Örömmel olvastam, hogy a Duna-projekt keretében befejeződött a folyó Tolna megyei védelmi vonalán a gátak fejlesztése, és ennek során Bölcskétől Bátáig kiépült a töltésen vezető aszfaltút, amely kerékpáros közlekedésre is alkalmas. Azonnal neki is indultam bejárni a vidéket – és megállapítottam, hogy a hír csak részben igaz.
Tavaszi sütkérezés
A Duna szerelmese vagyok, kenuval és kerékpárral is bejártam a fekete-erdei forrástól Mohácsig, idén az Al-Dunára köpöm a markom, úgyhogy érdeklődésem középpontjában állnak a partvonalán vezető utak. Hát persze hogy felcsillant a szemem, amikor arról értesültem, hogy bringázható, folytonos aszfaltozott gátkorona létesült Bölcskétől Bátáig! Kicsit túl szépen hangzott ahhoz, hogy igaz lehessen, úgyhogy felderítésre indultam. Dunaföldváron, a hídfőhöz közeli piactéren hagytam a kocsit, onnan kis forgalmú országút vezet Bölcskére.
A kör – illetve kígyó – műholdtávlatból:
Csodavilág
A falu szélső utcájában egy helybeli ember mutatta meg a néhány lépésnyi kis gyalogközt, amelynek végén magas fokokkal kibetonozott, jó meredek lépcső visz le a magas partról. Biciklidet cipelve óvatosan lépkedj rajta, mert ha elbotlasz, meg nem állsz az aljáig, de akkor már nem lesz egy ép bordád! Aki nem vállalná be a veszélyt, talál földutat is. Bölcskén vannak kék nyomós kutak, de a lépcsőhöz közeli boltban nincs hűtött sör, csak langyos.
Itt kezdődik
Alant ott pompázik egy friss fűtől zöldellő gát, a koronáján tükörsima, vadonatúj aszfalt, fehér zúzott kővel padkázva. Mivel ilyenben még több helyütt lesz részünk ma, ejtek pár szót róla. Szép is, jó is, de bringás szempontból van egy veszélye. A kanyarokban, vagy ahol szembejövők kitértek egymásnak, felszóródik az aszfaltra az éles szélű zúzalék. Ne a legvékonyabb versenygumidat szereld fel, mert defektet kaphatsz. Autóval amúgy nem találkoztam, csak futóval, sétálóval és biciklistával.
A gát-út jelzőtáblái kétfélék: az egyik fajta kiegészítő táblácska mindenkit kitilt, a Vízügy kivételével, a másik engedélyezi a kerékpározást. Nagy jelentősége nincs, elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki hivatalos ember belekössön egy bringásba. Eurovelo 6 útvonalként nincs kitáblázva.
Átcsillog a Duna
És most a lényeg: az út pazar, a táj pedig gyönyörű! Balról, a galériaerdő mögött, végig ott csillog a Duna fő medre vagy valamelyik mellékága, és remek kis lejárók vezetnek a vízhez, ahol ilyen alacsony vízállásnál homokos-sóderes part várja a megpihenni, piknikezni, egyet csobbanni akarót. Hálás lesz a gyereked, kutyád, ha őt is viszed! Szálerdő kínálkozik függőágyas éjszakázásra, de bővel akad jó sátorhely is. Ez egy bringás földi paradicsom!
Biciklizni szabad
Hézag
A mennyei állapotok 15 kilométeren át tartanak, a Paks előtti volt téglagyárig és régi vasútállomásig. Onnan hézag van az új gátban és útjában, a 6-oson kell bekarikázni a városba, majd annak főutcáján (vásárlási, frissítési lehetőségek között) a déli végéig, ahol elsőrangú, sárga szegély-és felezővonalú kerékpárút indul az atomerőműhöz. Miközben az országutat planírozták, ez pici szintkülönbségekkel játékosan liftezik, oldalt (szemétmentes!) fenyves kíséri, nagyon szép.
Ártéri erdő
Helybéliek információja alapján bekanyarodtam az erőmű felé, majd előtte jobbra, a horgásztavak irányába. Kitűnő aszfaltút kerüli meg az erőművet, és ér véget a nagy, több tóból álló, kulturált kialakítású horgászterületen. Számunkra azonban zsákutca: a töltésig csak traktorok által felszabdalt földúton lehetne kijutni, és nincs rajta szilárd burkolat.
Biztos ami biztos!
Hát akkor vissza, és a kerékpárút változatlan minőségű folytatásán tovább Csámpára. Itt egy kis tanulmány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. táblakihelyezési gyakorlatáról: ahol van kerékpárút a 6-os mellett, ott a főúton is engedélyezik a biciklis „célforgalmat”, de a falu után, ahol nincs alternatív lehetőség, már nem. Miért is, amikor ez az egyetlen lehetőség a paksi és a távolsági bringásoknak eljutni Gerjen, Fadd, Dombori üdülőövezete felé, és az országúton igazán gyér a forgalom, mióta kész az autópálya? Engem azon a négy kilométeren Dunaszentgyörgyig talán ugyanannyi autó előzött meg. És, hogy itt is előhozzam egyik érvemet a meggondolatlanul kihelyezett „Merci-táblák” (traktornak, lovas kocsinak és kerékpárnak tilos) ellen: tolni szabad lenne a biciklit, csak ráülni nem. Értelmes?
Szuper kerékpárút
Gerjenben még nem jár a komp, de működik a rév kocsmája. Megtudom, hogy Domboritól dél felé újra kezdődik az újonnan aszfaltozott gát, tehát Faddon át arrafelé veszem az irányt. Fadd és a leágazás után nagy obeliszk áll a szántóföld közepén. A Bartal család ifju sarjának állít emléket, aki autósport-szenvedélyének áldozata lett a két világháború között. Van a Györgynek egy másik emlékműve is, Kölesd közelében.
Horgászparadicsom
Nehéz kezdet, jó folytatás
A bringasztráda Dombori gátőrházától indul, csakhogy az első kis szakasz beleesik annak területébe, és zárt kapuk fogják közre. Felirat figyelmeztet, hogy a kutya harap! Egy másik pedig arra, hogy továbbhaladni a megkerülő úton lehetséges. Na, ez a talán kétszáz méter nem akármilyen: mély keréknyomaiban áll a víz. Még ilyen száraz időben is csak üggyel-bajjal tolom keresztül a bringát.
Bartal György emlékére
Visszajutva a gátkoronára újra kezdődik a mennyei biciklizés. Emelkedett pozíciómból lelátok az ártéri erőre és jobb felől a földeken serénykedő traktorokra. Térdnadrág, rövid ujjú póló, sisak hátul az üléstáskán – az első igazán meleg tavaszi napsugarakkal süttetem magam.
Az élvezkedés e szakasza a Szent László hídig tart, ahol elérem a Keselyűst érintő, majd a Gemenci erdő szélén Pörbölyig vezető, már régóta aszfaltos gátat, amelyet többször jártam már, ezért most mellőzök. Így nem is tudom meg, hogy folytatódik-e az aszfalt Pörbölytől Bátáig a gáton – az egy másik felderítő úton derül majd ki. Ideje lesz inkább visszafelé indulni, hiszen 91 km-t mutat a műszer, átkelek a hídon.
Zárt kapuk
Kellemes meglepetés
A bal parton kellemes meglepetés vár: eddig csak lefelé, Bajáig volt aszfaltos a gátkorona, most viszont már északra is gyönyörű, aszfaltozott, murvás padkájú út fogad! Trilárom-haj! Csak úgy repül a reku a hátszélben, erdőművelő emberekkel integetünk egymásnak, és megállok két pakkos biciklistánál, akik épp ebédszünetet tartanak. Hongkongi kínai srác mindkettő, vékonykák, mosolygósak. Azonnal talpra ugranak bemutatkozni. Amszterdamból bicikliznek Isztambulba, napi 60-80 kilométeres etapokkal.
Tükörsima aszfalt
Az aszfalt Fajszig tart. Jó hír ez nekem, mert rendszeresen járok bringával Bajára, és így már ezen az egész utolsó darabon elkerülhetem a főutat, hogy csak fácánt, őzet és nyulat, sőt alkalmilag vaddisznót lássak autók helyett.
Új út Fajsz felé
Fajsztól burkolatlan a gátkorona, de olyan kemény a fű közötti két keréknyom, és olyan kevés a laza murva rajta, hogy csúszkálás és süllyedés nélkül fut rajta a keskeny (1,35 col), nagynyomású (6,5 bar) gumim. Arra tartok hát, míg Foktőnél beletrafál az országútba, amelyet Hajóson és Ordason át követek Dunapatajig, hogy ismét (felújított, tükörsima!) gát-úton érjem el Soltot. Már csak át kell kelni a hídon, hogy visszaérjek az autóhoz, 161 kilométer után.
Vigyázz, murvaszóródás!
Szóval egyelőre nem igaz, hogy Bölcskétől Bátáig aszfaltos gáton lehet biciklizni, de Paksig, illetve Domboritól a Szent László hídig kipróbáltan igen, és Pörbölytől Bátáig majd meglátjuk. Egy nagyszerű túrát máris köszönhetek a gátépítéseknek, de lesz még több is!
Egészségetekre!
Karlovitz „Pupu” Kristóf
.
