fbpx

Kulisszatitkok Dina Mártontól, az EOLO-Kometa Cycling Team kerékpárosától

Giro d’Italia a színfalak mögül

Az elmúlt hetekben mindenki Giro-lázban égett, ami nem véletlen: ez volt az első év, amikor nemcsak a csodás olasz tájban gyönyörködhettünk, hanem szurkolhattunk két magyar kerékpárosnak is. Dina Márton, az EOLO-Kometa Cycling Team versenyzője csapatával együtt most debütált az olasz körversenyen. Ő árulja el most nekünk, hogy egy több órás verseny alatt hogyan frissítenek, van-e külön reggeli és ebéd, mi történik közvetlenül a szakasz után, és hogy a 3 hét alatt a pár pihenőnapon tényleg nem szállnak-e nyeregbe. De kiderül az is, hogy mik a soigneur feladatai, aki ugyan nem látható, de nélküle egy kerékpárverseny sem lenne zökkenőmentes.

A május 8. és 30. között főképp olasz utakon futó Giro d’Italia volt az első Dina Mártonnak és csapatának, az EOLO-Kometa Cycling Teamnek is. Alberto Contador, a kerékpároscsapatot gondozó alapítvány vezetője és Ivan Basso, a csapat sportmenedzsere is kétszer állt már a viadal dobogójának legfelső fokán. A tavaly pro teammé váló csapat bízott a szabadkártyában, és óriási volt az örömük, amikor megkapták.


A Giro d’ Italia története
Akárcsak a Tour de France, a Giro d’Italia is egy sportújság olvasószámának a növelése miatt indult. A versenyt Emilio Camillo Costamagna, a L’Gazetta dello Sport újság főszerkesztője indította útjára, 1909-ben rendezték az első viadalt. A legelső versenyen 127-en indultak, de csak 49-en értek célba. Ez nem is csoda, hiszen a szervezők a 2448 km-es távot pusztán 8 szakaszra osztották. A 2021-es Giro d’Italián a 21 napon közel 3411 km várt a versenyzőkre. Ahogy minden kerékpárversenyen, itt is fontos szerep jut a trikóknak. A versenyen az összetett élén álló versenyző Maglia rosában, azaz rózsaszín trikóban tekerhet 1931 óta. A trikó a színét a Gazzetta újság semmi mással össze nem téveszthető rózsaszínjéről kapta.

„Ez volt az álmom. A három nagy körverseny közül erre szerettem volna leginkább eljutni” – osztotta meg velünk Dina Márton. „De nem úgy nézek vissza erre a három hétre, mint egy beteljesült álomra, hanem mint egy újabb lépcsőfokra. Nyilvánvalóan mint egy fontos fokra, de remélem, hogy még sok Giro d’Italia vár rám, amiken szép eredményeket érhetek el.” Márton élete első háromhetesét a 100. helyen zárta, sikerült szökésbe kerülnie, és emlékezetes volt, ahogy segítette kapitányát, Manuel Belettit bukását követően. Beletti volt az egyetlen a csapatból, akinek sajnos fel kellett adnia a Girót, mert ismételt bukásakor az egyébként is törött bordáit ütötte be. Mivel ő már korábban bejelentette, hogy az idény végén visszavonul, valószínűleg ez volt az utolsó World Tour versenye.
A verseny ívéről Márton így mesélt: „A végére jobban elfáradtam, mint ahogy eredetileg gondoltam. Az első szakaszokon éreztem magam a legjobban, kb. a hatodikig. Aztán a 9-10. szakasz erős mélypont volt nálam, amit követett egy újabb jobb sorozat, de a vége megint kicsit rosszabbul ment, és elvesztettem az energiámat.”
„Óriási élmény volt elmenésben lenni, és hogy Fortunato szakaszt is nyert, az elmondhatatlanul nagy dolog” – összegezte élményeit Márton élete első Giro d’Italiája után. Kiemelte azt is, hogy szuper érzés volt barátjával, Valter Attilával (Groupama-FDJ) közösen versenyezni, és látni azt, ahogy Attila felvehette a rózsaszín trikót.

A Zoncolan siker új design-t adott az Aurum Magmának

A EOLO-Kometa Cycling Team bemutatkozása a Giro d’Italián nagyon jól sikerült. A csapat tagjai voltak szökésekben, viseltek hegyi trikót és nyertek szakaszt is, ráadásul nem is akármilyet! Lorenzo Fortunato a Giro d’Italia egyik legkeményebb hegyén, a Zoncolanon tudta úgy odatenni magát, hogy a 14. szakasz után az EOLO-Kometa ünnepelhetett. A csapatvezetés olyannyira büszke erre a teljesítményre, hogy Alberto Contador és Ivan Basso Aurum kerékpárjának, az Aurum Magmának egy modellje az olasz zászló és a csapat színei mellett “Cittadella-Monte Zoncolan, 22 May 2021” feliratot is kapott. Az Aurum lett egyébként a legfiatalabb Grand Touron induló márka, amellyel rögtön Giro d’Italia szakaszt is nyertek. Alberto Contador etap utáni eksztázisát is biztosan sokan sokszor visszanézik még. És itt a kérdés: vajon tényleg elteker Madridból Milánóba, ahogyan ígérte? Fetter Erik, az EOLO-Kometa Cycling Team másik magyar kerékpárosa (aki a Tour de Hongrie után itthonról követte az olasz eseményeket) már a Zoncolán alján érezte, hogy meglehet a szakaszgyőzelem: „Hihetetlen, hogy kis csapatként mi nyertük meg a Giro legikonikusabb szakaszát. Jól ismerem Fortunatót, rengeteget edzettem vele, és láttam már a hegy alján a mozgásából, arckifejezéséből, hogy benne van a győzelem. Látszott, hogy próbál altatni, úgy tenni, hogy nem esik annyira jól neki, közben pedig a mozgása nagyon szép volt. Csúcs, hogy a világ legnehezebb emelkedőjén nyert!”


1900 kulacs ital fogyott el az EOLO-Kometánál a Giro d’Italia alatt
Dina Márton és csapattársai a Giro d’Italia 3 hete alatt megközelítőleg 1900 kulacsnyi frissítést vettek át és kb. 600 gélt, 600 energiaszeletet, 400 rizsszelet ettek meg a verseny alatt. A versenyzőket 17 fős segítőstáb kísérte (sport menedzser, sport igazgató, orvos, műszaki, marketing munkatárs, stb.), akik vagy a csapatbuszban, vagy kamionban, kisteherautóban vagy az 5 autó valamelyikében utaztak.

Visszakanyarodva a verseny napjaihoz, lerántjuk a leplet arról, hogy étkeznek a kerékpárosok, és mivel regenerálják magukat, amikor három héten át nap mint nap átlagosan közel 165 km-t tekernek le izzasztó napsütésben, süvítő szélben, vagy akár szakadó esőben. Utóbbiból idén nem volt hiány. Aki napról napra követte az eseményeket, láthatta, hogy sokszor volt részük igencsak szélsőséges időjárásban a versenyzőknek és a helyszínen szurkolóknak; végig rossz idő volt az idei olasz körversenyen. Mártont ez annyira nem hatotta meg, mert ő rossz időben is kimegy edzeni, így neki az állandó eső és hideg után az okozott kihívást, amikor hirtelen lett pár kifejezetten meleg nap, ráadásul pont igencsak hosszú szakaszokon.

Mindent az étkezésről: Összekapcsolt reggeli és ebéd, késői vacsora, a frissítés döntő lehet!

Dina Márton elmondta, hogy a Giro d’Italia alatt nincs külön reggeli és ebéd. „Minden szakasz előtt 3-3,5 órával eszünk, ez egyben a reggeli és az ebéd is. Ekkor választhatunk többek közt tészta, rizs, omlett, sonkák, különböző lekvárok, illetve mogyoróvaj között. Én mindig eszem egy tál gyümölcsös zabkását is, amit előző este a soigneur készít elő.” A soigneur az a személy, aki mindent előkészít a versenyzőknek, legyen az ruha, frissítős kulacs stb., és aki a szállásukat, étkezésüket intézi, aki a versenyek után masszírozza a kerékpárosokat. Intéznivaló tehát akad bőven: a 23 nap alatt szinte sosem aludtak ugyanazon a helyen. A soigneur-nak kell napról napra gondoskodni a szállásról, lebeszélni a hotelekkel, hogy milyen ételeket készítsenek elő, biztosítania a fuvart az indulásra, majd a beérkezéstől az újabb szállásra. Mindeközben gondoskodik a szakaszok közbeni frissítőkről, tudnivalókkal látja el a versenyzőket stb.

Szakasz közben a szakasztól, meg az intenzitástól függően 60, 80, 110 gramm szénhidrátot visznek be óránként izotóniás italok, rizsszeletek, energiaszeletek, gélek és zselék formájában. Általában fele-fele arányban indulnak vizes és szénhidrátos italos kulaccsal. Amikor beérnek a célba, akkor az EOLO-Kometások rögtön dzsúszt kapnak. A dzsúsz után recovery következik a buszon, ami szénhidrátból és fehérjéből áll, pl. rizs, krumpli, tészta vagy kuszkusz tonhalkonzervvel vagy csirkével. Ezután egyből zuhanyoznak a buszon, majd pedig autókkal vagy busszal jutnak el a szállásra. Ezután következik a masszázs, és végül – sokszor csak este 9 körül – vacsora vár rájuk. A vacsora szinte mindig valamilyen tészta hússal és salátával.
„Az adagok nincsenek megszabva, nem mérünk grammokat, mindenkinek a saját felelőssége, hogy mennyit eszik” – avat be minket Márton, aki a verseny hossza kapcsán kiemeli: „Nagyjából mindent ugyanúgy kellett csinálni, mint az ötnaposokon vagy egyheteseken. Csak sokkal fontosabb volt az, hogy tényleg mindenre figyeljünk, mert egy ötnapos versenyen nem jön ki, hogyha mondjuk nem eszel eleget, viszont egy háromhetes versenyen eléggé vissza tud ütni. Simán vége lehet a versenynek a 2.,3. hétre, hogyha nem frissítünk elég jól.”

Szakasz előtti eligazítás, szakasz közbeni kapcsolattartás

Az etapok előtt mindig van taktikai megbeszélés. „A szakasz előtti meetingen hangzik el, hogy hol, milyen szél lesz, hol szűkül az út, kapunk képeket, hogy hogy néz ki az etap a Google Earth-ről. Google maps-ban megnézzük, és kifotózva megkapjuk a célvonalat, a kanyarokat, az emelkedő elejét, az emelkedő tetejét, a hegyi hajrát. Ilyenkor a szakasz előtt van kijelölve az is, hogy ki fog aznap szökni, de ezt általában már előző este is tudjuk” – mondja Márton, hogy indultak neki a napi távoknak. Ha valamit tudni szeretett volna verseny közben, akkor azt vagy megkérdezte a sportigazgatóktól rádión vagy a csapatkapitánytól. Beletti távozása után ezt a szerepet az EOLO-Kometánál Francesco Gavazzi vette át. „Körülötte kellett mozogni, ő irányított minket a mezőnyben, de minden taktikát a sportigazgatók döntöttek el” – mondja Márton.

Pihenés, majd fokozatos visszatérés

A 21 etapból álló verseny valójában 23 napig tartott, hiszen 2 pihenőszakaszt is magában rejtett. A versenyzők a pihenőnapokon is nyeregbe szálltak, és ekkor is kb. 1,5 órákat tekertek. A Giro után azonban tényleg szünet következett, mostanában akadnak olyan napok, amikor Mártonnak sem kell tekernie. Egy ilyen 3 hetes verseny nagyon sokat kivesz a versenyzőkből. Egy kis összehasonlítás: Márton tavaly 28 ezer km-t tekert, ami átlag heti 540 km-t jelent. Most a Giro d’Italia alatt hetente a „szokásos” adagjának több, mint a dupláját teljesítette. De legalább a tényleges pihenőnapjain van ideje interjúkra, közönségtalálkozókra. A megszokott edzése pedig hamarosan folytatódik, és készül a Magyar Bajnokságra.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo