (uci) 00:00:00
48 FEJES Gábor BIANCHI TEAM (c) 00:00:00
49 LUTSISHIN Roman (*) NATIONAL TRACK TEAM OF UKRAINE (n) 00:00:00
50 SAFONAU Siarhei NATIONAL TEAM OF BELARUS (n) 00:00:00
51 RAZUMOV Maxim ITERA KATUSHA (uci) 00:00:00
52 MICEK Ondrej TEAM FORMAN CINELLI (c) 00:00:00
53 RAETS Torn (*) CLOSE2-BIANCHI-ARBITRAGE-NHT (c) 00:00:00
54 SZALAY Péter CUBE BALATON TEAM (c) 00:00:00
55 FAJT Kristjan ADRIA MOBIL (uci) 00:00:00
56 KISKÓ Gábor BIANCHI TEAM (c) 00:00:00
57 KISS Gergely BIANCHI TEAM (c) 00:00:00
58 STANCIK Marian CK EPIC DOHNANY (c) + 00:00:00
59 GILLESPIE Brett CLOSE2-BIANCHI-ARBITRAGE-NHT (c) 00:00:00
60 LEHNER Daniel (*) TEAM GOURMETFEIN SIMPLON (uci) + 00:00:00
61 SAMOILAU Branislau NATIONAL TEAM OF BELARUS (n) 00:00:00
62 CHALUPCIK Jan (*) CK EPIC DOHNANY (c) + 00:00:00
63 ANTONOV Mikhail ITERA KATUSHA (uci) 00:00:00
64 GAUBITZER Michael RSC AMPLATZ (c) + 00:00:00
65 KOVAC Maros DUKLA TRENCIN TRECK (uci) 00:00:00
66 KARNULIN Denys ISD CONTINENTAL TEAM (uci) + 00:00:00
67 ROGINA Radoslav ADRIA MOBIL (uci) 00:00:00
68 MARIN Matej TEAM GOURMETFEIN SIMPLON (uci) + 00:00:00
69 PAKHTUSOV Anatoliy ISD CONTINENTAL TEAM (uci) + 00:00:00
70 KVASINA Matija TEAM GOURMETFEIN SIMPLON (uci) + 00:00:24
71 CADOR Rida UTENSILNORD ORA24.EU (uci) 00:00:29
72 ZOIDL Ricardo TEAM GOURMETFEIN SIMPLON (uci) + 00:01:02
73 MASKALIUK Aliaksandr (*) NATIONAL TEAM OF BELARUS (n) 00:01:27
74 BAJC Andi RSC AMPLATZ (c) + 00:01:33
75 CANECZKY Marek RSC AMPLATZ (c) + 00:01:33
76 MAZZI Alessandro UTENSILNORD ORA24.EU (uci) 00:01:42
77 MARCOLIN Mattheo CYCLING TEAM FRIULI (c) 00:01:42
78 ILLENBERGER Paul (*) TEAM GOURMETFEIN SIMPLON (uci) + 00:02:42
79 HRUSKA Marian (*) CK EPIC DOHNANY (c) + 00:08:10
80 ROTYAKOV Alexander (*) ITERA KATUSHA (uci) 00:08:10
81 TÓTH Attila CUBE BALATON TEAM (c) 00:08:10
82 STRUTZENBERGER Lukas (*) RSC AMPLATZ (c) + 00:08:10
83 MOGYORÓSI Máté CUBE BALATON TEAM (c) 00:08:10
84 MAREK Miroslav (*) TEAM FORMAN CINELLI (c) 00:08:10
85 LAJCHA Juraj (*) CK EPIC DOHNANY (c) + 00:08:10
86 GOOSSENS Maarten (*) CLOSE2-BIANCHI-ARBITRAGE-NHT (c) 00:08:13
87 KITAYOU Ruslan (*) NATIONAL TEAM OF BELARUS (n) 00:17:22
BERNÁRD Bendegúz Bence BIANCHI TEAM (c) DNF
CAROLO Andrea (*) CYCLING TEAM FRIULI (c) DNF
BOLZAN Riccardo CYCLING TEAM FRIULI (c) DNF
STIMULAK Klemen ADRIA MOBIL (uci) DNF
DE DECKER Bjorn START-TRIGON CYCLING TEAM (uci) DNF
MINO Gustavo START-TRIGON CYCLING TEAM (uci) DNF
GEISLER Wolfgang WSA (uci) DNF
BLOMME Lorenzo (*) CLOSE2-BIANCHI-ARBITRAGE-NHT (c) DNF
TOMAN Jiri TEAM FORMAN CINELLI (c) DNF
LANT Antonin (*) TEAM FORMAN CINELLI (c) DNF
JORDÁN Péter CUBE BALATON TEAM (c) DNF
SHEDOV Vtaliy NATIONAL TRACK TEAM OF UKRAINE (n) DNF
ANDRIYCHUK Evgeniy (*) NATIONAL TRACK TEAM OF UKRAINE (n) DNF
SPECZIAR Viktor CUBE BALATON TEAM (c) DNF

Galéria Vanik Zoltán képeivel: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.617117558322276.1073741829.133666210000749&type=3&uploaded=26

Galéria Takács Tamás képeivel: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.617486571618708.1073741830.133666210000749&type=3

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo