fbpx

Lezárult az I. Gran Gella Giro Kupa rendőrségi nyomozása

A rendőrség a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette.

Emlékezhetünk rá, hogy 2020 nyarán egy hazai versenyen még soha nem látott bukás borzolta a kedélyeket. Július 12-én az I. Gran Gella Giro Kupán az első gyors lejtőn 90 km/h óra körüli sebességnél egy tömegbukás állította meg a versenyt. Kerékpárosok tucatjai sérültek meg, szó szerint folyt a vér az úton, a mentők folyamatosan dolgoztak, számos kerékpárost szállítottak kórházba. Ezen a napon a médiában mindenhol a vezető hírek között szerepelt a verseny. Azt nem tudni, hogy a bukást mi okozta pontosan, de annyi biztos, hogy már a rajtban nagy volt a káosz, az erősek többsége hátulról tudott csak rajtolni és át kellett verekednie magát a mezőnyön, és ezután következett a rendkívül gyors kanyargós lejtő, ami a mezőny számára végzetesnek bizonyult (fontos megjegyezni, hogy a többi futam itt lassú rajttal ment le).

Borzalmak a Gellán – Horror tömegbukás az első lejtőn

A verseny óta eltelt 15 hónap és a tömegbukás egyik sérültje jelezte, hogy nagy meglepetésére a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságtól kapott a napokban egy határozatot, melyben az áll, hogy a rendőrség  “A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 165. § (1)bekezdésébe ütköző és  (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt ismeretlen elkövetővel szemben indult nyomozást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – megszünteti.”

A döntés indoklásánál pedig az áll, hogy “A rendelkezésre álló adatok alapján felmerült a lehetősége, hogy a baleset a verseny szervezése, lebonyolítása körében elkövetett hiba miatt következett be, ami alkalmas volt a Btk. 265. § (1)
bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége gyanújának megállapítására.

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján – így pl. a Magyar Kerékpáros Szövetség által folyatott vizsgálat adataira, illetve a versenyszervezés biztonságára is kiterjedő kompetenciával rendelkező igazságügyi munkabiztonsági szakértő szakvéleményére tekintettel – megállapítható, hogy a verseny időpontjában nem volt hatályban olyan írott és íratlan szakmai szabály, amelynek megszegésével a kerékpárversenyen történt baleset okozati összefüggésben állna.

A fentiek alapján a versenyzők sérülése nem a szervezők mulasztása miatt következettbe, ezért az ügyben indított nyomozást a Be. 39B. § (1) bekezdés a) pontja alapján megszüntetem.”

Röviden összefoglalva, a rendőrség nyomozást indított azt vizsgálva, hogy a szervezők mulasztása miatt történt-e a baleset és arra jutottak, hogy nem, ezért a nyomozást megszüntették.

 

Tavaly az eset után az egyik kórházba került versenyzővel interjút készítettünk, aki beszámolt arról, hogy mi történt a verseny közben és hogyan élte meg az esetet:

Egy héttel ezelőtt még a mentő vitte el a versenyről, de már újra bringán ül

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo